Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

KÖNYVSZEMLE - Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis (Kiss György)

ón. A könyv borítóján pedig J. Chr. Fiedler uroszkópiás és pulzusvizsgálatot ábrázoló festményét, amelynek eredetije a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban látható. A szöveg a tudós és a gyakorló orvos személyiségének szemszögéből veszi vizsgálat alá az orvostörténetet. Az első fejezet ,,A mágiától a tudományig" címet viseli; a második a betegségek és a járványok történetét taglalja, a harmadik az orvosok történetét, a negyedik a kórházakét, míg a zárófejezet a tudomány kríziseivel, az áltudományokkal foglalkozik. A munkát igen bő irodalomjegyzék és alapos mutatók zárják. Georke munkájának megjelenése nemcsak az orvostörténészek, hanem a szélesebb közönség számára is hasznos volt. Szabó Béla Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. — A budapesti mélylélektani iskola története, 1908—1983. Bern, Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kiadása. 1986. 381. p. A 15 fejezetből álló munka a magyar pszichoanalízis három nagyobb korszakának feldolgozását öleli fel. Az első hat fejezet — az elméleti bevezető első fejezetén kívül — a magyar pszichoanalízis születését mutatja be, alapvetően Ferenczi életrajzán keresztül. Megismerjük a fejezetekből az analitikus terápia térhódításának részleteit, liberális ideológiai alapjait, ami az egyetemi ifjúság számára oly vonzó volt a századforduló utáni évtizedekben, hogy a polgári demokratikus forradalom idején még oktatását is kikövetelte magának. Bár katedrája csak néhány hónapig volt a pszichoanalízisnek, a „budapesti iskola" elméleti fejlődése és terápiai gyakorlatának kibontakozása a 20—30-as évekre esett, amikor Ferenczi és tanítványai köré koncentrálódott a mozgalom. A következő hat fejezet (VII—XII.) már teljesen új az eddigi irodalomhoz képest. A pszichoanalízisre vonatkozó, csak szórványosan fellelhető adatokat, tényeket, hatásokat dolgozza fel és ötvözi egységes egésszé. Részletesen ír a szerző a magyar individuálpszichológiáról, Máday István, Kulcsár István, Székely Béla stb. életéről és munkásságáról. A freudi tanokkal való kapcsolataikról vagy az aktív analitikusokról itt olvashat először összegző véleményt az érdeklődő. E fejezetekben nemcsak a pszichoanalízis fejlődéséről, hanem visszahúzó, akadályozó erőiről is tájékozódhatunk, amelyeket sok esetben az emigráció révén sikerült leküzdeni. Nagyon elgondolkoztató, hogy Alexander Ferenctől Rapaport Dávidon át Szász Tamásig hány magyar analitikus gazdagította az egyetemes pszichiátria elméletét. Mindezek egy csokorba szedése jelentős érdeme e műnek. Egy külön fejezet szól Szondi Lipótról, aki nélkül a modern pszichodiagnosztika nehezen jutott volna olyan magaslatokra, ahonnan az emberi viselkedést ténylegesen prognosztizálni lehet. A felsorolt tudósok, bár többnyire nem pszichoanalitikusok, de a freudi tanoktól kapták az indíttatást a modern pszichiátriai gondolkodásra. A könyv utolsó három fejezete a pszichoanalízis II. világháború utáni hazai újjáéledéséről, majd háttérbe szorításáról szól, sokszor érdekes, máskor nehezen elfogadható adatokkal és kommentárokkal. A könyv külön tudománytörténeti értéke a mintegy 40 oldalt (317—357) kitevő részletes, a magyar pszichológia, pszichiátria és pszichoanalízis történetére egyaránt kiterjedő bibliográfiában van. A tárgy- és névmutató, amely utóbbi több mint 1000 nevet tartalmaz, a munkának szinte lexikonszerű használatát is lehetővé teszi. Még ha néhol hiányoznak is az adatok, és az értékelés sem mentes a szubjektivizmustól, egy értékes, számos új adatot felvonultató, összefoglaló tudománytörténeti munkát kap kezébe az olvasó, amiből nemcsak a magyar mélylélektan fejlődését, hanem annak kultúrhistóriai kisugárzását is megismerheti. Kiss György