Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Ariés, Philippe: The Hour of Our Death (Magyar László) - Block, Werner: Der Arzt und der Tod in Bildern aus sechs Jahrhunderten (Sergő Erzsébet)

Aries, Philippe: The hour of our death. Transi, by Helen Weaver, London, Allen Lane, 1981. 651 p. Nincs társadalom, amely ment lenne a tabuktól. A mi korunk társadalmai már-már természetellenes módon zárkóznak el a haláltól, a mai világ legfőbb tabujától. Pedig a halál nem állt mindig kívül az életen, valaha, nem is olyan rég, még az élet, a társadalmi élet része volt. P. Ariés, a világszerte ismert társadalomtörténész, a nyugati keresztény civilzáció és a halál viszonyának fejlődéstörténetét követi végig könyvében. A kora középkor embere, kit sokkal inkább közrefogott és meghatározott társadalma és e társadalom világnézete, mint bennünket, egyéni életének végét nem tekintette a lét végének, a mai embernél sokkal erősebben érezve a halál és az élet egymásrautaltságát. A X—XI. századtól azonban, ahogy a mindennapi életben egyre nagyobb szerepet kapott az egyéniség, a gondolkodás is egyre énközpontúbbá vált. Az utolsó ítélet újraértelmezése megsemmisítette a biztos üdvözülés vigaszát, az én halála egyre tragikusabb eseménnyé és az egyén életét lezáró halál lassanként azzá a kétes sötétséggé lett, amelynek mi nézünk elébe. A társadalom e reménytelen véggel szemben előbb mindent átszövő halálkultusszal, majd a halál leplezésével, elhallgatásával, semmibevevésével próbált és próbál védekezni. Ariés szerint ez a gyakorlat beteges és elítélendő. A halált újra az élet részeként kell elfogadnunk, mint az ókor s az ókor nyomán a kora középkor embere tette, hiszen csak ily módon szabadulhatunk meg az emberhez méltatlan érzéstől, a félelemtől. A francia kutató igen nagy, főként művészet- és kultúrtörténeti anyagra támaszkodva fejti ki véleményét. Beszél mindarról, ami a halállal összefügg: a halál módozatairól, az ezekkel kapcsolatos társadalmi szemléletről, a temetkezési szokásokról, az egyének és a társadalmak halálfelfogásáról, s eközben távoli, ám meglepően azonos szemléletű korokat kapcsol össze az igazi tudósok csodálatos társítoképességével, gondolatébresztő módon. Sajnos a szerző a keresztény civilizációt Franciaországgal és Angliával azonosítja, és a Rajnától keletre történtekről szinte nem is vesz tudomást, így igazán hatalmas anyag földolgozásával sem adhatott teljes képet a vizsgált tárgyról. Néhol az adatok sem pontosak. (A magyar olvasót különösen bosszanthatja, ha az 1279-es budapesti [!] zsinatról olvas. 12. p.) A mű azonban mégis lenyűgöző és ennek nem csak a nagy terjedelem az oka, hanem a feldolgozás sok-sok szempontja, az élvezetes előadásmód, a számtalan érdekesebbnél érdekesebb történet. A „Halálunk órája" mindenképp a kultúrtörténet nagy alkotásai közé sorolható, és kézikönyve lesz a jövőben mindazoknak, akik e témával, a halál történetével kívánnak foglalkozni. A könyvet illusztrációs anyag, jegyzetek és tárgymutató egészíti ki. Magyar László Block, Werner: Der Arzt und der Tod in Bildern aus sechs Jahrhunderten. Stuttgart, Ferdinand Enke, 1966. 194 S., 173 Abb. A fenti könyv két részre osztott munka: az első részben a halál ábrázolásának történetével foglalkozik, általánosságban. A címnek megfelelően 600 évre visszapillantva bemutatja a szerző a halál gondolatának pszichológiai szempontú ábrázolását. Részletesen foglalkozik a haláltánc fogalmának felépítésével és e téma körülhatárolásával; a gondolatkört szűkítve áttekinti a haláltánc ábrázolásának évszázados fejlődését.