Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Vida Mária: A reneszánsz orvostörténeti munkája, a „Medicorom Philosophorumque Icones"
törekedett tehát, ezért néhány keretet — mivel nem talált elfogadható arcképet - üresen hagyott (Argenterius, Becanus, Montagnana, Curtius). 25 A két kiadásban egyetlen arckép különböző: Johannes Crato von Kraftheim császári orvosé (1. kiadás 45., 2. kiadás 44. kép), Rooses szerint a 2. portrét Pierre van der Borcht metszette. 26 Alakjait tudományosan válogatta össze, ezt a disztichonok tartalma is bizonyítja. Orvosi szemléletét — hasonlóan történelem- és nyelvszemléletéhez — a legtökéletesebbnek tartott görög medicina iránti feltétlen tisztelet vezérli. Ennek alapján kapcsolja össze a görög példákat is a latin nyelvűekkel, mert a latint tartja grammatikai lag gazdagabbnak a görögnél, aminek feladata a nemzeti nyelvek megnemesítése. Tisztelgése elsősorban azoknak a kortárs orvos-filológusoknak szól, akik - mintegy imitációs gyakorlatként — újra és újra lefordították, magyarázták és értelmezték a nagy görög orvosokat és az orvosi szemléletet teremtő filozófusokat. A vulgáris nyelveket csupán átmenetileg utasította el, mivel korabeli fejlettségük nem tette lehetővé a latin nyelv kiiktatását. Felfogását műveiből — Poemata, Ars poetica Horatii, De imitatione Ciceroniana, stb. — ismerjük. 27 Jól mutatja szemléletében a nemzeti nyelvek fontosságát az is, ogy olyan — csupán anyanyelven író — kortársakat is felvett albumába, akiknek orvostörténeti jelentőségéről meg volt győződve és anyanyelvi munkásságukat is korszakalkotónak tartotta, mint pl. a XVI. század németül író farmako-botanikusát, Hieronymus BockoX, vagy a iatrokémia atyját, Paracelsust, akinek műveit utóbb fordították latinra. A vulgáris nyelv korabeli elmaradottságát látja bizonyítva abban is, ahogy a paracelsiánusok félreértik mesterüket. Az Icones formájában művészeti munka, lényegében azonban valódi orvostörténeti mű, azzá teszi szerkezeti felépítése és a képekhez költött disztichonok tartalma. S mivel magyar szerző, Zsámboky érdeme, mint hungaricát joggal tartjuk az első magyar orvostörténelmi műnek. Nem a szó mai értelmezése szerint orvostörténelmi, nem az a célja, hogy mindent, amit a kezdetektől a medicina „produkált", értékeljen. Ez — a reneszánsz tendenciával készült orvostörténeti munkája, amely mintaként szolgálhat és szolgál is a jelennek, saját korának. Az ókor görög orvosainak és latin követőiknek, a római kor orvosainak, valamint a felfedezőknek, a kortárs fordítóknak, magyarázóknak és kommentálóknak a gyűjteménye. Enciklopédikus kézikönyv, amelyben az újplatonikus szemlélet híveként Sambucus összegezi és értékeli azoknak az elődöknek és kortársaknak a működését, akiknek művei az újkori medicina alapjait képezik és útmutatóként szolgálnak a további lehetőségekhez. Hippokratész, Galenosz, Dioszkoridész újra fordításait és értékeléseit olyan nyelvi imitációs gyakorlatoknak tekinti, amelyek mint legtökéletesebb fordítások helyes értelmezés és értékelés alapján az orvostudomány új szemléletének és új módszereinek alapjai lehetnek. E véleményét a képekhez írott tömör, jellemző verssorokban fejezi ki, gyakran nem filológiai tevékenységre hivatkozva, hanem az orvosi praxisban elért eredményekre. Természetesen érdeklődésének előterében a XVI. századi egyetemi oktatás alapját jelentő anatómia és farmakológia áll, a sebészetet pl. teljesen figyelmen kívül hagyja. Az Icones szemet gyönyörködtető díszes portréalbum. Ha azonban alaposan számba vesszük a képek sorrendjét és figyelmesen elolvassuk Sambucus disztichonjait, amit jól kiegészít a 2. kiadás életrajzi jegyzete, szinte eposzi szerkezetű „képes orvostörténelmet" tarthatunk a kezünkben. Az első, ókori fejezet (1—27. kép) tartalma a medicinát jelképező orvosistenek, majd az empirikusok és a hippokratészi szintézis, az orvosi elmélet és végül a görög medicina latin nyelvű ,, reneszánsza". A második rész az anatómiára és a farmakológiára építő reneszánsz kori orvosképzés példaképeit és az orvosi grammatikai-humanitás művelőit gyűjti össze Zsámboky személyes él 25 Kádár Z. — Jantsits G.: A reneszánsz orvosi portré és az „Icones", Kísérő tan. lásd 4. lábj. 8—10. Néhány portrét sikerült azonosítani azzal a forrással, melyet a metsző használt az arckép elkészítéséhez. 26 Sambucus, I.: Icones . . . Leyden, 1603. 49., 52., 57., 60. kép Rooses, M.: i. m. 1. lábj. II. 27 Téglásy I.: Zsámboky János (Sambucus) nyelv és történelemszemléletéhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 84/1980/1, 245—264.
