Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Bakay Lajos: Bakócz Pál agysérülése Itáliában
be az agy állományába. Közvetlenül a sérülés után jókora mennyiségű agy esett elő a tátongó sebből. Néhány nap múlva Berengario nagy nehézséggel („magno laboré") eltávolította a csontszilánkot, mely olyan mélyre hatolt be, hogy nehéz volt megtalálni és műszerrel megragadni. A tizenharmadik napon megint agy extrudált a sebből (,,alia notabilis portio"). Ekkorra már elég nagy üreg tátongott az agyban, valószínűleg a frontális lebenyben, bár Berengario nem írja le anatómiailag. Ebből az üregből vízszerű folyadék szivárgott ki nagy mennyiségben (, ,semper emanabat humiditas aquosa & multa ' '). Nyilvánvaló, hogy az alabárd olyan mélyen vágott az agytekébe, hogy megnyitotta az oldalkamrát, ami liquorfisztulához vezetett. Ez az eset igen hasonló Ambroise Paré egyik betegéhez, aki Perpignan ostrománál, tehát 1542 nyarán sebesült meg. Egy zsoldost kártyajáték közben egy társa fejbevágta alabárddal. Az alabárd éle megnyitotta a bal oldalkamrát. A sérült katona nem vesztette el'eszméletét, nem is operálták meg, csupán bekötötték a tátongó sebet. Három nap múlva, kötésváltás közben a beteg epilepsziás rohamot kapott, és percek alatt meghalt [5) . Bakócz Pál szerencsésebb volt, mert túlélte a balesetet, bár nem minden komplikáció nélkül. Berengario igen okosan drenálta a sebet, hogy megakadályozza a liquorpangást. Ehhez egy , ,cannulát" használt, ami abban a korban fémből készült szondát jelentett. A liquor szabad folyása volt a fő oka, hogy a seb nem fertőződött el s a beteg nem kapott agyhártyagyulladást vagy agytályogot, ami az aszepszis nélkül szabadon feltárt agyban különben elkerülhetetlen lett volna. Még így is csodával határos, hogy elkerülte. Néhány hét múlva a liquorfolyás csökkent, és Berengario úgy vélte, hogy a seb elég száraz ahhoz, hogy be lehessen zárni (, ,tentavi consolidare vulnus "). Ez meg is történt ötven nappal a sérülés után. Sajnos Berengario nem írja meg részletesen, hogy zárta be a sebet. Néhány sebész már használt tűt és fonalat a késői középkorban, de az nem volt még általános szokás. Sokkal valószínűbb, hogy Berengario szoros kötéssel húzta össze a seb széleit. Az ilyen kötés rendszerint rózsaolajba és tojásfehérjébe volt beáztatva, és úgynevezett „örmény anyagot" („bolus Armeni") is tartalmazott, mely megszáradva keménnyé vált, és nem csak összetartotta a seb ajkait, de meg is védte a másodlagos, külső fertőzéstől. A seb bezárása nem volt szerencsés eljárás. Néhány nappal később szegény Pál úr lázas lett, és elvesztette eszméletét, súlyos epilepsziás rohamok közepette (,,maximusparoxismus epilepsiae"). A zárt sebben összegyülemlett liquor, mint kiváló táptalaj, nyilván befertőződött. Berengario nem esett kétségbe. , ,Ezt látván — írja — elrendeltem, hogy a beteg lábait emeljék magasba és a fejét süllyesszék le. Azután egy kést [„stílus"] szúrtam a seb mélyébe, oda, ahonnan előzőleg az agy állományt vesztett ' '. Nagy mennyiségű tejszínű folyadék (nyilván fertőzött liquor) ürült ki, az epilepsziás roham azonnal megszűnt, s a beteg visszanyerte eszméletét. Berengario visszahelyezte a drént, s attól kezdve rendszeresen irrigálta a sebet valami folyadékkal, hogy , beszárítsa a nedvességet". Sajnos nem említi, hogy miből állt a folyadék. A beteg hamarosan meggyógyult s a seb bezárult. Dominus Paulus sokáig élt, írja Berengario, s magas rangot ért el az egyházban (,,ascendit ad apicem Episcopatus"). IRODALOM 1. Bakay, L.: An early history of craniotomy. From Antiquity to the Napoleonic era. Thomas, Springfield 1985. 2. Berengario da Carpi, G. : Tractatus de fractura calve sive cranei. De Benedictis, Bologna 1518. 3. Berengario da Carpi, G. : Isagoge brevisperlucide ac uberrime in anatómiám humani corporis a communi medicorum academia usitatam. Hectoris, Bologna 1522. 4. Fraknói, V.: Erdődi Bakócz Tamás élete. Budapest 1889.
