Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 107-108. (Budapest, 1984)

KÖNYVSZEMLE - Karbe, Karl-Heinz: Salomon Neumann 1819—1908 (Rákóczi Katalin) - Keidel, Jochen: Johann Heinrich Dierbach (1788—1845) (Marosné Lugosi Márta)

Karbe. Karl-Heinz: Salomon Neumann 1819—1908. Wegbereiter sozialmedizinischen Denkens und Handelns. Ausgewählte Texte. (Sudhoffs Klassiker der Medizin. Neue Folge Bd. 3. Hrsg. A. Thorn, D. Tutzke, I.Jahn) Leipzig, Johann Ambrosius Barth Verlag. 1983. 219 S., 48 Abbildungen. A társadalomorvostan kialakulása és első 50 évének története Németországban elválaszthatatlan S. Neumann nevétől. Pomerániai sokgyermekes zsidó kiskereskedő családból származott. Egyetemi tanulmányainak befejeztével Berlinbe került, és mintegy fél évszázadon át a munkásság orvosa volt. A sok nyomor és szenvedés láttán megfogalmazódik benne a társadalom felelőssége a szegény néprétegekkel szemben. Bár első publikációiban még polgári demokratikus nézetek tükröződnek, a bennünk megírt leleplező jellegű részletek mind a társadalomtudomány, mind az orvostudomány szempontjából alapvető forrásnak számítanak. Neumann reformtörekvései találkoztak Virchow és Leubuscher igyekezetével, akik hasonló célokért küzdöttek. „Die medizinische Reform" c. hetilapjukban olvashatunk programjukról: a szegénység orvosi ellátásának javítása, munkásegészségügy megszervezése stb., hiszen a medicina vívmányainak az egész társadalmat kell szolgálniuk, a reformokat pedig társadalmi szinten kell megoldani. At 1848-as forradalom leverése után az egészségügyi szervezetek — pl. Gesundheitspflege-Verein — a német munkásság tömörülésének legális keretei voltak. Mivel a polgári orvostörténetírás nem értékelte eddig S. Neumann társadalmi tevékenységét, a kötet kiadói feladatuknak tekintik, hogy a figyelmet társadalmi és írásos tevékenységére irányítsák. A szerző az életrajzi adatok mellett szövegválogatásokat, dokumentumokat közöl, és hiteles képet rajzol, amely további kutatásra kíván serkenteni. A kötet bibliográfiát közöl Neumann műveiről valamint a róla szóló feldolgozásokról és mellékeli azoknak az orvosoknak életrajzát és alapvető írásait — Virchow, Leubuscher, Göschen, Pagel —, akikkel együtt küzdött a társadalomorvostan haladásáért. Rákóczi Katalin Keidéi, Jochen: Johann Heinrich Dierbach (1788—1845). Ein Beitrag zu Leben und Werk des Heidelberger Hochschullehrers. Stuttgart. Deutscher Apotheker Verlag, 1983. 221 p. Ez a munka kísérlet arra, hogy bepillantást adjon Johann Heinrich Dierbachnak, a heidelbergi egyetem professzorának életébe és munkásságába. Az érettségi vizsga letétele után Dierbach gyógyszerészi tanulmányokat végzett Wilhelm Mainál, a heidelbergi egyetemi gyógyszertárban. A gyógyszerészi tanulmányok befejezése után orvostudományt tanult a heidelbergi egyetemen. Mint doktorált orvos engedélyt kapott orvosi gyakorlatra, amit azonban soha nem folytatott. Az ő törekvése az volt, hogy szülővárosának főiskoláján tanár legyen, és itt a botanikához való kifejezett hajlamát tudományos szinten követhesse. Lemondva a bérezésről és vállalva a magántanári képesítés megszerzését, Dierbach 1817-ben megkapta az engedélyt, hogy magántanárként recepturai és botanikai előadásokat tartson. Még ugyanebben az évben habilitált egy Aconitumról írt munkával és elnyerte ezzel az oktatási jogot. Dierbach főiskolai pályafutását nagy pénzbeli szűkölködés és személyi diszkrimináltság jellemezte. Egész életében mellékkeresetet kellett csinálnia és csak nagy fáradozással tudta családját eltartani.