Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Büky Béla: Comenius tankönyveinek orvosi vonatkozású szavai és a szóhasználat eszmetörténeti háttere
Meg kell egyébként jegyezni, hogy a XXIV. fejezetet megelőző XXI—XXIII. fejezetben (XXI: A testről és elsőben a külső tagokról; XXII: a belső tagokról; XXIII: A testnek külső esetiről) szintén igen gazdag magyar orvosi (főleg anatómiai szóanyag található, és hogy a részben idézett XXIV. fejezet után a XXV-XXVIII. fejezetben (XXV: Afökélyekről és sebekről; XXVI: A külső érzékenységekről; XXVII: A belső érzékenységekről; XXVIII: Az elméről), valamint a LV, és LXXXI. fejezetben (LV: A gyermekszülésről. . .; LXXXI: Az orvosi tudományról) ugyanígy gazdag magyar orvosi (részben fiziológiai és pszichológiai vonatkozású) szóanyag tűnik elénk. A bemutatott szöveg — mint láttuk — elég sok orvosi szót tár elénk. Ugyanilyen szógazdagságot tükröznek a nem idézett fejezetek is. Mégsem a szógazdagság az értéke e szövegnek, hiszen az 1640-es években már olyan fejlett volt a magyar orvoslás, hogy a Comeniusnál található szóanyagnál sokkalta összetettebb, gazdagabb szakszóanyaggal rendelkezett. Elég csak a felvidéki Jeszenszky János, valamint iktári Bethlen István orvosa: Ruland János Dávid, továbbá Köleséri Sámuel, Schwab Christian Joachim, Spielenberger Sámuel és mások latin nyelvű műveire, vagy a De conservanda valetudine c. latin nyelvű kiadványra gondolnunk, melyek igen gazdag és fejlett orvosi szóállományt örökítettek meg. De az sem kiemelkedő értéke Comenius műveinek, hogy a bennük levő orvosi szavak magyar nyelvűek, hiszen már — mint említettük — Szikszai Fabricius Balázs munkája, továbbá az 1577 körül keletkezett híres Ars Medica és a De conservanda valetudine c. mű Felvinczi György által készített fordítása is gazdag magyar nyelvű orvosi szóanyaggal szolgált. Az viszont az idézett tankönyvszövegnek már fontos és figyelemre méltó ténye, hogy a betegségnevek, kóros állapotok megnevezése többnyire főnévi alakban jelenik meg benne. Ez nagyfokú előrelépés Szikszai Fabricius Balázs Nomenclatura]a orvosi vonatkozású részéhez viszonyítva, ahol a betegségnevek, kóros állapotok sok esetben még igei alakban tűnnek elénk, miként a következő példák mutatják: A főnévi formára való redukálás ténye, amit Comeniusnál nagy százalékban érvényesülni látunk, a szakszóvá, az orvosi műszóvá válás folyamatának az addigiaknál előrehaladottabb állapotát jelzi. Az is jellemzi Comeinus ide vonatkozó szóhasználatát, hogy igen sok esetben két szót ad meg, ez a párhuzamosan megadott két szó lehet két szinonimaként használható műszó. így pl. a 297. szakaszban látjuk egymás mellett a meg-rogzöt" és az „őrokbdbt" jelzőket, mint a fejfájás minősítéseit, mind a kettő a ,makacs' jelentést adja vissza; a 299. szakaszban olvassuk, hogy valamely kóros tünet valamitjelent" ill. ,,jövendőt". Az is előfordul, hogy az egymás mellé tett két szó közül az egyik a szakszó, a másik ennek köznyelvi, ill. népies változata. A 292. szakaszban olvassuk a „betegség" mellett zárójelben a „nyavalya" szót, ugyanezen szakaszban a „bqfbg" mellett zárójelben az , ,ukrondozic" szót. Úgy gondoljuk, hogy itt a kevéssé szakszószerű változatok szerepelnek zárójelben. Ám ebből a szempontból még majd további elemzéseket kell tennünk, ti. a korabeli magyar orvosi nyelvet még nem ismerjük olyan pontosan, hogy minden esetben el tudjuk dönteni az orvosi vonatkozású szinonimákról: melyik volt ezek közül inkább szakszó jellegű és melyik kevésbé az. (A „lunyhaság "ill. , ,aluszékonyság ' ' szavak közül ma az utóbbit érezzük szakszónak, 350 évvel ezelőtt esetleg éppen az előbbi volt az.) cardiacus disentericus paralyticus astmaticus carcinomaticus spasticus, spasmaticus ki nehezen vészen lélekzetet Kin farkas seb vagon Kinek szívere esik Kin vér has vagon Kinek mind lába keze el esik Kit a ' görcs bánt stb.
