Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Szlatky Mária: Magyar nyelvű természettudományos és orvosi irodalom a XVI. században
Visszakanyarodva azonban a szűkebb értelemben vett orvosi, orvos-botanikai művekhez, anélkül, hogy részletes ismertetésüket, vagy elemzésüket megkísérelnénk, néhány közös jellemző jegyükre hívnám fel a figyelmet. 14 E művek egyike sem nevezhető eredeti munkának a szó mai értelmében. A szerzők külföldi mintákat követtek, forrásként használták a Nyugat-Európában már elterjedt és hasznosnak bizonyult kézikönyveket. Melius: Herbárium-ártak fő forrását Adam Lonitzer 1557-ben megjelent Kreuterbuch-ja jelentette, amelyet Melius eleinte kivonatolt, majd fordított, végül más szerzők (H. Bock, P. A. Matthiolus, L. Fuchs, Dioszkoridész stb.) írásaiból átvett részletekkel, valamint saját ismereteivel egészített ki. Frankovith híres-hírhedt orvosságának már a megnevezése is — Serapium-kenet — utal a könyv középkori gyökereire, és a salernói orvosi iskola Antidotariumaira, de a Serapium-kenet testvérreceptjeit megtalálhatjuk számos korabeli, máig nagyra értékelt műben is, többek között Matthiolus: Kreuterbuch-]ában, melyet feltehetően Frankovith is ismert. Az Ars Medica forrásait is feltárta a kutatás. 15 Az I—ü. és a IV—V. könyvben a tünettan, az elkülönítő kórisme, kórjóslat, kórszármazás vonatkozásában a kézirat szerzője szöveghűen követi Jean Fernel: Universa Medicina (Párizs, 1554) című művének vonatkozó fejezeteit. A további gyógyászati és dietetikai részeket („orvosságok" és „tanúság" alcímekkel) L. Fuchs: De curandi ratione libri VIII (Leyden, 1548) című művéből merítette. A VI. könyv, a mérgekről szóló rész forrása P. A. Matthiolus: Commentarii in sex libros Pedacii Dioscoridis című, Velencében 1554-ben kiadott műve. Pécsi Lukács könyve Lukas Martini: Der christlichen Jungfrawen Ehrenkräntzlein (Prága, 1581) című művének meglehetősen hü fordítása. 16 A Beythe István közreműködésével készült növényjegyzék, mint tudjuk, Carolus Clusius a pannóniai flórát leíró botanikai munkájához kapcsolódik. Fiának, Beythe Andrásnak Fives Könüv-ét pedig akár plágiumnak is nevezhetnénk, hiszen anyagát nagyrészt Melius Herbárium-ából vette át, Meliusra való hivatkozás nélkül. A hazai munkák egymásra hatását érzékelteti továbbá Szikszai Fabricius Balázs latin—magyar szójegyzéke: a növény neveknél kimutathatóan használta a Beythe-Clusius féle jegyzéket, a betegségneveknél pedig, amint erről már szó esett, munkájának alapját feltehetően Balsaráti Chirurgiája képezte. A források feltárása, az átvételek vagy kölcsönhatások kimutatása azonban nem csökkenti e művek alapvető érdemét, nevezetesen, hogy humanista szándéktól vezérelve közérthető formában közvetítettek nélkülözhetetlen ismereteket, s hogy e művekben született meg a nem szépirodalmi jellegű magyar próza-nyelv. A kor tudományos nyelve a latin volt. E művek magyar nyelvűsége tehát nem csupán választott forma volt, hanem tartalmi meghatározó is. Elemi, alapvető ismereteket tartalmaztak olyan formában, amely lehetővé tette, hogy a nem-orvosok is használni tudják ezeket a műveket. E könyvek alapján aligha kapunk képet a korszak orvostudományának egészéről. Az új kimagasló eredményekről (Vesalius, Ambroise Paré és mások munkásságáról) ezek a könyvek még nem szólnak, elméleti megfontolásokat sem igen tartalmaznak. Csupán az orvosláshoz, a gyógyító praxishoz szükséges gyakorlati ismereteket foglalják magukba. A természettudományok s főként az orvosi vonatkozású irodalom terén, a szerencsésebb körülmények között élő nyugat-európai országokban már virágzó műfajok magyar nyelvű megjelenését, a magyar irodalomba való beépítését jelentik ezek a könyvek, ha szerényebb keretek között is, mégis meglehetősen sokszínűen. Az európai művelődéshez mért korszakos lemaradásunk e téren nem is a 16. század jellemzője, hanem később, a 17. század folyamán következett be. 14 Bővebben ld.: ,,Minden doktorságot csak ebből késértek". Szemelvények a XVI—XVII. század magyar nyelvű orvosi kézikönyvéből. Vál. és az utószót írta: Szlatky Mária.; Uö.: Magyar orvosi kézikönyvek, 16—17. század. (Bölcsészdoktori ért. Kézirat.) 15 ld. 13. jegyzet. . 16 ld. 6. jegyzet.
