Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)
FOLYÓIRATOKBÓL - Acta Medicae Historiae Patavina, 1979/80 (Kapronczay Katalin)
A kezdeti diagnózis megállapítása is nagy tudást és pontosságot kíván, mert más eljárást kell alkalmazni, ha csak egyszerű ájulásról van szó, mint ha eszméletvesztésről, agyvérzésről vagy konvulziós rohamról. Komoly részt szentel a halál biztos jeleinek megállapítására. Az olasz irodalom eléggé hiányos, nagyrészt szétszóródott. Az is megállapítható, hogy külföldi — elsősorban angol és francia — hatás erőteljesen érződik. Francesco Vicentini rendkívül precízen dolgozta ki és írta le „Memoria intorno al metodo di soccorrere i sommersi" c. munkájában a lélegzés beindítását fulladásos baleseteknél. Lorenzo Rondoloni (1752—1848) triesti orvos a tetszhalál biztos jeleit, a gyors elsősegély legfontosabb módozatait ismertette. Giovanni Targioni Tozzetti (1712—1783) összefoglaló műve igen nagy hatást gyakorolt az itáliai gyakorlatra, hiszen az addigi eredmények és tapasztalatok kézikönyvszerű feldolgozását tette közzé. Antonio Giuseppe Testa (1756—1814) érdekes módon vegyítette gyakorlatában a modern elméletet a tradicionális, népi tapasztalatokkal, ami sok esetben nem vált előnyére. Ereo/i, Nicolo: Vantimonio da Basilio Valentino a/F anno duemila, (Al—61 pp.) Az antimon gyógyászati alkalmazása tulajdonképpen már ötezer éve ismert. Az egyiptomiak kozmetikai szerként és a mumifikál ás egyik fontos alkotórészeként, az indiaiak bélférgek ellen, az arabok, kínaiak, Mexikó őslakossága járványos szembetegségek esetén használták. Az ókori nagy mesterek is előszeretettel alkalmazták. Hippocrates, Dioscorides, Celsus gyógyszerészeti összeállításaiban egyaránt szerepel, külsőleg és belsőleg egyaránt ajánlották. Basilius Valentinus foglalta össze „Triumph-Wagen des Antimonii" c. munkájában mindazt, amit orvosi-gyógyszerészeti-alkimista szempontból tudni kell az antimonnal kapcsolatosan. Basilius Valentinus, Paracelsus, Johannes Thölde nyomán került az alkimista kutatások középpontjába az antimon. A 18. században John Brown (1735—1788) munkássága eredményeként irányult az érdeklődés ismét az antimonra. Igazi gyógyászati értékeire azonban csak a huszadik században tudtak rámutatni a modern chemotherapia vizsgálati módszereinek megfelelő fejlettségi fokára eljutva. így vált lehetővé a hatásmechanizmus, a rezisztencia stb. problémájának vizsgálata. Ezen a területen E. Meneghetti végzett alapvető kutatásokat az 1930-as években. G/tiotto, Edoardo—Gftiotto, Giorgio—Maggia, Alessandro : Sülle cause di morte di Michelangelo Carmeli. (63—80 pp.) Michelangelo Carmeli (1706—1766) — a görög és keleti nyelvek professzora volt a padovai egyetemen — halálának okait tárgyalja a cikk. Segítségül régi orvosi feljegyzések, halotti és boncolási jegyzőkönyv szolgált. A legértékesebb anyag Natale Scardova doktortól származik, aki a személyes vizsgálat tapasztalatait foglalta írásba. Ennek alapján, a mai orvosi ismeretek igénybevételével kísérelték meg az utólagos diagnózis felállítását. Goerke, Heinz: Grandi ospedali in Germania: ieri e oggi. (81—93 pp. ill. 4.) A tanulmány rövid történeti bevezető után — néhány jelentős 18—19. századi kórház (pl. a berlini Charité vagy a würzburgi Julius Spital) bemutatása — áttér a legkorszerűbb nyugatnémet klinikák jelen állapotának és fejlesztési lehetőségeinek taglalására (a nyugat-berlini Klinik Stelitz és a müncheni Klinikum Grosshadern). Heymans, G.—Vial, F.— Berti-Bock, G. —Rtdliere, R.: Le peuple et la médecine au XVHe siècle. (95—111 pp.) Az orvostudomány fejlődésében több tényező játszott mindig szerepet, az alaptudományokon kívül igen fontos a szociális, etnikai háttér vizsgálata is. Ezt a módszert alkalmazták a szerzők a 17. század orvostudományának bemutatásánál. Külön hangsúlyt fektettek a mágia, asztrológia, boszorkányság, népi gyógyászat és empíria jelenlétének érzékeltetésére, de nem feledkeztek meg a vallásos motívumok bemutatásáról sem.
