Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Dauphin, Jean-Pierre — Godard, Henri: „Semmelweis" et autres écrits médicaux (Bánóczy Erika) - Engelhardt, Dietrich von: Historisches Bewußtsein in der Naturwissenschaft vonder Aufklärung bis zum Positivismus (Birtalan Győző)

részletesen tárgyalja a szerző, mondanivalóját érdekes korabeli illusztrációkkal kiegészítve. A tanulmányban idézett, Schopenhauertől származó megállapítást („A sajtó a történelem másodpercmutatója") a szerző ebben a munkában az orvostörténelemre alkalmazva igazolta. Birtalan Győző Dauphin, Jean-Pierre — Godard, Henri: „Semmelweis" et autres écrits médicaux. Paris, Gallimard, 1977. 265 pp. (Cahiers Céline 3) A Céline műveinek kritikai összkiadását célzó sorozat harmadik kötetében a szerkesztők Céline (pontosabban itt főként Louis Destouches), az orvos írói munkásságáról nyújtanak átfogó képet. A népszerű Semmelweis tanulmány mellett (újabb német kiadása kapcsán 1. Birtalan Győző recenzióját lapunk 92. számában) számos cikke jelent meg, a társadalomorvostan és közegészségügy témakörében. A szerkesztők az eddig kiadatlan írásokat is felvették gyűjteményükbe: leveleket, tudományos dolgozatokat. A kötet végén életrajzi vázlat idézi föl orvosi karrierjét, melytől befutott íróként sem szakadt el soha. Semmelweis-disszertációjának rövidített változatát még 1924-ben megjelentette a Presse Médical hasábjain „Semmelweis utolsó napjai" címen, és olvashatjuk — némi megnyugvással — az ugyanott megjelent Megjegyzéseket is Győry Tibor tollából, aki számos tárgyi tévedést helyreigazított, mint a téma akkori legfőbb szakértője. Bánóczy Erika Engelhardt, Dietrich von: Historisches Bewußtsein in der Naturwissenschaft von der Aufklärung bis zum Positivismus. Verlag Karl Alber GmbH. Freiburg — München, 1979. 260 p. (Orbis Academicus — Problemegeschichten der Wissenschaft in Dokumenten und Darstellungen — Sonderband 4.) Engelhardt jelentős munkája a történetiség és a természettudományok viszonyának fontos kérdését veti fel, az európai újkor másfél évszázados időszakában. A választott periódusban, mely a 18. sz. kezdetétől a múlt század közepéig terjed, a természettudományok történeti megközelítésének három jellegzetes típusa manifesztálódott. Ezek közül, a harmadik az utolsó, a pozitivista szemlélet, napjaink általános felfogására is jellemző. A természettudományok társadalmi tekintélye a 18. században érte el az addig vezető helyzetben lévő teológia jogtudomány és filozófia szintjét, hogy ezt követően meghatározóan befolyásolja az európai szellemi élet valamennyi szféráját. A test-lélek kapcsolat, az értelmi működések, a szociális kapcsolatrendszerek egyre kevésbé ragadhatok meg ezután a természettudományok kategóriái nélkül. A joggyakorlat sem mondhat le a bűntettek természettudományos értelmezéséről. A természeti jelenségek behatóbb megismerése kitágítja a művészetek tárgykörét. A felismert természeti törvények és a szépség esztétikuma egymást igazolják. A felvilágosodás évtizedeiben a természetbúvárok és a szellemi tudományok különböző területein munkálkodó tudósok jól ismerik és kölcsönösen befolyásolják egymást. A természettudományok és a humaniórák harmonikus kiegyenlítődésének korszaka ez. Ez a harmónia észlelhető a múlt-jelen kapcsolat megítélésében is. A természettudósok tudatában vannak az elmúlt korokkal szembeni ismerettöbbletüknek, ugyanakkor azon-