Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KÖNYVSZEMLE - Prestele, Carolo: Ärztliche Ethik bei Fabricius Hildanus (Vajda Gyula)

te szétfeszítették. Az orvosprofesszor az egészséges, a beteg és a gyógyulásra váró testről mondja el alapvető nézeteit, és hangsúlyozza azt a tényt, hogy az emberi test önmagában, a lelki habitus figyelmen kívül hagyásával eredményesen nem gyógyítható. A filozófus és teológus különbséget tesz testi, szellemi és lelki élet között, egységbe, egyensúlyba hozza a materiális és immateriális világot. Megállapítja, hogy a test és lélek valamint a matéria és szellem ellentmondásait a 17—18. században még rendszerbe foglalták, de korunk már messzemenően elhanyagolta a kérdés felvetését is, a „teljesség egységének filozófiája nem alakult ki, az ebből adódó feszültségek elhatalmasodtak és ma már változás után kiáltanak. Véleménye szerint a materializmus és biologizmus tudományosan túlhaladott álláspontot képviselnek. Ő a test funkcióját, feladatait, hivatását elemzi a közösség, a kultúra szempontjából, a „szellemietek" megnyilakozásait az esztétika szintjén és idealista világnézetének fényében. Elemzi a test méltóságát, jogait, a jelen érvényes filozófiai rendszereiben elfoglalt helyét és kilátásait a jövőt illetően. Kérdéseket vet fel, amelyek gondolkozásra késztetnek. Rákóczi Katalin Prestele, Carolo: Ärztliche Ethik bei Fabricius Hildanus. (Veröffentlichung der Schweizerischen Gesellschaft für Geschichte der Medizin und der Naturwissenschaften. 36.) Aarau —Frankfurt am Main

—Salzburg, Verlag Sauerländer, 1981. 144. S., 1 Abb. A tanulmány Guilhelmus Fabricius Hildanus (Wilhelm Fabry von Hilden, 1560—1634) orvosi etikáját tárgyalja. Hildanus — a szerző szerint — joggal tekinthető az első nagy német sebészek egyikének, ugyanakkor ő az utolsó jelentős képviselője annak a korszaknak, amelyet még a ,,

renaissance" megjelöléssel illethettünk. Bár Hildenben született, életének csaknem a felét Payerne majd Bern város orvosaként, Svájcban élte le. „Az eszményi orvos" c. fejezet azokat az erényeket ismerteti, amelyeket Hildanus a mintaszerű orvostól megkövetel. A következő fejezet az orvosképzést és az „orvosi ismereteket" tárgyalja. Minden orvosi tevékenységnek a jól megalapozott anatómiai ismeretek az alapjai, de a leendő orvosnak jártasságot kell szereznie a botanikában és a kémiában is, és birtokolnia kell az orvostudomány elméleti alapjait (fundamenta artis), amin Hildanus a galénoszi humorálpathologiát értette. Végül: a sebésznek a mesterségbeli tudást gyakorlott mesternél kell megszereznie. „A kötelességekről" szóló fejezet középpontjában az orvos és a beteg közötti viszony áll. Megállapításain érződik, mennyire mély nyomot hagytak Hildanusban az antik görög hagyományok. A műtéti indikáció, Hildanus szerint, lényegében a prognózistól függ. A hippokratészi alapelvek hangsúlyozása mellett újból és újból kifejezést ad a „Charitas" fontosságának, mint a gyógykezelés motivációjának. A következő fejezet a „hagyomány" és a „haladás" viszonyát tárgyalja, és vizsgálat tárgyává teszi Hildanus kapcsolatát a korabeli orvosokkal és sebészekkel. Megtudjuk, hogy Hildanus a korabeli egészségügy hiányosságait sem restellte kipellengérezni és a hivatali felsőbbséget arra figyelmessé tenni, hogy a polgárok egészségéért ők is felelősek. A bírákat pl. felhívja: tekintsenek el a kegyetlen kínzásoktól és büntető ítéleteikben hagyják az enyhítést is érvényre jutni. A befejező rész az orvos hitével és meggyőződésével foglalkozik: itt ad a szerző kifejezést Hildanus ama hitének, hogy az orvosi mesterség: hivatás. A „Függelék"-bcn a szerző egyrészt tételesen felsorolja Hildanus teljes irodalmi munkásságát, másrészt Hildanusra illetve a kor és környezet irodalmára vonatkozó bő forrásanyaggal szolgál. Vajda Gyula