Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

TANULMÁNYOK - Rex-Kiss Béla: A vérátömlesztés története hazánkban — történeti előzmények és visszaemlékezés

déséből és a gyakorlati tapasztalatokból a szakemberek (pl. Crosby, Maier) nagy részének az a véleménye alakult ki, hogy sok felesleges („luxus") transzfúzió történik. A kanadai Chown szerint a transzfúziók kb. felét lehetett 1965-ben ez utóbbi kategóriába sorolni [12]. (A vtr alkalmazása terén már hazánkban is megfigyelhető ez a jelenség.) A VÉRTRANSZFÚZIÓ ALKALMAZÁSÁNAK FEJLŐDÉSE HAZÁNKBAN A vérátömlesztés hazai történetét csak a 19. század közepétől számíthatjuk. A magyar orvosi szakirodalomban 1861-ben találjuk az első feljegyzést a vérátömlesztésről [19]. Ettől kezdve az Orvosi Hetilap évről évre beszámol a vtr területén külföldön jelentkező haladás eredményeiről. Az Orvosi Hetilap 1874. évi 34. számában és a Gyógyászat ugyanezen évi 36. számában „Kísérleti vizsgálatok a vér átömlesztése, átültetése és helyettesítéséről elméleti és gyakorlati szempontból" címen (Sz-i szerzői szignóval) jelenik meg közlemény. Az első, eredetinek nevezhető, magyarnyelvű dolgozat a vtr-ról Hochhalt tollából jelent meg 1874-ben a Gyógyászat 18—23. számában folytatásosán [13]. Ebből értesülünk, hogy az első Magyarországon végzett vtr-ról. Klempa Simon közös hadseregbeli főorvos „görvélykóros" gyermeken végzett vtr-t bárányvérrel. A közlemény szerint a beavatkozás sikerrel járt. Defibrinált embervérrel végzett első hazai vtr-ról Gyergyai Árpád számolt be 1876-ban [10]. Ezt Brandt tanár végezte a kolozsvári „koródában" 1873. áprilisában egy 13 éves fiún „tumor albus" miatt végzett felkarcsonkítással kapcsolatban. A beteg ezt követően néhány óra múlva meghalt. Említett szerző egyébként kísérleteket végzett a vtr-nak szénmonoxyd-mérgezés esetén terápiás célból való alkalmazására. Szerinte a szénmonoxyd-mérgezés esetén a vtr az egyetlen, amit meg lehet kísérelni és amitől valami eredmény várható. Az első hazai, embervérrel végzett sikeres vtr-ról nincsen adatunk, úgyszintén arról sem, hogy ki végezte hazánkban az első olyan vtr-t, amit vércsoport-vizsgálat előzött meg. A magyar orvostudomány a vtr I. világháború utáni fejlődésével nem tartott lépést. Míg Európában már sok helyen véradó szervezetek, transzfúziós intézetek és központok létesültek, addig hazánkban a vtr alkalmazása a 20-as években még ritkaság számba ment. Ehhez alkalmi véradókat vettek igénybe. Tudomásunk szerint az első donorszolgálatot a budapesti István-kórházban ideiglenesen elhelyezett pécsi egyetemi sebészeti klinikán szervezte meg az ott Bakay Lajos professzor mellett tanársegédként működő Kubányi Endre. Hogy a vtr mennyire alárendelt szerepet játszott hazánkban a gyógyítás terén ebben az időben, híven tükrözi, hogy a szakirodalomban a 20-as években alig találunk a vtr-val kapcsolatos közleményeket (Vágó [52], Haba [11], Lobmayer [29], Gerlóczy [9], Bakay [3], Schmidt [50], Kramár [17, 49]). Kiemelkedik a sorból Kramár Jenő, akinek német szaklapokban is több közleménye jelent meg a vtr-val kapcsolatban [49]. Külön kell foglalkoznunk Kubányi ezirányú tudományos szakirodalmi munkásságával. Elsősorban 1926-ben megjelent „A vérátömlesztés" c. könyvét [19] kell kiemelnem. Ezzel nagy szolgálatot tett a hazai vérátömlesztés ügyének. Ebben a vérátömlesztéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudnivalókat az akkori világszínvonalon tárgyalta. Nagy fejezetet szentelt a könyvben a vércsoportok tanának is. A munkát úttörő jelentőségűnek kell minősítenünk. A könyvnek nemzetközi sikere is volt, ugyanis a neves Urban-Schwarzenberg kiadó 1928-ban német nyelven is megjelentette [20], (Meg kell ehhez jegyeznem, hogy