Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

IN MEMORIAM JOHANNES SAMBUCUS - Schultheisz Emil: Zsámboky az orvos-humanista

számára filológiai munkássága, kéziratok vásárlása, mint ez levelezéséből is kiderül. Éppen ebben az évben február 1-én kelt ajánlással jelent meg Paduában a „Poemata"

5 Zsámboky nyilvánvalóan szükségesnek találta, hogy klasszikus filológiai, irodalmi és történelmi műveltségét orvosi stúdiumokkal egészítse ki. Ez megfelelt a kor teljes és tökéletes műveltségre törekvő szellemének, akármi is lett légyen a tanulmányok sorrendje. A kitűnő hágai orvos és humanista, Justus Velsius azt kívánja „Oratio, utrum in medico variarum artium et scientiarum cognitio desideretur?" (Basel, 1540) című pamfletjében, hogy minden orvos legyen filológus és polihisztor. Hogy a korszak tudós orvosát kell-e humanistának tekintenünk, vagy a literátus humanista természettudományi illetve orvosi stúdiumokkal egészítve ki tudományát, kívánt l'uomo universale-vá lenni, kizárólag munkásságából következik, a tanulmányok sorrendje legfeljebb sejteti. Még az egyetemi qualificatio, sőt a különböző grádusok sem egyértelműen meghatározóak. Nem kell itt kitérnünk részletesen arra, a klasszikus nyelvek ismeretén alapuló képzési ideálra, mely az előbbi mellett, intencióiban látszólag ellentétes tendenciát mutat, újra felfedezve és irodalmi magasságra emelve a nemzeti nyelveket. Ez a hang Itáliában Dante és Petrarca nyelvén szólal meg. Német nyelvterületen ez az irányzat azonban csak jó két évszázaddal később jut érvényre Luther és Paracelsus írásai révén. A 16. század második-harmadik évtizede a természettudományok klasszikus auctorai iránti megújult érdeklődés időszaka. Plinius Naturalis históriája, Ptolemaeus művei, Dioscorides Matéria medicája iránt nem kisebb a figyelem, mint a klasszikus literatúra, a történeti, a filozófiai munkák iránt. Ezt természetszerűleg követnie kellett — főleg a század második felében — az orvostan iránti érdeklődés fokozódásának, az orvosi klasszikusok újra kiadásának. Közismert, hogy ez az új szellem az, mely a forrásokhoz való visszatérést kívánja. Következetesen purisztikus magatartása semmiféle elrontott szöveg használatát nem tűri. A szövegek torzulása nemcsak a többszöri, gyakran szakszerűden, csak mechanikus másolás következménye. Ennél nagyobb szerepet játszott az értelmezés-félreértelmezés annál a nagyon fontos, mégis nehézkes traductiós metódusr nál, melynek révén a szöveg az eredeti görögből a szír, héber, illetve arab nyelven keresztül — néha még további spanyol közvetítéssel — a középkori latinba vezetett. Különösen így volt ez éppen az orvosi művek esetében.

6 A humanista kör, mellyel Zsámboky levelezésben, elmélyült eszme- és adatcserében állott, igen széles volt. Tagjai között olyan ismert nagy nevekkel találkozunk, mint Sirleto bíboros, a vatikáni könyvtár prefektusa, Bessarion kardinális, Paulus Manutius és még több más híres és tudós nyomdász: Plantinus, Oporinus, H. Stephanus (Etienne). E körbe tartozott az idősebb és ifjabb Camerarius, Hugo Blotius császári könyvtáros, a bécsi egyetem retorika professzora, Oláh Miklós érsek, Kolozsvári Jordán Tamás, Hunyadi Ferenc, Dudith András, a későbbi tinnini püspök, Johann Crato von Kraftheim császári tanácsos, udvari és házi orvos, Luther asztaltársa, Clusius a nagyhírű botanikus, Purkircher György pozsonyi városi orvos, Jakob Monau orvosdoktor és még sokan mások. A levelezést most általánosságban nem tárgyalom, vizsgálódásomat leszűkítem Zsámbokynak mint orvos-humanistának a működésére. Nem hagyhatom azonban említés nélkül a humanisták orvosi vonatkozású vagy kifejezetten orvosi leveleit — „Epistolae medicinales ' ' — melyek önmagukban is nagymértékben járultak hozzá a kor orvosi szemléletének alakításához, az ismeretek elterjesztéséhez, az orvostörténelemnek pedig bő forrásai. Zsámboky leveleinek nagyobb részét Bécsben való letelepedése után írta, leggyakrabban onnan is keltezve. A címzettek között van g neves iskolaalapító, Johannes Sturm, nyomdász és főként görög nyelvészettel foglal 5 Aponyi S.: Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok a XV—XVI. században. Budapest, 1900. (Hungarica No. 1769. vol. III. p. 208—210.) 6 Schultheisz E. : Az arab medicina assimilatioja a késő-középkori latin orvosi irodalomban. Keletkutatás. Budapest, 1974. p. 73—79.