Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 97-99. (Budapest, 1982)
TANULMÁNYOK - Monory Bulcs: Euthanasia — a pro és contra nézetek tükrében
raibb szakaszától napjaikig kísérő jelensége magának az emberi társadalomnak. Különböző elnevezések alatt és különböző formákban élt és él ma is; jónéhány primitív fokon álló társadalmi formációban általánosan elfogadott társadalmi gyakorlatként tartották nyilván, s ennek enyhébb megnyilvánulásaival még ma is lehet néhol találkozni. 1 Bizonyítván eddigi állításaink igazát, hivatkozni szeretnénk a korai idők nagy gondolkodói sorából Senecára, Nero császár nevelőjére, aki Epistolae Morales című művében tesz hitet az önkéntes euthanasia mellett: „O quam miserum est nescire móri!" (Oh, mily nyomorúság nem tudni meghalni !)... „ Vivere militare est... Ha az egyik halált fájdalom és szenvedés kíséri, míg a másik egyszerű és könnyű, miért ne válasszam az utóbbit ? Ugyanúgy, ahogy kiválasztom a hajót, amellyel utazni fogok, ugyanúgy választom meg a halálnak azt a módját, amellyel eltávozom az életből... egy hosszantartó élet nem jelenti feltétlenül a jó életet, egy hosszantartó haldoklás viszont feltétlenül a rosszabbat jelenti.. . 2 Az orvostörténeti irodalomban kétségkívül a hippokratészi eskü a legrégibb forrás, hisz ez 24 évszázaddal ezelőtt foglalta össze az orvos által követendő, elvárható magatartásformákat, így fogalmaz: „Diaetikus rendeléseimet képességeim és szándékom szerint a betegek hasznára fogom elvégezni, nem pedig ártalmára és kárára. És halált okozó szert nem fogok senkinek sem kiszolgáltatni, még kérésére sem, sőt ilyenféle tanácsot sem Jogok adni;... És ahány házba belépek a betegek hasznára fogok belépni, távoltartva magamat minden egyéb szándékos és kárt okozó jogtalanságtól"^ Az emberi társadalom őskorában a jogi normák és a jogban tételezett bűntettek még ismeretlenek voltak. Ez idő tájt még nem különült el a jog más társadalmi normáktól — a vallási, erkölcsi, technikai normáktól —, mint ahogy teljesen nem különült el a hatalmi szervezet sem az emberi csoporttól. Később azonban — különösen az osztálytársadalmak kezdeti kialakulása idején — már minőségi változás következik be, az emberi társadalom erkölcsi normarendszere, s vele a bűncselekmény fogalma is új szférába lép át: jogi kategóriává lesz. Nem szakad azonban meg minden kapcsolata korábbi létével, hisz hasonló tilalmakat és parancsokat tartalmaz, ráépül korábbi fejlődési szakaszára, de lényegileg új elemeket és minőséget kap. Ezt a kérdést vizsgálva Engels rámutatott, hogy a jóról és rosszról való nézetek népenként és korszakonként változtak, és egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondtak. Megállapította azt is, hogy minden, a jog kialakulását megelőző erkölcsi elmélet végső fokon a mindenkori gazdasági-társadalmi hely1 L. pl.: Pinatel, Jean: La société criminogène c. műve (Paris, 1971.) 8. oldalán többek között az alábbi olvasható: ,,.. .a törzsön belül is a gyenge csecsemők, a betegek, az őrültek, az agg szülők elpusztítása megengedett és igazolt cselekedet volt..." — Nem kizárt továbbá, hogy az elgyengült, megöregedett főnök rituális megölése is e különös törzsi intézmény keretei között zajlott le. Hahn István: Istenek és népek c. művének (Bp. 1980.) 60. oldalán írja: „... Valószínű, hogy Álmos vezér eltűnése is ilyen rítust takar..." — L. továbbá: Horváth Tibor: Euthanasia és büntetőjog. Állam- és Jogtudomány 1972. 1. 48. skk., illetve Morus Tamás: Utópia. Bp. 1967. 127. Irodalmi vonatkozásban hivatkozhatunk pl.: Platon: Az állam c. művére (Bp. 1968.), melynek 118. oldalán ezt olvashatjuk: ,,.. .a gyarlók gyermekeit és a kiválóak nyomoréknak született gyermekeit pedig, ahogy illik, eltüntetik valami hozzáférhetetlen titkos zugban , \ S még ennél is konkrétabb megfogalmazást találhatunk Arisztotelész: Politika (Bp. 1969.) c. munkája 352. oldalán: ,,.. .Az újszülöttek kivetéséről vagy fölneveléséről pedig úgy intézkedjék a törvény, hogy semmiféle korcsszülöttet nem szabad felnevelni..." Vö. : Pinatel, Jean i. m. 12. skk. továbbá Platon i. m. 126., Arisztotelész i. m. 357., Horváth T. i. m. 58. 2 Vö.: Seneca: Epistolae Morales. London, 1962. 197-198. 3 Pinatel, J. i. m. 19.; Hahn I. i. m. 66-75.; Horváth T. i. m. 51-54.; Platon i. m. 126. skk.; Arisztotelész i. m. 357. skk.; Morus T. i. m. 129. skk. L. még: Horváth Tibor — Viski László: A biológia és az orvostudomány fejlődésének hatása a büntetőjogra. Állam- és Jogtudomány 1969. 4. 624-626.
