Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
ADATTÁR - Lörincz Ferenc: A malária elleni küzdelem hazánkban az első világháború után — visszaemlékezés
a szúnyogtenyészőhelyek pontos földrajzi megállapítása és ezekben a tenyészés megszüntetése: a kisebb, esetleg nagyobb vízgyülemek lecsapolása, ahol ez valamilyen ok folytán nem lehetséges, ott a lárva tenyészési idő alatt a vízfelületeknek párizsizölddel való rendszeres szórása, illetve petroleumos permetezése. Meg kell újból említenem, hogy a helyi hatóságok, az orvosok, védőnők, de maga a lakosság is a megfelelő ismeretterjesztés és az állandó törődés, helyi ellenőrzéseinek hatására is a legmesszebbmenőén segítette ezt a munkát. Ehhez a tevékenységhez szorosan hozzátartozott, hogy 1931 és 1935 között állami kiküldetésben volt módom a Rockefeller Alapítvány által fenntartott Római Malária Intézetben (Missiroli, Hackett, Falleroni) tíz napot, majd az Alapítvány költségén 5 hetet Olaszországban, Albániában és Jugoszláviában, végül egy hetet Amszterdamban (Schüfner és Schwellengrebel mellett) a malária elleni küzdelem szervezeteivel és gyakorlati módszereinek, helyi alkalmazásának tanulmányozásával tölteni. A hazai erőfeszítések eredményeképpen 1941-re a maláriás betegek száma az országban 2900 ra esett le. Sajnos a II. világháborús események miatt az egészségvédelmi szolgálatok és ezekkel együtt a maláriaállomások munkája is mind nehezebbé vált, így 1943ban a malária megbetegedések száma újból elérte a 8 ezret. 1944-ben már betegbejelentés sem történt. A felszabadulás után a régi keretek felélesztésével Makara Gy., majd Zoltai N. nagy intenzitással kezdték újra a maláriaellenes küzdelmet. Különösen az 1946 tói a WHO-tól (prof. Missiroli) kapott DDT szórások megindításával az Anopheles tenyészés elleni munka vált eredményessé. 1950-ben a bejelentett maláriás betegek száma 1000 alá esett, 1954-re tovább csökkenve ez a szám évi 100 alá mérséklődött, 1957-ben már csak 9 beteget jelentettek be, majd a mai napig az évente regisztrált maláriások száma általában 10 alatt van. Miután ezeknek egyenként való ellenőrzése alapján a megbetegedések recidiváknak, részben behurcolt eseteknek bizonyultak, 1957-től kezdve a WHO Magyarországot az akkor számontartott 26 maláriamentes ország közé sorolta. 8 Azóta hazánkban a malária elleni védekezés csupán az un. fenntartó szolgálatra (maintenance service) korlátozódik. Autochton, tehát helyi fertőződésből származó malária eset már nincs, évtizedek óta eltűnt Magyarországról ez a népbetegség is. Ennyi tehát az, amit e betegség vonatkozásában országunkról a régmúlt és a ma viszonylatában elmondhatunk. Nem így áll azonban a kérdés világviszonylatban! Délkelet-Ázsiában, Afrikában, DélAmerikában, sőt kontinensünk keleti részein (Törökország), a földgolyón ma összesen több mint két milliárd ember él endémiás területeken. Ha ezek nagyrészén a korszerű védekezés jól érezteti is a hatását, mégis nagy és szomorú állandó fekete foltok vannak, ahol grasszál a malária és ma is egyike a legsúlyosabb népbetegségeknek. Két dolog nehezíti meg a mai küzdelmet ez ellen a félelmetes betegség ellen. A parazita oldaláról egyes országokban a hatásos új gyógyszerekkel (chloroquin készítmények) szemben is elég gyorsan kifejlődő és terjedő rezisztencia kérdése és a szúnyog oldaláról is hasonló valami. Az emberre is toxikus DDT készítmények betiltása óta forgalomba hozott, különben hatásos, de az emberre veszélytelen insecticidek (Malathion készítmények) ellen az Anophelesekben kifejlődő rezisztencia problémája okoz nagy gondot. Ma a maláriaellenes küzdelemnek — egyebek mellett — ez a két legnehezebbnek látszó, megoldásra váró részletkérdése van. De ennek a betegségnek (és általában a betegségeknek) van egy más, alapvető és úgy látszik az említetteknél is nehezebb, nagyobb, már nem közvetlen problémája. Jankó Mária: A malária ellenes küzdelem eredményei és problémái. Előadás, Magyar Parazitológusok Társasága, 1978. november 2.
