Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kapronczay Károly: A sebészeti eszközök fejlődése a XV—XVI században
sel kezelte. A szájpadláshasadék elzárására obturátort szerkesztett, a fogpótlást csontból faragott fogakkal oldotta meg, amiket ezüst vagy aranydrót segítségével kapcsolt a meg levő fogakhoz. 31 Az előbb ismertetett sebészeti eszközök a mindennapi gyakorlat eszközei voltak, míg a ritkaság számba menő beavatkozások műszertára is jelentősen gazdagodott az adott korban. A szemészeti műtéteknél még mindig inkább Celsus hályogtűit alkalmazták, de már a XVI. század elején megjelent az általános sebészeti gyakorlatban Aquapendente szemhéjtartója, valamint több kezdetleges hályogkés. A ritka beavatkozások sorába tartozott a kőmetszés, amelynek műszertára Paré kombinált tágítójával és Hildanus — a köpenyes golyófogó elvén működő — kőfogós-tágítójával gazdagodott. Ez utóbbi négy hosszúkás lapátból és az ezeket mozgató csavaros szerkezetből állt, így egyszerre vált tágítóvá és fogóvá. 32 A különböző tágítok — hosszú és rövid nyelűek, egy—vagy többlapátosak — általában végbéltágításnál voltak használatban, amikor a sebész aranyeret vagy sipolyt égetett ki. (Ilyent közöl Gersdorf munkájában.) Még a kőmetszésnél kell megemlítenünk Paré görbe kőfogóját, és kanalát, lyuggatott húgycsapját és különböző katétersorozatait. 33 Az előbbi műszerekhez képest rendkívül szegényes a szülészet eszköztára. Igaz még a XV—XVI. században ismeretlen volt a szülést segítő fogó, amely forradalmasította e szakágat, de a tárgyalt korszakban a gyakorlat rendelkezésére állt a csavaros méhtágító, a küretta, a méhlepények eltávolítására szolgáló csipeszek és fogók, valamint néhány kezdetleges darabolóeszköz, amelyekkel az elhalt magzatot távolították el. Viszont a sebészkönyvek állandóan hivatkoznak a szülőszékre, mint a szülés fontos kellékére. 34 A XV—XVI. századi sebészkönyvek érdekes fejezete foglalkozik azokkal a mechanikus készülékekkel, melyek segítségével ficamokat, kiugrott végtagokat és gerincrándulásokat helyeztek vissza. Általában egyéni szerkezetek voltak, sokban hasonlítottak Hippokratész padjához, kerekes és hengeres elven alapultak. Külön-külön szerkezetet alkottak az alsó, illetve a felső végtag helyreállítására, valamint a megrövidült végtagok nyújtására. Gersdorf és Brunschwyg munkája bővelkedik az ilyen szerkezetekben, bár a mindennapos sebészi gyakorlatban nem váltak általánossá. Paré is használt nyújtó szerkezeteket, és könnyen kivitelezhető művégtagokat is ajánlott, melyek a részben vagy egészben csonkolt végtagok pótlását szolgálták. Zusammen fassung Die Entwicklung der europäischen Chirurgie wurde neben der Neubelebung der griechisch — römischen Tradition durch die Übersetzung der arabischen chirurgischen Quellen beträchtlich beeinflußt. Die lateinische Übersetzung der Chirurgie des Abulkasim (936—1013) war für die Chirurgen lange Zeit hindurch maßgebend. Eine neue Epoche trat mit der Tätigkeit der zwei Borgognis — Hugo Borgogni de Lucca und Theodorico Borgogni (1205—1298) ein, die die griechisch—römischen Traditionen mit den arabischen Kenntnissen verschmolzen und durch ihre ausgezeichnete Technik und neuen Instrumente die „Schule" zu Bologna gründeten. Ihre Nachahmer legierten nicht nur die Technik mit anatomischen Kenntnissen, sondern vereinfachten die Huszár i. m. Fritze i. m Paré, A : Oeuvres. Paris, 1575. Roesslin, Eustacchius : Der Schwangeren Frawen und Hebammen Rosengarten. Strassburg, 1513
