Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége

A psychosis közelebbi értelmezéséhez Széchenyi első döblingi időszaka sem segít. Erről kellő képet alkotni nem tudunk. Izgalmi állapota néhány hónap alatt lezajlott. Hogy fennállott-e amnesia, nem tűnik ki az adatokból. Korábbi, de most fokozottan hangoztatott önvádlásai téves eszmékként lehetnének felfoghatók. Kérdéses azonban, hogy érzékcsalódások jelentkeztek-e. Ha megvolt ez a két zavar, a kórkép emlékeztetne arra a ritka tünetcsoportra, amelyet Kraepelin izgatott paranoid mániának nevezett. DÖBLING KEZDETBEN Kiáltóan hézagos, amit Széchenyi döblingi tartózkodásának kezdeteiről tudunk. Érkezése után néhány nappal, majd 1849. február 11-én írt leveleket, amelyek józan gaz­dasági intézkedéseket tartalmaznak. 109 1849. március 21-érői ismerjük első olyan fogal­mazványát, amely valóságos vádirat önmaga ellen. A legsúlyosabb kifejezésekkel 130 halmozza összes évtizedek óta annyiszor ismételt önvádjait, vádolja magát olyan esemé­nyekért, amelyekben még közvetve sem volt része, vitatkozik azokkal az érvekkel, amelyek mentesítenék. Pusztulását az Orionból olvasta ki. Hasonló a tartalma és kife­jezésmódja augusztusban kelt leveleinek; 28-án kelt kettő. Vajon tudott-e a két hét előtti Világosról? Hiszen Bécsben a magánkörökben eléggé megbízhatatlan hírek jártak még egy ideig a szabadságharc végéről. 111 Hangsúlyozza — mint később is —, hogy vélt bűnössége nem „rögeszme" } vl Szinte összevontan, erőteljes kifejezésekkel olvassuk ugyanezeket az önvádlásokat 1849—1851-ből fennmaradt mintegy 30 fogalmazványában. Érdekes egyes régi élmények felbukkanása. 113 Önvádlása még arra is kibővül, hogy Kossuthtal szemben magát ítélje el. 114 Folyton szerepel a lelkiismeretfurdalás Karolina miatt. 1849 szeptemberétől mégis többízben képes arra, hogy „közömbös tárgyakról, gazdasági vagy anyagi kérdésekről. .. egészen józanul" rendelkezzék. 1 u 1850. március végén pedig egy éppen megjelent irodalmi terméket küld meg feleségének. 111 ' 1851 tavaszán már legalábbis nagyjából helyesen tud és ítél a magyar viszonyok alakulásáról.­11 ' lua Viszota Bp. Szle. i. m. 347. skk. 110 "ich bin der Antichrist, ich bin das grosse Vieh der Apokalyps! Ja, die ganze Offenbarung bezieht sich auf meine Person. Denn ich bahnte dem Ariman den Weg auf unserem Planeten':' . Döblingi hagyaték, i. m. I. 435. 111 Viszota Bp. Szle. i. m. 342. Kivonat Széchenyi Istvánné leveléből. 112 "Es sind keine fixen Ideen, aber das vollkommen erwachte Gewissen, was mich mit eiserner Hand festhält" Döblingi hagyaték i. m. I. 432. 113 "Um meine Eitelkeit zu befriedigen, hätte ich sie alle [feleségét, Karolinet, gyermekeit] gemordet. — 1838 bei der Ueberschwemmung von Pesth, habe ich voll Wuth, class ich nicht genannt und gelobt war wie Wesselényi.. . " Döblingi hagyaték, i. m. 1. 440. ni "M e i ne gross te Blindheit bestand . .. darin, mich gegen Kossuth auf zuwerfen. . .Hätte ich gegen ihn nicht angekämpft, gegen ihn, der — wie ich erst fetzt sehe — ein unendlich edler Mensch ist, so hätte er in seiner Zeitung anstatt gegen mich etc. Krieg zu führen, endlich selbst eingesehen, dass wir mit der Regierung gehen müssen. . ." Döblingi hagyaték i. m. I. 441. (Aláhúzás az eredetiben.) 115 Friedreich i. m. II. 242. skk.; bár Friedreichet Zichy Antal hibás adatai egyes vonatkozásában félrevezették. L. Viszota, i. m. 221. 116 Viszota Irodalomtört. Közi. i. m. 44, 207. 117 "yy enn man bedenkt, dass Gehringer und Appel die grössten Herren in Ungarn sind — und als Ungarn wieder August und Anton Forgács die grössten Herren, so kann mal wohl sagen, hogy sarkaibul kibontakozott a világ" Döblingi hagyaték i. m. I. 442.

Next

/
Oldalképek
Tartalom