Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly—Szemkeö Endre: A magyar ápolónőképzés kezdetei
kapcsolódtak be a képzésbe a korabeli orvostudomány kiválóságai (pl. Theodor Billroth kiváló tankönyvet írt a vöröskeresztes nővérképzés számára, maga is tanított több vöröskeresztes nővérképzőben), vállaltak szerepet és biztosítottak helyet az egyetemek és nagyobb kórházak. Éppen a Vöröskereszt által szervezett ápolónőképzés (hivatásos és önkéntes, később a házibetegápolók és gondozók) ismertette el Európában és más kontinenseken a nők fontosságát a kórházi betegápolás területén, néhány évtized alatt olyan minőségi kiképzést valósított meg, hogy nélkülözhetetlenné váltak a kórházi gyógyító munkában a világi ápolónők, sőt egyik kezdeményezője lett e forma államosításának, a szakirányú állami oktatásban történő beiktatásának, később pedig az ápolónőképzés szakosodásának (szociális gondozó, gyermekápoló- és gondozó, műtősnő stb.). Az elismert új képzési forma hatással volt a hagyományos úton haladó betegápoló rendek képzésére (előbb a vöröskeresztes tanfolyamokba kapcsolódtak be, később pedig külön képzőintézeteket alapítottak), de mintául szolgáltak — az országonként eltérő időben megvalósult ápolónőképzés államosítása előtt — a Vöröskereszttől független képzési formáknak is. A SZERVEZETT MAGYAR VÖRÖSKERESZTES NŐVÉRKÉPZÉS KEZDETE Az önálló magyar vöröskeresztes szervezet kiépítésére aránylag később került sor, hiszen az 1867-es kiegyezés után az Ausztriától független Vöröskereszt megállapításának közjogi problémái voltak. Ausztria 1866-ban — a Habsburg fennhatóság alatt álló összes terület nevében — csatlakozott a Genfi Egyezményhez, de 1867 után a Magyar Korona területén csak a magyar országgyűlés által jóváhagyott szervezet működhetett. 1871-től folyamatosan tárgyalt e kérdésről a magyar Honvédelmi Minisztérium Béccsel és a Nemzetközi Vöröskereszt genfi központjával, de az elképzelések megvalósításához közel egy évtized kellett. Hercegovina-Bosznia 1878. évi megszállását a Monarchia elsősorban magyar alakulatokkal hajtotta végre, de az elhúzódó hadműveletek miatt a katonai egészségügyi szolgálatban hiányosságok és ellátási zavarok mutatkoztak. A korabeli magyar sajtó élesen bírálta a kialakult helyzetet, egyben felhívta a figyelmet a Magyar Vöröskereszt megalapításának sürgősségére. A társadalmi segítség összefogására 1879. március 17-én megalakult a Magyar Országos Segélyező Nőegylet, amely kérte felvételét a Nemzetközi Vöröskereszt szervezetébe és belügyminisztériumi engedélylyel viselhette a vöröskeresztes megkülönböztető jelvényeket is. J8 A Nemzeti Vöröskereszt elutasította a Magyar Országos Segélyező Nőegylet elismerését, mivel az ország lakosságának csak egyik részét mozgósította, és különben is folytak a tárgyalások az önálló magyar és az osztrák vöröskeresztes szervezetek kialakításáról. Ennek ellenére a Magyar Országos Segélyező Nőegylet alapszabályzatának megfogalmazásánál figyelembe vette a Genfi Egyezményt, a vöröskeresztes feladatokat és szempontokat, így a társadalom segítségének megszervezése mellett célul tűzte ki a nővérképzés megvalósítását, a képző intézmények felállítását és a különböző formában kiképzett hivatásos és önkéntes ápolónők foglalkoztatását. A Nőegylet saját kebelén belül külön ápolónői szakosztályt hívott életre, míg a képzés megszervezésére és a tantervek kidolgozására Korányi Frigyes egyetemi tanárt és Fleischhacker Viktor főorvost, az egészségügyi szakls Kapronczay K: Magyar Országos Segélyező Nőegylet. Orv. Held. 1979. 120. évf. 30. sz. 1837—1X38;/! Magvas Vöröskereszt-Egylet 1881. évi jelentése. Bp. 1881.
