Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)
KÖNYVSZEMLE - Shryock, R. H.: The Development of Modem Medicine: An Interpretation of the Social and Scientific Factors Involved (Bánóczy Erika)
ugyanis Lukács evangélista, aki orvos volt, festette az első ikont, amely az Istenanyát és gyermekét ábrázolta. (Mondanunk sem kell, hogy ez a hagyomány teljességgel megalapozatlan, hiszen a legkorábbi kereszténység, a zsidó hagyományokat követve, kimondottan képellenes volt.) Az ikonográfiái alapfogalmak után a szimbolika és annak tartalmi kérdései kerülnek megvitatásra, majd egy közel 30 oldalas fejezet az orosz ikonfestészet legfontosabb témáival ismerteti meg az olvasót. A VIII. fejezet az orvos- és gyógyszerész-szentek ikonográfiájáról szól, 20 oldal terjedelemben. A Kozma- és Damján-ábrázolásokról szóló részben a magyar királyi korona két lemezének kitűnő képét is láthatjuk. A szerző szerint a szentek kezében tartott kenőcskanál alakja a „Loncha", a Krisztust átdöfő lándzsa alakját utánozza. Nagyon érdekes, hogy ez a két szent széles körű népszerűségnek örvendett a középkori, sőt a 18. századi orosz világban, Kosmas még a kovácsoknak is védszentje volt, ezt a tényt szerzőnk a névhasonlósággal magyarázza: ugyanis az orosz nyelvben a kovácsot „kusnec"-nek hívják. Nem kevésbé figyelemre méltó, hogy ez a két szent az állatorvosok patrónusa is volt. Egy 1673—74-ben Szerbiában készült ikon jelenetei közt ugyanis annak a legendának ábrázolásait is láthatjuk, miszerint Szt. Dámján egy tevét is meggyógyított, s ez azután megjelent a szent koporsójánál s emberi nyelven szólt. Már az idézett példákból is kiderül, hogy szerzőnk nem szorítkozik csupán az orosz ikonfestészetből vett példák bemutatására, hanem a bizánci művészet hatása alatt fejlődött más népek emlékanyagából is idéz példákat, sőt a gótika e témába tartozó ábrázolásai közül is bemutat néhány fontosat. Viszont a harmadik jeles gyógyító-szentnek Maximianus császár vértanúhalált halt udvari orvosának képmásaiból már csak az orosz példákat mutatja be szerzőnk: ezek viszonylag későiek, 1700—1830 közt készültek. Végül c fejezet Florus és Lauras egy 16. századi ikonjával zárul — ezek a szentek Bizáncban, mint „ingyen gyógyítók" (akárcsak Kozma és Dámján) részesültek tiszteletben, ám az orosz világban a nyájak védőivé váltak. Külön fejezet foglalkozik Szt. Miklós ábrázolásaival, aki nemcsak mint a „három szűz" erkölcseinek megmentője szerepelt az orthodox világban (innen a dec. 6-i Mikulásajándékozás), hanem egy vízbefúlt fiút is megmentett, továbbá egy beteg béna kezét is meggyógyította, mint ezeket a Recklinghausenben található Ikonmúzeum 18—19. századi képei is bemutatják. A könyv leghosszabb fejezete az orosz ikonfestészet különböző orvosi vonatkozású témáit vizsgálja. 21 alfejezetre oszlik és a szüzességtől (!) kezdve egészen a szuggesztiós, a távhatás által történő gyógyításig a legkülönbözőbb témák, köztük az anyai szeretet és a prostitúció körébe tartozó ikonokról esik szó. Nem vitás, hogy az Istenanya bemutatott képei igen szépek, de kevés közük van az orvostudományhoz. Nagyon érdekes viszont a szóban forgó fejezet 12. alfejezete: ez ugyanis az áldó mozdulat sajátos morfológiájával foglalkozva megállapítja, hogy ennek alakja a Guillaume Dupuytren (1778—1835) francia sebész által elsőként leírt s róla elnevezett izomzsugorodás formáját mutatja. A szerző, aki — mint említettük — főként a recklinghauseni ikongyűjtemény bemutatására törekedett, érdekes, szép, bár itt-ott kissé túlméretezett könyvet bocsátott közre. Kádár Zoltán Shryock, R. H.: The Development of Modern Medicine: Az Interpretation of the Social and Scientific Factors Involved. Madison, The University of Wisconsin Press, 1979. 473 p.
