Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Magyar László: Az antik orvostudomány újjáéledése a reneszánsz hatására
mondhatjuk tehát, hogy ami az antik hagyományból a középkor folyamán élt és virult, épp a reneszánsz pusztította el! Szövegkritika, újrakiadás, új ráolvasás — mindez természetesen nem képzelhető el a könyvnyomtatás megjelenése nélkül 19 Kritikai kiadást csak a nyomtatás tesz lehetővé, kéziratban újratermelődnének a hibák. Az újra előkerült, s kritikai kiadásban közreadott auktorok óriási hatása sem képzelhető el az olcsó, több száz példányban megjelenő, nyomtatott könyv nélkül. Gutenbergnek épp annyit köszönhet az orvostudomány, mint az arab kultúrának. A 15—16. század folyamán 38 antik orvosi szerző művét, vagy töredékeit adták ki, tehát majdnem minden addig ismert antik orvosi szöveg hozzáférhetővé vált! A nyomtatott könyv azonban nem csak azt jelentette, hogy egyre több orvos vagy tudós olvashatta az ókori szerzőket, de azt is, hogy hatásuk egyéb társadalmi csoportokra is kiterjedhetett. Gondoljunk csak a 16. században oly népszerű diétetikákra, gyógyszerkönyvekre, tanácsadókra, amelyek még főként antik szövegekre támaszkodtak. A nyomtatás fejlődése nemsokára — lehetőség szerint — teljes Galénosz-kiadást is eredményezett, amely azután dialektikusan hozzájárulhatott a galénoszi tekintély összeomlásához, az új orvostudomány megszületéséhez. Az antik örökség átvétele tehát három fázisban zajlott: 20 A 14. sz. és a 15. sz. nagyobbik része az újrafölfedezés kora volt. Ekkor ismerhette meg a nyugat mindazt, ami épen átvészelte a ,,sötét" évszázadokat. A 15. sz. végén és a 16. században végbement folyamat két korszakra bontható: az elsőben a megkerült szövegek filológiai kritikája, a másodikban s még részben az elsőben is, a szövegek tudományos kritikája ment végbe. Az utolsó korszak tudománya már meghaladta az örökség színvonalát, míg végül az egykor forradalmat hozó auktorok újból a könyvtárak mélyére kerültek. E végső szakasz azonban nem zárult le olyan hamar, mint hinnénk, hiszen Galenosz, Dioszkoridész, Hippokratész gondolatai és elvei még a 19. században is erősen hatottak. Az antik orvostudomány újjáéledése gyakran valódi újrafölfedezéssel járt együtt. Olyan kéziratok is napvilágra kerültek, amelyek szerzőjének neve sem volt korábban ismert. Az orvosi reneszánsz különös jelensége Celsus ,,De Medicina ujának újrafölfedezése. 21 A latin nyelven író enciklopédista öt könyvből álló, s öt tudományt földolgozó művéből csak egy, épp az orvosi tárgyú maradt ránk. Celsus művét már az ókorban elfeledték, s ha szóltak róla, többnyire csak némi lenézéssel tették. 22 A ,,De Medicina" valóban nem eredeti mű: az i. u. I. század eklektikus orvostudományánakkézikönyve: afféle tankönyv. Hogy korában kevésre becsülték, mégsem tartalmának, hanem valószínűleg latinnyelvűségének volt köszönhető. Ez akkoriban, a görög tudományos nyelv egyeduralma idején súlyos bűnnek, szinte faragatlanságnak számított. Celsus 1478-as firenzei első kiadását mégis nagy örömmel fogadta a közönség — érdekes módon ennek épp az lehetett az oka, mint ami korábbi mellőzöttségének: ti. a mű egyszerű, tiszta latin nyelve. Celsus példátlan sikerét mutatja, hogy 300 év alatt több mint 50 kiadást ért meg, s csak német nyelvre heten fordították le az idők folyamán. S ha ennek az orvosi szempontból valóban középszerű munkának ennyi olvasója akadt, elképzelhetjük a ,,nagyok", Galenosz, Dioszkoridész, Szóránosz, Hippokratész sikerét. E hatást szükségtelen tényekkel bizonyítani, hiszen Cardano, Manardus, Campegius, sőt az antikvitással szemben nem épp tekintélytisztelő Paracelsus művei is antik munkákon alapulnak, s elég ha emlékeztetünk rá, hogy Vesalius a legnagyobb reneszánsz Galénosz-kiadás, a Juntina munkatársa volt. 19 Eisenstein, E. L. : The Advent of Printing and the Problem of Renaissance. Past and Present, 45, 1969. nov., 19-89. 20 Gesch. der Medizin. Hrsg. Tutzke, D. Berlin 1980, 63. (Harig, G.) 21 Adatok: Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Hiersemann, 1968. VI. B., 360. (Fontius, a kiadó Sexetiushoz írott bevezetőjében franciaországi kéziratokat említ.) 22 Pl. Quintilianus 12. 11. 24.
