Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Tamáska Péter: Tormay Károly jelentése Pest közegészségügyének 1852. évi helyzetéről

ideiglenes lakókat, idegeneket, tanulókat, kórházi népességet, katonaságot.. ."

9 Az európai átlaggal összevetve tehát egy közepes nagyságú városról számolhatunk be. Pest a szabadságharc folyamán többször gazdát cserélt, s míg Hentzi bombái a város épületeiben okoztak kárt, az 1849 nyarától fellépő kolerajárvány a lakosságot tizedelte meg, sokan pedig a rendőruralom és a megélhetési nehézségek miatt költöztek el. A konszolidáció nem ment könnyen, már csak azért sem, mert a bürokrácia védőszárnyai alatt nehezen indulhatott be a normális gazdasági vérkeringés. Pest talán a birodalom legnagyobb terménykereskedelmi központja volt, s az ennek bázisát adó bene possessionatesek — a középbirtokos réteg — gazdasági pozícióit az új rend megkérdőjelezte. Nemeskürty a rossz politikai légkört hangsúlyozza: „.. .nem sikerült jó képességű hivatalnokréteget találni..., burjánzott a korrupció és a tudatlanság...'" és Friedjungot idézi: „A nemzeti szellem helyébe egy bürokratikus gépezet lépett."

10 A polgárság rendet akart. Jellemző erre a mentalitásra a nemesi birtok megváltását váró Krúdyak és a Dunántúl legvagyonosabb fuvarosának, Radies Józsefnek családi vitája. Radies a forradalom emlékéből élő vejével szemben a minden áron való rend követelményét hangsúlyozta,

11 s ez a „rend" valóban sokak számára volt ekkor végsőkig leegyszerűsített világnézeti program. Valószínűleg Tormay lépései — pályázata a tisztiorvosi állásra — sem voltak mentesek eme meggondolástól. Tormay demográfiai adatai alapján egyébként kitűnik, hogy a helyzethez leginkább alkalmazkodni tudó zsidóság — amelynek soraiból került ki a pesti kereskedők jelentős része — milyen gyorsan ki tudta heverni az őt ért anyagi és erkölcsi megrázkódtatást. A kérdéses jelentés egyik táblázata az 1851-es helytartósági népességösszeírást veszi át,

12 a másik viszont már az 1852. évi születések és elhalálozások kimutatását adja, s így a kettő összevetéséből következtetni lehet a természetes szaporulatból adódó népességnövekedésre. Fényes szerint — mint már idéztük — 1848-ban a helybéli polgárok száma 88 618 volt, s ez 1851-re majdnem 5000 fővel csökkent (83 828 fő

13

). 1852-re viszont a Tormay féle kimutatásban szereplő természetes szaporulatot (1062 fő) hozzáadva, 84 890 főre becsülhetnénk a pesti lakosok számát, csakhogy a születettek egy része nem volt pesti illetékességű. Míg a helybeli lakosság száma csökkent, az összlakosság — idegenek, katonaság, tanulók számát tekintve — 128 000-re nőtt,

14 s ezen belül több mint 7 százalékot tett ki a császári-királyi hadsereg számaránya. A Bach-éra felülről jövő, rendőri szellemű reformjai Pest demográfiai struktúráját megváltoztatták ugyan, bár hozzá kell tennünk, hogy a népesség feláramlása s az ezzel összefüggő atretegeződés tartós folyamatnak bizonyult a század egészét tekintve is. Ballá Antal megállapítása szerint az abszolutizmus alatt a fővárost alkotó három város „népességre nézve sokkal jobban növekedett, mint Bécs, a birodalmi fő- és székváros".

15 A szakadatlan demográfiai ugrásban lévő város életében csak az 1838-as nagy árvíz után tapasztalható egy, az 1849. évihez hasonló megtorpanás, illetve atretegeződés, amikoris az 1835. évi 66 788 főről 1839-re 65 226 főre csökkent a polgárok száma,

16 a meginduló újjáépítés viszont az ide9 Fényes Elek: Magyarország Geographiai Szótára. III. köt. Pest, 1851. 223. 10 Nemeskürty István: Parázs a hamu alatt. Bp., 1981. 13. és 16 — 17. 11 Krúdy Mária: Szindbád gyerekkora. Bp., 1975. 23. 12 Újabbkori Ismeretek Tára. Hatodik Kötet. Pest, 1855. 35. 13 Uo. 14 Uo. 15 Ballá Antal: Budapest szerepe Magyarország történetében. Bp., 1935. 106. 16 Újabbkori Ismeretek Tára, uo.