Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 102-104. (Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Környey István: Széchenyi István lelki alkata és elmebetegsége
tétes, elmélyedő menete elősegíti a lángelme megnyilvánulását. A lángelme teljesítményét maximális értékűnek tartjuk. 21 Az egyén genie voltát általában az emberiséggel való kapcsolatában ismerjük meg Embertársai nagyra becsülik, mert teljesítményét kiemelkedő értékhordozónak ítélik. 22 Génieket tehát egy közösségi aktus eredményeként tartunk nyilván. Kiterjedt elismerés, érthetően, elsősorban a közéleti géniének jut osztályrészül; viszont éppen reájuk vonatkozóan nem feltétlen időtálló. Csak kevés nagyság méltánylása marad meg eredeti intenzitásban és még kevesebbeké nő az idők folyamán. SZÉCHENYI ÉRTÉKELÉSE KORTÁRSAINÁL Széchenyit közéleti fellépésének kezdetétől rendkívüli egyéniségnek, általában lángelmének tekintették. Már előzetesen, fiatalkori szereplése a magánéletben és a katonaságnál — mind naplófeljegyzései, mind más adatok szerint — alkalmat adott arra, hogy ne tartsák köznapi embernek, noha sokan csak különcnek látták. Nyilvános szereplésének megítélése kortársai részéről élénken tanúsítja, hogy geniejének felismerése széles körökre gyakorolt hatásának volt köszönhető. Szinte csodálatos, hogy eszméi milyen rövid idő alatt s milyen intenzitással kapták meg a közvéleményt, és mennyire figyelmet keltettek az ezzel sok tekintetben ellentétben álló hivatalos, központi, közigazgatási és udvari körökben is. A mély benyomást mind egyes tettei, először a felajánlás az Akadémia számára, mind pedig írásművei keltették. Pedig ezek az írásművek nem könnyed olvasmányok. 23 De érdekessé részben az tette őket, hogy a szakszerű fejtegetések mellett igen sok bennük az általános jellegű — amit, igaz, többen kifogásoltak is. A lángész gondolatai, törekvései ellenkezést is válthatnak ki, a közönségnél dacreakció alakulhat ki. A hódolók mellett sokaknál Széchenyinek már első írásműve ellentmondásra, sőt elutasításra talált. De ellenfelei sem vonták kétségbe szellemi és erkölcsi nagyságát sok évig, s később is csak a publicisztika és politika igenis vitatható egyéniségei. Valószínűleg igaza van Grünwaldnak abban, hogy „mágnástársainak nagy része sohasem hitt Széchenyi nagyságában, még pedig azért, mert nem volt magasabb mértékök...". 2 * De szembenálltak vele nemcsak a műveletlen és szűklátókörű, vagy az érdekeikben magukat különösképpen sértettnek érző rétegek tagjai, hanem kiváló jellemű és tiszta törekvésű egyének is. A lángelme egyik kritériumának szokás tekinteni az eredetiséget. Ez a fogalom nehezen írható körül, sokféle értelemben használható, sokféle tartalommal tölthető meg. 21 „... míg a talentum munkáját könnyűszerre/ tovább lehet csinálni, addig a géniuszét nem" Magyary-Kossa Gyula: Adatok a magyar géniusz biológiájához. Athaeneum, 1925. Új foly. 11. 87. 22 „Wertbringer". — A genialitás megállapításának függését a környezettől különösen az erősen szociális hajlamú német gondolkodás emeli ki. Lange-Eichbaum, W. : Genie — Irrsinn und Ruhm. München, Reinhardt, 1928. 23 „Jelleme hasonlított írómodorához,mely szétáradó, bonyolított, incisumokkal terhelt, egyenetlen és félrecsapongó volt, s melyben a logical fonalat nem az találta meg, ki az egyes eszmékben, hanem az, ki az eszmetömbeken tekintett végig." Kemény Zs.: Széchenyi István. CsengeryA. (szerk.): Magvar szónokok és státusférfiak. Pest, Heckenast, 1851, 343. Széchenyi munkáinak Török kiad. i". m. III. 328. 1 Grünwald, i. m. 106.
