Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)

KÖNYVSZEMLE - Zglinicki, Friedrich von: Die Uroskopie in der bildenden Kunst. Eine kunst- und medizinhistorische Untersuchung über die Harnschau (Rákóczi Katalin)

Az eddigi művek a bölcsőt általában néprajzi szempontból és nem teljes összefüggésében tárgyalták. Fontos mű ugyan pl. Theodor Hellbrügger müncheni professzor szociális gyermekgyógyászati és családszociológiai munkája, de a bölcső igazi szerepének bemutatása mindeddig elmaradt. Ezt a hiányt kívánja e könyv pótolni. A bölcső történetét nem lehet ábrázolás nélkül leírni, azért oly gazdag a könyv képanyaga; a képek mint művészeti tanúk mutatnak rá a kultúrtörténeti, etnológiai és egyéb összefüggésekre. Az elméleti rész széles körben, nagy részletezéssel taglalja a bölcső témáját. Bemutatja az orvosok véleményét és vitáját a bölcső használatáról Platótól, Galenustól napjainkig. Albrecht Peiper (1899—1968) lipcsei gyermekorvos két könyvében — „Chronik der Kinderheilkunde'''' (Leipzig, 1966) és a „Die Eigenart der kindlichen Hirntätigkeit" (Leipzig, 1956) — intenzíven foglalkozik a gyermekbölcső kérdésével. A könyv tárgyalja a gyermekringatás ősi témáját, a bölcső hygiéniáját stb. és bemutatja különböző formáit a római pajzsbölcsőtől az arany díszbölcsőig. Kuriózumként ír azokról a borzalmas bölcsőkről is, melyeknek célja egyes népszokások szerint a gyermek-koponya deformálása volt. A pontos számozással és magyarázó katalógussal ellátott képek minden korból és a Föld minden részéből valók, gazdagon illusztrálják a mondanivalót. H. Szende Klára Zglinicki, Friedrich von: Die Uroskopie in der bildenden Kunst. Eine kunst- und medizinhistorische Untersuchung über die Harnschau. Darmstadt, GIT-Verlag Ernst Giebeler, 1982. 173 p., 100 ill. Az uroszkópia, a legrégibb és legismertebb módszer egy betegség megállapítására, még abból a korból származik, amikor az orvos vagy a gyógyító személy a ma jól ismert kémiai vizsgálatok helyett csak az öt érzékszervére volt utalva. Ez az alapos megfigyelés, elmélyült koncentráció a vizeletet tartalmazó edény felett, amely Hippokratésztől a késő középkorig már-már az orvos státusszimbóluma lett, sok művészt ihletett meg az évszázadok során. A legelső ábrázolások kontinensünkön a 12. századból, Salernóból valók, de a kéziratos emlékek Rhases, Avicenna idejéig is visszamennek. Az inkunábulum-korszakból is sok értékes példány maradt fenn, számuk a fametszetek megjelenésével rohamosan megnőtt. A fametszetek új távlatokat nyitottak az illusztrációk történetében, mert leegyszerűsítették, a cifraságoktól, dekorációktól megszabadították az ábrát, és az orvos tevékenységének tipizálását eredményezték. A középkorban igen divatos haláltáncmetszeteken is sokszor előfordul a vizeletet vizsgáló orvos, akinek vállára a kaszás éppen ráteszi a kezét, jelezve, hogy a halál az orvosokat sem kíméli. A 17—18. században divatos paraszti, polgári, udvari zsánerképeknek és reliefeknek is sokszor témája az úrinál. Gyakori a „Krisztus mint orvos", valamint a „Kozma és Dámján" ábrázolásokon is. A kötet szerzője gazdag képanyagból válogathatott. Legnagyobb értéke a válogatás mellett a képanyag csoportosítása, amely a művészi formát és tartalmat egyaránt érinti. A reális ábrázolás, groteszk irónia és utópista fantáziálás illusztrációs csoportok ugyanolyan meggyőzőek, mint a kommentárok, amelyeket a szerző hozzájuk fűz. Rákóczi Katalin