Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között

Babies Antal — mint már mondtam — 1929-ben került az Urológiai Klinikára. Illyés professzor hamar felfigyelt a tehetséges és szerény fiatal orvosra. Hét éves urológiai tapasztalattal rendelkezett, amikor Illyés 1936-ban rábízta az Urológiai Klinikává átalakított Üllői úti épület teljes rekonstrukciójának felügyeletét. Ezt a tevékenységét még a rendkívül szűkszavú Illyés is elismeréssel nyugtázta. Hatalmas szorgalma tette lehetővé, hogy ilyenirányú leterheltség mellett is bedolgozza magát a szakmába, klinikai és irodalmi vonalon egyaránt. Már ebben az időben számos tudományos közleménye jelent meg. Rátemettségét, kitűnő manualitását igazolja az a tény is, hogy 1938-ban — 9 éves klinikai múlttal — Illyés professzor első tanársegédje lett, ami igen nagy feladatot jelentett. Illyés Babicshoz való ragaszkodására jellemző apró adalék: az Orvosegyesület elnöki tisztségét csak azzal a kikötéssel fogadta el, ha tanítványa lesz a titkár. Első monográfiája 1942-ben jelent meg ,,Az uraemia és a vízforgalom kérdései vesemegbetegedésekben'" címmel. Illyés nyugalomba vonulása után Babies Antal 1941. június 10-től 1942. október l-ig vezette a klinikát, munkatársai, az állami és az egyetemi szervek legnagyobb megelégedésére. Humanitására jellemző személyes élményem vele kapcsolatban a következő. 1942 áprilisában jelentkeztem nála, hogy szeretnék a vezetése alatt álló klinikán dolgozni. Abban az időben a klinikára került fiatal orvosokat még 3—4 évig a jómódú szülők tartották el. Babies professzornak előre megemlítettem, hogy énnálam erre nincs lehetőség. Mire ő azt mondta: az csak természetes, hogy a létminimumodat (lakás, koszt, kiskassza) a klinika biztosítani fogja. 1942 végén behívták katonának. Itt és máshol is nagyon sokat segített az üldözötteknek. Katonai szolgálat közben Ádám Lajos professzor mellett vezette a III. sz. Sebészeti Klinika urológiai osztályát. A felszabadulás is itt érte. További, valamennyiünk előtt jól ismert és nagyon eredményes pályafutásának ismertetése feladatom kereteit meghaladja. Ehelyett menjünk vissza gondolatban néhány évtizedet. A RIHMER-VONAL A magyar urológia másik nagy ága 1913-ban a János Kórházból indult el, amikor Rihmer Bélát kinevezték az urológiai osztály vezetőjének. Illyés Géza Rókus kórházi osztálya után ez volt Magyarországon a második urológiai sebészeti osztály. Az osztály 90 ágyon működött. Rihmer Béla sebészi képesítését Kovács József és Dollinger Gyula mellett szerezte, urológiát Párizsban tanult. Az osztály átvételekor nagy tudományos és gyakorlati tapasztalattal rendelkezett. Egyes szakkérdésekben (descendáló pyelonephritis, vese-tbc és vesedaganatok korai diagnózisa, sphincter sclerosisnál végzett ékreszekció, transperitoneális behatolás stb.) tudományos és klinikai állásfoglalása még mai szemmel is helytálló. A cystectomiával és az uréternek a sigmába való átültetésével állatkísérletekben is foglalkozott. Több mint 60 éves távlatból mondhatjuk, hogy akkori megállapításai nemcsak helyesnek, hanem újnak is tekinthetők. Rihmer Béla modern, aktív sebészi felfogású iskolát teremtett. Becsületes emberi magatartása, magas szintű orvosi humanitása és etikája lelkesítőén és nevelőén hatott tanítványaira, akik közül sokan kerültek vezető állásba. Most csak neveik felsorolására van módom: Dózsa Jenő (később az Illyés-klinikára került), Sirovicza Mihály (a Postás Kórház, majd az Országos Onkológiai Intézet főorvosa), Hegedűs Károly (a Pécsi Sebészeti Klinika megbízott vezetője, majd a Veszprémi Kórház igazgatója), Noszkay Aurél