Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 113-114. (Budapest, 1986)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Sasvári László: Szerzetesnővérek betegápoló és szociális tevékenysége Magyarországon (1867—1918)

SZERZETESNŐVÉREK BETEGÁPOLÓ ÉS SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉGE MAGYARORSZÁGON (1867—191 8) SASVÁRI LÁSZLÓ Előző cikkünkben összefoglalást készítettünk a hazai egyházi (felekezeti) jellegű betegápoló intézményekről és társulatokról.

1 A statisztikai jellegű összegzés, bár nyújt a kérdésről tájékoztatást, ám mélyebb betekintést nem enged abba a munkába, melyet ezen intézmények és testületek végeztek. Az anyag bősége megkívánja, hogy a további ismertetéseket és elemzéseket részekre bontva külön tanulmányokban közöljük. Ebben az írásunkban a katolikus egyház szerzetesnőinek tevékenységét kívánjuk bemutatni az orvostörténelem szemszögéből. Mivel nevében is különböző, több, bár azonos indítású és célú társulatról van szó, az a módszer mutatkozik a legkézenfekvőbbnek, hogy az egyes rendek helyzetét külön-külön ismertessük. Hogy mennyire nehéz — utólagosan — a hasonló, ám mégis különféle közösségek közt az eligazodás, annak példájára említsük meg, hogy Gortvay György orvostörténeti művének kéziratban maradt II. kötetében a Szent Erzsébet-apácák bekapcsolódását a betegápolásba 1900-ra teszi.

2 Ugyanakkor ez a rend volt a legrégebbi múltra visszatekintő. Megemlíthetjük még azt is, hogy sok dolgozat pedig minden betegápoló apácát irgalmas nővérnek nevez, holott az adott időszakban működő tíz-egynéhány rend elnevezéseiben háromnál szerepel az „irgalmas nővér" kifejezés. Munkánk úttörő jellegű, mivel ezzel a kérdéssel alig foglalkoztak monografikusán. Jelent meg ugyan két nagyobb mű is a XIX. század folyamán, de a korábbi megjelenésű még vajmi keveset tud a hazai viszonyokról, míg a másik inkább a tanítórendeket vizsgálja, s csak statisztikai adatai nyújtottak némi fogódzót.

3 Vannak ugyan újabb munkák, de ezek sem nyújtanak sokat. A vizsgált időszak kezdetének az 1867-es évet tekintjük, ám olykor vissza-vissza kell nyúlnunk néhány évtizeddel előbbre. SZENT ERZSÉBET-APÁCÁK A történeti elsőség a Szent Erzsébet-apácáké. A XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig az egyetlen hazai női rend, mely kórházi keretben, betegápolással intézményesen foglalkozott. Saját tulajdonú és kezelésű kórházaikban (Pozsony és Buda) női betegeket ápoltak. Megfelelő kórházhálózat kiépítésével kiegészíthették volna a férfi betegeket ápoló irgalmas rend tevékenységét. A fejlődésükben azonban megrekedtek, s ennek oka rendi szervezetükben keresendő. Az Erzsébet-apácák rendje ferences jellegű. Névadója Árpádházi Szent Erzsébet, aki maga is tagja volt a ferences harmadrendnek.

4 A szóban forgó rend — több száz évvel Erzsébet halála után — 1 Sasvári László: Magyarországi egyházi betegellátó intézetek és testületek a XIX. század második felében. Comm. Hist. Artis. Med. 97-99 (1982) 109—218. 2 Gortvay György: Az újabbkori magyar egészségügy története 1867—1914. II. 266. [Kézirat fotómásolata. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kézikönyvtára 4744. sz.] 3 Karcsú Antal Arzén: A szerzetes rendek egyetemes történelme különös tekintettel a magyar és erdélyországbeli szerzetesség jelen létállapotára. Vác 1867. — Szöllőssy Károly: Az osztrák—magyar monarchia összes szerzetes rendéinek történeti és statisztikai rajza különös tekintettel azok irodalmi és tanügyi működésére. Arad, 1878. 4 Assisi Szent Ferenc három rendet alapított: /. a férfiág; 2. a női ág (akiket első vezetőjük, Szent Klára nyomán klarisszáknak is neveznek); 3. azoknak a világiaknak, akik a ferences életstílust követni akarják. Ezt nevezzük harmadrendnek, azonban a történelem folyamán keletkeztek kolostori életet élő, harmadrendi női közösségek, rendszerint valamilyen szeretetszolgálati céllal.