Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: A felvilágosodás mentálhygiénéje külföldön és Magyarországon
teti a szentimentális hangulatba belefeledkező költőket: „Az igazi müvész-zseni arról ismerhető meg, hogy a legforróbb érzését az egésznek tartva fenn, az egyedivel szemben hűvösséget és tartós visszafogottságot tanúsít" . . .„a csupán műkedvelővel, az odavezető út fáradtsága meggyűlölteti a célt, ő oly kényelemre vágyik a megvalósításnál is, mint amilyenben a szemlélődés állapotéiban volt"/'' Az öreg Goethe 1829-ben, messze maga mögött hagyva a wertheri korszakát, a „romantikus"'jelzőt a beteges szinonimájaként használja. :ö Az érzelmesség azonban „nem a művészetben keletkezett, s onnan ragadt rá az olvasókra, hanem a kor egyik társadalmi okokból eredeztethető tünete volt", írja Wéber Antal. Különösen érvényes pedig e megállapítás az 1830-as évek fiatal nemzedékére „amikor a szentimentalizmus már a romantika nyelvén szólal meg". 2S A napóleoni háborúk utáni vesztes Franciaországban, a nagy forradalom unokáinak és a császári katonák gyermekcinek kiégett lelkiállapotát Alfred Musset a „század betegsége"-ként jellemzi: „A világ urai által semmittevésre ítélve, kiszolgáltatva jöttment vaskalaposoknak, a tétlenségnek és az unalomnak, a fiatalok egyre másra visszakoztak a nagy, tajtékzó hullámok elleni küzdelmektől, melyekre valaha készülődtek. E beolajozott testű gladiátorok lelkük mélyén elviselhetetlen nyomorúságot éreztek. A leggazdagabbak libertinusokká lettek, a középosztálybeliek odaadták magukat az államrendszernek, beilleszkedtek, akár talárban, akár karddal az oldalukon. A legszegényebbek a jéghideg lelkesedésbe vetették bele magukat, a nagy szavakba menekültek, a céltalan cselekvés irtóztató tengerébe."^ Egy „megmagyarázhatatlan kínos érzés" erjesztette tehát Musset nemzedékének lelkét. De a Szentszövetség korában nemcsak Franciaország ifjúsága szenvedett e bajtól, hanem a várakozásaiban csalódott német, olasz, orosz, spanyol és más nemzeteké is. Ami pedig a győztes angolokat illeti, a „spleen" a későbbi évtizedekben is a szigetország jellemző betegsége maradt. Az orvosok sok tapasztalatot gyűjtöttek ezekben az évtizedekben az érzelmeskedés és a féktelen egyénieskedés szertelenségeinek kórtanáról. Meglehetősen egyöntetű véleményük alakult ki erről. Ennek bemutatására elegendő lesz, ha megismerkedünk két autentikus szakember erre vonatkozó gondolataival. Id. Lenhossék Mihály a húszas évek kezdetén mérlegeli a fantázia alkotói értékét, ami nála úgy tűnik, inkább az ábrándozás jelentéstartalmával bírt: „A fantázia (Phantasie), melyet elég általánosan a képzelettel (Einbildung) azonosítanak, újabban a filozófiában is fontos helyet kap. Az értelem trónusára, vagy inkább e fölé emelik. Számunkra azonban ne jelentsen többet, mint exaltait (költői) imaginúciót, mely az értelmes akaratra nem hallgat többé, hanem az individuális érzések kedélyhullámzásai szerint munkálkodik és olyan képeket alkot, amilyenek az érzéki világban sohasem fordulnak elő". 30 A romantikus költői munkamódszer e túlságosan is szigorú elutasításán kívül, Lenhossék éles, ironikus kritikát gyakorol a társasági életben sűrűn előforduló anomáliákkal szemben. Ilyen például szerinte némely fiatal szerző kihívó pökhendisége: „Nézzük csak a pelyhedző állú, tanításra kész emberek seregét, akik tudatlanságukat kölcsönvett tógájukkal próbálják elrejteni és vegyük észre a napról napra sokasodó szerzőkórságot (Auctor:!l Schillers Werke (Kurz, H. Hrsg.) VII. (Über die notwendigen Grenzen beim Gebrauch schöner Formen) Leipzig, é. n. 433. :i- Rónay Gy.: A klasszicizmus. Bp. 1978. (Goethe — Eckermann beszélgetések 93.) 260. :i:î Wéber A.: A szentimentalizmus. Bp. 1981. 14. 34 Sensine, H.: i. m. (Alfred de Musset — Le mal du siècle.) 115. ' i5 Id. Lenhossék Mihály: Darstellung des menschlichen Gemüths. 1. köt. Wien, 1834. 98.
