Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)
KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között
(1943-tól a János Kórház urológiai osztályának vezető főorvosa), Hencz László (később Minder-tanítvány volt, átkerült az Urológiai Klinikára), Bochkor Béla (MÁV Kórház urológiai osztályának vezetője), Kótay Pál (a Marosvásárhelyi Urológiai Klinika profeszszora). Rihmer örökségét Minder Gyula vette át, aki 1936 és 1942 között továbbfejlesztette az osztályt. Az általa nevelt orvosok : Zoltán Tibor, Hencz László, Lini Gyula, Józsa Adrián, Balogh Ferenc (később Babics-tanítvány). A Rihmer-iskola kétségkívül legkiválóbb képviselője Noszkay Aurél, aki 1900-ban született. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett oklevelet. Már medikus korában bejárt az urológiai osztályra. Fiatal orvosként Debrecenben, Hüttl sebészeti klinikáján dolgozott, majd visszakerült a János kórház urológiai osztályára, ahol segédorvos, alorvos majd adjunktus lett. 1943-ban — Minder távozása után — lett az osztály vezető főorvosa. Már fiatal urológus korában elismerésre méltó tudományos munkát végzett. Foglalkozott a pneumoradiographiával, a prostatectomia problematikájával, vese-tbcvel, hólyagpapillomatosissal, a paravertebralis érzéstelenítés kidolgozásával és alkalmazásával, és nem utolsósorban bevezette Magyarországon a perineal is prostatectomiát, továbbá eredményesen végezte a Coffey-műtétet. Kiváló elméleti felkészültsége, brilliáns manualitása, emberi kiválósága, tanítványairól való rendkívüli gondoskodása lehetővé tette, hogy iskola megteremtőjévé váljék. Meg kell még emlékeznünk Hencz Lászlóról. Nőgyógyászati előképzettsége után Rihmer, illetve Minder mellett kezdte működését a János kórházban. 1942-ben az Urológiai Klinikára került, mint professzorhelyettes (később Babies helyettese volt). A Magyar urológia markáns egyénisége, kiváló elméleti és gyakorlati felkészültséggel. A beosztott orvosok sokat tanulhattak tőle. * Nem lenne teljes a két világháború közti magyar urológiáról alkotott képünk, ha nem emlékeznénk meg még néhány urológusról. Ők az előbb említettektől kissé elkülönülve, de mégis együtt dolgozva ügyködtek a magyar urológia fejlődése érdekében. Ezek közé tartozik elsősorban Farkas Ignác. Az Izraelita Segítő Egylet (Chevra Kadisa) Amerikai úti Szeretet kórházának volt igazgató- és urológus főorvosa. Illyéssel jó kapcsolatban volt. Az első világháború alatt vele együtt dolgozott a Szövetség utcai kórházban. Sokat szereplő tagja volt az Urológiai Társaságnak. A transurethrális reszekció magyarországi alkalmazásának úttörője volt. 1940-ben az Urológiai Társaság tagjai előtt több mint 400 TUR-ról számolt be. Megjegyzem, hogy az Urológiai Klinika abban az időben még nem volt nagy híve a TUR-nak. Főként gyakorlati urológiával foglalkozott. 1930-ban transperitonealis lumbal is metszést alkalmazott hypernephroma eltávolítására. Az ő tanítványai: Lengyel Imre, Zádor László (később Babics-tanítvány) Hollerstein István, Róth (Palócz) István (később Babics-tanítvány). A második világháború előtt a Zsidó kórház urológiai osztályának főorvosa Faragó Zsigmond volt. Komoly urológiai osztály volt ez, poliklinikai rendelővel. Ahogy egyik tanítványa említette, „rendes ember volt, de nem nagy sebészi képességgel". Tanítványai : Scheibel Pál, Radnai Béla, Török István, Zádor László (később Babics-tanítvány). Meg kell említenem egy világszerte ismert magyar urológust, Lichtenberg Sándort (1880—1952). Bár magyar származású volt, külföldön, főként német területen dolgozott. Amikor Németországból távoznia kellett, hazajött, de itt sem tudott hosszú ideig maradni. Mexikóban telepedett le, ott élt 1952-ben bekövetkezett haláláig. Az ő nevéhez
