Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 115-116. (Budapest, 19869

TANULMÁNYOK - Józsa László: A tenotómia ókori és középkori írásos és rajzos emlékei

A germán mondából, valamint Eugippius VI. századi írásában szereplő Severinus-legendából (a legenda szerint Giseo király barbár aranykovácsokat tartott rabszolgaságban) TrencsényiWaldapfel arra következtet, hogy nemcsak testi fogyatékosakat (mint harcképteleneket) alkalmaztak kovácsnak, hanem a kiváló kovácsoknak mint különleges értékű rabszolgáknak a kizárólagos birtokolása érdekében, szabad mozgásukat különleges eszközökkel gátolták. Úgy véli, hogy a kovácsmesterséghez szükséges felsőtestük épségének megóvása mellett lábukat ínátmetszéssel megnyomorították (11). Mozsolics (12) „Hephaistos sántasága" c. tanulmányában összehasonlítja és azonosnak tartja Hephaistos és Wölund mozgáskorlátozottságát, s az előbbiét egyértelműen arzénmérgezésre vezeti vissza, s annak bizonyítására, ,,hogy a mestersége tette őt sántává", a Wölund-mondát használja fel. Ezzel lényegében tagadja az általa is idézett tenotómiát. (A tanulmány másik tévedése, hogy a harmadik legismertebb kovácshéroszt, Ilmarinent is sántának véli — hasonlóan Hephaistoshoz és Wölundhoz —, noha erről sem a Kalevala, sem a finn mitológia nem tud.) Az Edda „Havamai" című részében — Odin szájába adva az emberi bölcsességeket — ilyen utalás olvasható: „ ... Nyesett kezű, nyájat őrizz..." (13). A germán mondához hasonló időpontban keletkezhetett a türkök eredetmondája is, amiről az 550-es évekből származó kínai feljegyzések adnak hírt (Bicsurin orosz [14], ill. Liu-Mau-tsai [15] német fordításában). Eszerint az egyik türk törzset szomszédos törzs támadta meg, s a támadók ,,... mindenkit kiirtottak egy tízéves fiú kivételével. Látva a fiú ifjúságát a harcosok megsajnálták és mindössze a lábait vágták el [a német szöveg szerint durchtrennen], majd a mocsárba vetették ' '. A továbbiakból kiderül, a fiú nehezen, de tudott járni, és egy nőstény farkas gondoskodásával életben maradt. A későbbiekben megmentőjével, az A-si-na nevű farkassal 10 fiút nemzett, s a türkök ősapjává vált a tenotomizált fiú. A történet további része témánk szempontjából érdektelen, az azonban igen fontos, hogy a lábak elvágása kifejezéssel jelölték a tenotómiát. Amennyire a leírásból kihámozható, a türk mondában Achilles-ín-átmetszésről van szó, de nem zárható ki a térdhajlatban végzett tenotómia lehetősége sem. A burját mítoszban Debedei az Esthajnalcsillag-istennek, Szolbon-tengrinek a szolgája. Ez a Szolbon-tengri (és ez nagyon fontos!) az állattartás istene, szolgája, Debedei pedig kulturhérosz, aki az embert is megtanította a lótartásra. Debedei egyszer rosszul őrizte az isten ménesét, a farkasok több lovat széttéptek, mire az isten haragra gerjedt, s úgy megbüntette csikósát, hogy az belesántult (Lőrincz L. 16). Bár a leírás igen szűkszavú, és mégis úgy érzem, hogy Debedei büntetése a tenotómia volt, ezzel mozgáskorlátozottá vált, s nem hagyhatta el messzire a ménest. A tenotómia ilyen hatását ki tudhatta volna jobban, mint az állattenyésztés istene? A jurák-szamojéd (nyenyec) mesében Jabte Szála gazda fia a könyökén és térdén sebesítette meg azt az ellenségét, akit nem akart megölni, csak szolgájává tenni. A mese szerint a sérült lebukott, majd leült, megsántult (Szamojéd mesék 17). Egy másik nyenyec műben, egy női énekben ugyancsak felbukkan a tenotómia (Lehtisalo 18): ,,A tunguzt ütöttem meg a térde mögött karddal ' ', azaz a jurák-szamojéd nő a térdinak átmetszésével tette harcképtelenné az ellenséges férfit. (A későbbiekben Szt. László kerlési kalandjának elemzésekor még visszatérek ehhez a motívumhoz.) Az inak átmetszése mellett — ha ritkábban is, de — egyéb módot is alkalmaztak az ín tönkretételére, a mozgásképtelenné tételre. II. Klodvig (632—656) meroving uralkodónak két fiát elfogták a lázadók, és tüzes vassal megégették lábháti inaikat, s ezzel tették nyomorékká őket. A fivéreket (akiknek a nevét sem tudjuk) a jumiersi kolostor fogadta be, s innen származik az egykorú leírásokban szereplő jumiersi ikrek elnevezés (Motherland 19).