Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)
ADATTÁR - Dóka Klára: A pesti sebészek céhlevele
A törvényhatóságok a nincstelenek érdekében ezért maguk foglalkoztattak alkalmanként orvosokat és sebészeket. Pesten 1701-ben fogadta fel a városi tanács Payer János medicust, aki rendszeres anyagi támogatást kapott, de még nem tartozott a tisztviselők közé. 5 A helytartótanács 1724-ben utasította a városokat, létesítsenek tiszti orvosi státust, 1752-ben pedig a megyéket, hogy a szegények gyógyítása céljából szükség esetén alkalmazzanak sebészeket. A tiszti sebészi státusok megszerzésére 1755-től került sor. 6 Különösen indokolták az egészségügyi személyzet létszámának növelését a járványok. 1710—1712-ben, valamint 1738 és 1743 között Pesten súlyos pestisjárvány dühöngött. Bár a betegek száma nem volt oly nagy, mint Budán, szükség volt bizonyos óvintézkedésekre. 1710-ben a pesti tanács Eckhardt Boldizsár sebészt bízta meg az ideiglenesen felállított járványkórházban a betegek kezelésével, aki 1711-ben maga is megkapta a pestist. 1710-ben Langmantl Mihály chirurgust, 1712-ben Meister András sebészorvost szintén a járvány idejére alkalmazták. 7 A 18. század első felében az említett járványkórházon kívül a Belvárosban működött a városi kórház, valamint a rokkant katonák részére az invalidus kórház. Ezek részben speciális feladatokat láttak el, részben a szegényebb lakosságnak nyújtottak gyógyulási lehetőséget. Befogadóképességük azonban minimális volt (pl. a városi kórház 1764-ben is csak 30 ágyas). A kórházak létesítése, fenntartása meghaladta a város anyagi erőforrásait, ezért a szükségleteknek megfelelően a kórházon kívüli egészségügyi létszámot igyekeztek növelni. Különösen fontos volt ez az 1738—1743-as pestisjárvány idején, amely az ország lakosai közül kb. 300 000 áldozatot követelt. Pesten 600 volt a pestisben meghaltak száma, lényegesen kevesebb (kb. 1 /io része), mint Budán. 8 A városokban — központi intézkedésre — különleges bizottságok alakultak medikusok, chirurgusok, tisztasági biztosok részvételével, akik a fertőtlenítést, vesztegzárak fenntartását, betegek elkülönítését irányították. Pest határát katonai őrséggel zárták le, hogy a bejövő idegenek ne terjesszék a betegséget, járványkórházakat, veszteglőhelyeket létesítettek. A tiszti orvoson kivül a pesti tanács 4 orvost és 2 sebészt alkalmazott (Patonay Imre 1740-től, Rudolffy János 1741-től). A sebészek létszáma a 18. század első felében városi intézkedések nélkül is növekedett. 1716-ban Árvay István nyitotta meg műhelyét, 1732-ben Härtl Mihály János, 1743-ban Bukoveczky János kapott polgárjogot, 1740-ben Haunoldt István költözött Budáról Pestre, és jelentős volt Viasz Ádám sebészműhelye is, aki a város politikai életében fontos szerepet játszott. A pesti születésű, tekintélyes mestert 1731 áprilisában a külső tanácsba választották, és 1743-tól a pesti magyar polgárság szószólója, a választópolgárság egyik képviselője lett. Egyik vezetője volt annak a mozgalomnak, amely a 18. század közepén a szűk tanácsi vezetés hatalmaskodásai ellen irányult. Bár nem volt megfelelő iskolai végzettsége és nem tudott latinul, 1753-ban tanácsosnak jelölték, és a kamara tiltakozása ellenére meg is választották. 1754-ben ezért a királynő megbüntette az őt jelölő polgárokat, de rátermettségére hivatkozva nem mozdították el őt állásából. Működése alatt elsősorban a városi kézművesek érdekeit képviselte. 9 5 Schmall Lajos: Adalékok Budapest székes főváros történetéhez. Bp., 1899. 97. 8 Englanderné i. m. 40 — 43. 1 Schmall i. m. 186-244. * Moess Alfréd: Az 1739 — 40. évi pestisjárvány távolból és közelről. Comm. Hist. Artis Med. 75 — 76. (1975). 59 — 60.; Dávid Zoltán: Az 1783. évi pestisjárvány pusztítása. Comm. Hist. Artis Med. 69-70. Bp., 1973. 75-80. 9 Budapest története i. m. 173—174. Schmall, i. m. 162.
