Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)

KISEBB KÖZMÉNYEK — ELŐADÁSJOK - Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között

Illyés Géza nemcsak a magyar urológiai sebészet alapjait rakta le, hanem az egész világon elismert nagy gondolatokkal járult hozzá szakmájának kialakulásához, feledéséhez. Az elismerésektől mindig zavarba jövő egyénisége szinte kíméletlen pontossággal és keménységgel dolgozott, és ezt munkatársaitól is elvárta. Szigorú kritikusa volt a legkisebb fegyelmezetlenségnek is, de bírálatát mindig az igazságosság és az embertársi szeretet irányította. Orvosi működésének már ötödik évében megkülönböztetett érdeklődéssel fordult az urológiai sebészet felé. Az Orvosi Hetilapban 1899-ben jelent meg „A cystoscop alkalmazásának jelen állásáról a sebészetben" című munkája. Az akkori eszközökkel lehetővé vált az ureterkatéteres vesevizsgálat, ami a két vese működésének szeparált vizsgálatára adott módot. Már ebben az időszakban nagy nevet szerzett magának Európában. Egymás után jelentek meg dolgozatai a vese hígító és koncentráló képességéről, az ureterkatéterezésről, a radiographiáról (1,5 mm vastag ezüstsodronnyal felszerelt ureterkatétert vezetett a vesemedencéig, hogy az urétert röntgenfény alatt lefényképeze). 1901-ben Illyés Géza vetette fel először a világon azt az elképzelést, hogy a vese üregrendszerét esetleg az uréterkatéteren át befecskendezett bizmut-nitrát szuszpenzióval láthatóvá lehetne tenni. Narrath 1951-ben megjelent monográfiájában ugyancsak megemlíti ezt a tényt, de hozzáteszi, hogy ezt az elgondolást később Klose valósította meg. Ezzel kapcsolatban Narrath a következőket írja Illyésről: „he had the first idea of pyelography, but he did not realise it". Korányival és Kövesivei együtt az ő nevéhez fűződik a vesesebészetben az összveseműködés kielégítő megítélésére alkalmas egyszerű koncentrálási és hígítási próba. Velük együtt megteremtette a funkcionális vesediagnosztika alapjait. Úttörő munkásságára ekkorra a német, a francia és az angol tudományos élet is felfigyelt. 1903-ban lett az I. sz. Sebészeti Klinika urológiai ambulanciájának vezetője, 1904-ben pedig az urológiai sebészet magántanára. így vált Illyés Magyarországon az urológia tudományos képviselőjévé. Ezek után határozottan, akadályokat nem ismerő erővel igyekezett hazai urológiai iskolát alakítani. 1905-ben a 32 ágyas Budapesti Poliklinika kórházi vezető főorvosa lett, majd arra törekedett, hogy fiatalabb kollégáival és a magyar orvosi közvéleménnyel megismertesse az urológiai sebészet eredményeit. írt a hypernephromáról is, és azzal kapcsolatban a róla elnevezett segédmetszésről, amely ma is jól megközelíthetővé teszi a nagy vesetumorokat. Foglalkozott a vesetuberkulózissal, mint az egyik legveszélyesebb népbetegséggel. Ő vezette be Magyarországon az indigókarminos vizsgáló módszert, melyet még ma is használunk. 1908-ban a Francia Urológus Társaság, 1910-ben pedig az Amerikai Urológus Sebésztársaság tagjává választotta. 1913 végén 240 oldalas könyvet írt „Tapasztalatok a vesesebészet köréből" címmel. Ebben leírja a vesetuberkulózist, a vesedaganatokat, a veseköveket, a hydronephrosist, a pyelonephritist, a vesetályogot és a veleszületett anomáliák miatt végzett sebészeti beavatkozásokat. 1913-ban a Rókus kórházban létesült 102 ágyas urológiai osztály élére őt nevezték ki. 1914 tavaszán egyetemi rendkívüli tanár lett. Vezetése alatt a Rókus kórházban gyorsan alakult ki az Európában is elsők között számon tartott urológiai iskola. A közvetlenül a háború után született tanulmányi reformban határozottan állást foglalt az urológia intenzívebb tanítása, esetleg vizsgatárggyá tétele mellett. Harcolt a kórházi osztály klinikává alakításáért. E törekvését siker koronázta, mert 1920-ban a Rókus kórházban levő urológiai osztályt klinikai rangra emelték, őt pedig egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezte ki a kormány. 3-4 év eltelte után a Budapesti Urológiai Klinika elismert bázisa a tudománynak, és — Franciaországot kivéve — az összes európai államot megelőzve, egyetemi rangjával is nemzetközi tekintélyt szerzett a magyar urológiának. Kitűnőségét elismerték Berlinben is, ahol 1925-ben