Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 100. (Budapest, 1982)
FOLYÓIRATOKBÓL - History and Philosophy of the Life Sciences — 1982. (Kapronczay Katalin) - Medizinhistorisches Journal - 1981 (Rákóczi Katalin) — 1982. (Tamáska Péter)
za azt a kritikai eljárást, amit minden egyes Paracelsus-műnél el kell végezni. Blaser, Robert-Henri: Ulrich Gyger, sin diener. Versuch einer biographischen Rekonstruktion. (53—66. p.) A baseli Állami Levéltárban található egy jegyzőkönyv, amely két strassburgi polgár pereskedése révén vétetett fel. Az egyik fél, Ulrich Gyger, Paracelsus famulusa vagy asszisztense volt. Ez szolgál kiindulópontnak az életrajzi adatok további kutatásához. A tanítványokról sem Paracelsus, sem az utókor nem nyilatkozott elismerően de soraikból kiemelkedik Ulrich Gyger, aki orvosként és közvetítőként igen nehéz átmeneti időszakban megbecsülést szerzett a nevének. Paracelsust anyanyelven történő oktatásáért már a kortársai is elítélték, de már életében megindultak a kutatások arra vonatkozóan, mivel érte el az addig páratlan sikereket. Bátorsága mellett a nyelvi készségére is felfigyeltek a kortársai, és halála után kezdetét vette életművének értékelése, elemzése. Az alábbi cikkek nyelvi elemzéseket nyújtanak. Telle, Joachim: Die Schreibart des Paracelsus im Urteil deutscher Fachschriftsteller des 16. und 17. Jahrhunderts. (78—100. p.) Általánosan elfogadott nézet, hogy Paracelsus a gyógyszerészeti, alkímiai és az általános orvosi nyelvet, annak szókincsét jelentősen gazdagította, és alkalmassá tette a latin szövegek értelemszerű tolmácsolására. Kortársai nem értékelték anyanyelvű írásait, a paracelzisták pedig latinra fordítják a szövegeket, hogy a szakvitákba bekapcsolódhassanak. A szerző K.H. Weimann véleményét kérdőjelezi meg, aki azt a nézetet képviseli, hogy „rendkívüli mértékben" gazdagította a német szakpróza nyelvét. Alapos filológiai elemzések kellenek még e kérdés tisztázására. Weimann, Kari-Heinz: Paracelsus-Lexikographie in vier Jahrhunderten. (167—195. p.) A szerző a szótárakat, szakszótárakat, lexikonokat veszi számba kronológiai sorrendben, és értékeli a lexikográfia történetét különös tekintettel a 20. századra. Weimann a Paracelsusi nyelv legismertebb kutatója, jó áttekintést és bibliográfiát közöl a téma alapos feldolgozásához. A következő cikkek a világnézetére, természetfilozófiájára világítanak rá, és megkísérlik a mágiával és alkímiával való munkásságát értékelni. Rudolph, Hartmut: Schriftauslegung und Schriftverständnis bei Paracelsus (101—124. p.); Miller-Guinsburg, Arlene: Paracelsian Magic and Theology. A Case Study of the Matthew Commentaries. (125—140. p.) A cikkek szerzői Paracelsus bibliai kommentárjait elemzik. Mivel életrajzi adatai elég hiányosak, nem tudhatjuk, mi motiválta mélyen vallásos meggyőződését. A reformáció villongásai gondolkozásra késztették, de nem rendítették meg a világnézetét. Ama kevés tudós közé tartozott, aki össze tudta egyeztetni a természetfilozófia felismeréseit a teológiai bölcselettel és sajátos világnézetté ötvözte e tanításokat. Schneider, Wolfgang: Arzneirezepte von Paracelsus. (151—166. p.) Paracelsus számtalan receptet írhatott hosszú évtizedes munkássága alatt, de csak egy írása maradt fenn a bécsi Staatsbibliothek tulajdonában, amelyen kétséget kizáróan három gyógyszerösszeállítása szerepel. Gesner már a maga korában rámutatott arra, hogy munkásságának ez a része megoldhatatlan feladat elé állítja az utókort. A közvetlen források hiányában a paracelzisták lejegyzései, műveiben szereplő leírások is mérvadók, de csak sommás ítéletre késztethetik a mai kutatót. Annyi biztos, hogy Paracelsus neve a materia medica történetében előkelő helyet foglal el. Bd.16. Heft 3. Weisser, Ursula: Ibn Qaiyim al-Gauziya über die Methoden der Embryologie: (227—239. p.) A Korán tanítása szerint minden tudás istentől ered és része a kinyilatkozásnak. Az arab orvostudomány fogékony volt a tudományos felismerések iránt, de elzárkózott minden profán tudásanyagtól, az antik filozófiától, természettudományoktól, ha azok ellentétben állottak a Korán tanításával. Ez az ellentét jut kifejezésre Ibn Qaiyim al-Gauizya műveiben, aki a gyermeknek az anyaméhen belüli fejlődéséről szóló koráni tanítást összeveti a Corpus Hippocraticummal. Részletkérdésekben az arab orvosok már eljutottak a Korán bírálatához, de ez a bátorság a mi szerzőnknél hiányzik. A görög tudomány hiányosságait felismerte, annak pontosabb megfogalmazására nem vállalkozott, tudománykritikai eljárását a vallásos meggyőződése háttérbe szorította. Oldenburg, Dieter: Georg August Bertele (1767—1818) und die Arzneimittellehre der
