Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Kapronczay Károly: Az egyetemek szerepe az orvosképzésben a reneszánsz és a reformáció korában

emelte a szellemi foglalatosságot, amelynek célja nemcsak az elmélkedés, hanem a gyakorlatiasság kialakítása is.

3 Az előbbi lutheri elvekhez igazodott az iskolarendszer is, amely a szoros hierarchiával nem rendelkező protestáns egyház szerkezetét tükrözte: egymástól független, az egyéni törekvéseket előtérbe helyező iskolák rendszere bontakozott ki. Ezzel szemben a katolikus iskolarendszer egyetlen nagy központi irányítása alá helyezett, egymással alárendeltségi viszonyban álló tanintézetek építményét jelentette, ahol igen szűk teret nyitottak az egyén érvényesülési vágyának.

4 A protestáns iskolák új szervezeti felépítése jellemezte az új hitet követő egyetemeket is, ahol ugyan érintetlenek maradtak a hagyományos egyetemi formák, de az oktatásban Melanchthon humanista szelleme érvényesült. A közvetlen részvételében született meg Wittenbergben az új egyetemi tanrend, az ún. wittenbergi forma, amelyet a protestáns egyetemek (Marburg, Tübingen, Lipcse, Jena, Basel, Odera melletti Frankfurt, Königsberg, Greifswald, Rostock, Heidelberg, Helmstädt stb.) sajátosságaiknak megfelelően elfogadtak vagy módosítottak. Melanchthon személyesen nem vett részt a wittenbergi orvosi kar tanrendjének kialakításában, de itt is érvényesült a humanista kritikai szellemre való nevelés, az orvosjelölteknek a gyakorlati orvosi munkára való felkészítésének a fontossága. A nehézkes, szavakhoz tapadó és terméketlen skolasztikus előadási módot csakhamar felváltotta az eredeti forrásokhoz nyúló stílus, a betegágy melletti megfigyelést szorgalmazó klinikai szemlélet. Az orvosi karon nagy figyelmet szenteltek a botanika művelésének, a betegségek megfigyelésének, amit tükröznek a korból fennmaradt orvosavatási értekezések is. A botanika szempontjából lényeges, hogy éppen az első protestáns egyetemeken működtek e szakterület megalapozói, így Tübingenben L. Fuchs (1501—1566), Zürichben Gessner (1516-1565) és Clusius (1525—1609) vagy Németalföldön Lobelius (1538—1616).

5 A protestáns egyetemeken kialakított új tanulmányi rendek szempontjából lényeges az Odera melletti Frankfurt orvosi karának 1588-ból fennmaradt szabályzata, amely jól példázza a XVI. századbeli orvosképzési folyamatot és követelményrendszert. Orvosi karon csak a latin és görög nyelvben járatos, magister artium fokozattal rendelkező hallgató tanulhatott, ahol a tanulmányi időt nem évekhez, hanem a megszerzett ismeretekhez kötötték. így az orvosjelölteknek előbb el kellett sajátítani Avicenna Canon-ját, Hippokratész és Galenosz munkáit, anatómiát és botanikát kellett hallgatniuk, majd ezek bevégzése után egy kijelölt egyetemi orvossal egy esztendőn át betegágy mellett kellett megismerniük a betegségek megfigyelésének művészetét. Az előbbi feltételek teljesítése után jelentkezhetett az orvosjelölt a baccalaureatusi vizsga letételére. Ennek sikeres teljesítése után már maga tanította az ifjabb medicusoknak Avicenna Canonjából, Hippokratész Aphorismáiból, Galenosz „De locis Affectis" című könyvéből, míg neki is további előadásokat kellett hallgatnia Galenosz első könyvéből és Almazor kilencedik kötetéből. Ezzel egy időben végezte a beteglátogatásokat, idősebb orvosokkal konzultált különböző betegségekről. Ezt az időszakot — a feltételek teljesítése után — újabb vizsga zárta, amely ünnepélyes keretek között — általa választott és a kar által jóváhagyott avatási értekezés megvédésével — zajlott le.

6,7 Az új tudományos eszméknek teret nyitó humanista és protestáns egyetemeken megújhodott az orvostudomány, amelynek talán legjobb példája az anatómia felvirágzása. Ennek reneszánsza ugyan elsősorban Itáliához kötődött, de a protestáns Vidus Vidius (+1569) iskolájából számos új hitet valló anatómus került ki: példának elég Jacques Sylviust, Charles Estienne-t (1503—1564) vagy Michael Serveto-t (+1539), a kisvérkör felfedezőjét említenünk. Ezen iskola követője volt 3 u- °4 Szelényi Ödön: A nevelés története a reformációtól napjainkig. Bp. 1917. 5 U. o. 6 Demkó Kálmán: A magyar orvosi rend története. Bp. 1894. 7 Szumowski: i. m.