Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

ADATTÁR - Kovács Bertalan: Bugyi István 1931-ben nem publikált beszámolója egy vidéki közkórház sebészeti osztályáról

személyzet teljes gyakorlatlanságát. A kötözéshez a nővér két anatómiai csipeszt hozott — kézben. Arra a kérdésemre, hogy a csipeszek ki vannak-e főzve, azt a választ kaptam, hogy „nem szoktuk". Olló éppen nem volt található. Vattát szintén marokban hozott újabb kérésemre — de ez sem volt steril. A benzin helyett egy rongydugóval ledugaszolt parádi vizes üvegben valami petróleumszagú, zavaros folyadékot kaptam... Mindezek csak növelték ijedelmemet. Ezek voltak az első impresszióim, melyek most egy esztendő múltán már csak mint valami kellemetlen álom, szertefoszlanak a ködös homályban. Ez a pár mozzanat azonban még most is emlékemben él s szívesen rögzítem le annyival is inkább, mert így több erőt merítek az előttem álló további feladatokhoz. Ha ezeket a nehézségeket sikerült folytonos, meg nem álló, szorgalmas munkával viszonylag rövid idő alatt áthidalni, a még fennálló csorbák kiküszöbölése már nem lesz nehéz feladat. A beteganyag sem volt különb, mint a felszerelés. Az egész földszint — mely akkor a sebészeti és venereás osztályt képviselte — 28 beteget számlált. Ebben volt három appenaektomizált (egyik kettő, másik három, a harmadik három és fél hónappal ezelőtt esett át a műtéten), négy sérvműtéten átesett beteg (ugyancsak hónapok óta ápoltja a kórháznak). Mindmegannyi fentjáró beteg, de fonalgennyedésük miatt voltak a kórház lakói. Volt néhány „marasmus senilis"-sel és inoperabilis carcinomával elkönyvelt beteg, továbbá három régi ösmerős — akiket még medikus koromban láttam itt a téli hónapokban — idült lábszárfckélyével. A többi pedig gonorrhoeas, lueses férfi és nőbeteg, mindmegannyi a kórháznak dolgozó, fentjáró beteg (ingyen munkaerő!) akiket vizit alkalmával nem is lehetett megtalálni. Ezeknek csakugyan nem kellett éjjeli világítás, csengő, jó sodronyú kórházi ágy, ülődeszka a W. C-re. Nagyon meg voltak elégedve sorsukkal, a kórházi „ápolással". Ezeket tapasztalva méginkább szükségét láttam, hogy január hónapra szabadságot kérjek a megyétől, mely idő alatt Budapesten beszerezhettem azokat a legszükségesebb betegápolási kellékeket, melyekre igazán nem gondolhattam első javaslatom összeállításakor: Katzenstein-készülékek, infúziós készülékek, intravénás infúziós tűk, vértranszfúziós készlet, felírással ellátott gyógyszeres üvegek, légcsőmetszés műszerek, injekciós fecskendők, gyomormosókészlet, katheterek stb. apróságok, mindmegannyi betegápolásnak elengedhetetlen kellékei. 1931. február hó 1-én —• bár az új műtőhelyiség, illetve a leendő kötözőhelyiség még nem készült el — átvettem a szolgálatot. Átvettem, mert láttam, hogy most már az üzem megindítását, illetve a felszerelés beállítását személyesen, itt helyben kell intéznem, Budapesten teljesen elvégeztem, befejeztem a dolgom. Első ténykedésem volt a beteganyag átvizsgálása, átrostálása, a kórházi ápolást nem igénylők elbocsájtása. Úgyszólván máról holnapra kiürült az osztály. Két inoperabilis rákos beteg és egy magával tehetetlen öreg asszony maradt az osztályon, kinek senki hozzátartozója nem volt, aki elszállításáról gondoskodhatott volna. A hónapok óta sipolyozó operáltakból eltávolítottam a sipolyt fenntartó selyemfonalat, s mint ambuláns betegek részesültek még néhány kötésben. Az osztály azután csakhamar megtelt igazán kórházi ápolásra szoruló sebészi betegekkel. Az első, február hónap a legnagyobb izgalomban, a lehető legkeservesebb akadályok leküzdésével telt el. Nap mint nap telefonon, sürgönyileg érintkezésbe kellett lépnem a szállító cégekkel, hogy ezt vagy amazt a műszert, betegápolási kelléket soronkívül szállítsák, mert a beszállított betegeket képtelen vagyok megoperálni, gyógykezelni (Braun sinek, Schmerz-Klammerek, Böhler-készülék, speciális műszerek egy-egy műtéthez, hordozható röntgenkészülék stb.). Ezekre a kezdeti nehézségekre még visszaemlékezni sem