Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Gyenes György: Adatok Babits Mihály betegségéhez
ha csak az a szomorú adat, mely szerint „. . . a jelzett anyagot, illetve ami ezzel összefüggésbe hozható, legkésőbb az 50-es években kidobták", nem tekinthető mégis fontosnak. Emlékeztetni szeretném az olvasót arra, hogy míg a kórtörténet és a röntgenfelvételek Stockholmból visszakerültek Budapestre, mint az E. Berven professzornak 1938. október 18-án kelt és fentebb idézett leveléből kiderül, nem volt adat arról, mi lett a szövettani metszetek sorsa, melyeket ugyancsak Stockholmba küldtek konzíliumba. így vetődött fel a gondolat, hogy levélben megkeressem Dr. J. Einhorn professzort, a Radiumhemmet mostani igazgatóját, megkérve őt arra, próbálja kideríteni, van-e még Intézetében nyoma az 1938-ban lezajlott, többszöri levélváltásban hivatkozott konzíliumnak. Einhorn professzor 1980. december 23-án kelt levelében minden segítséget felajánlott. Ennek eredményeként értesített Einhorn professzor 1981. január 14-én kelt levelében arról, hogy megtalálták az eredeti szövettani metszeteket, amelyek tehát 1938 óta Stockholmban maradtak és megmaradtak. Einhorn kérésére az eredeti metszeteket az Intézet Kórbonctani Osztályának docense, Claes Silferswärd átnézte, és azt a véleményt adta, hogy Babits Mihálynak a garatból vagy a légcső nyálmirigyeiböl kiinduló daganta volt. A tumor szövettanilag mirigyrák, mely igen magasban differenciált szövettani típusú. Egyben leszögezte, hogy véleménye szerint a tumor kiindulási helye biztosan nem a pajzsmirigy volt. A tumor tehát vagy a garat alsó vagy a légcső felső részéből indult ki, szövettani szerkezete alapján sugárzásra kevéssé érzékeny és így már felfedezésekor, illetve az elsőműtétkor gyakorlatilag gyógyíthatatlan volt. Az, hogy Babits ennek ellenére 3 évig élt az első műtét után, a kitűnően irányított és a kor színvonalán álló sugárkezelésnek volt köszönhető, amely technikailag képes volt a viszonylag sugárérzéketlen daganatot is időről időre, legalább részben visszafejleszteni. C. Silferswärd docens, kérésemre fényképfelvételeket készített az eredeti szövettani metszetekről és azokat rendelkezésre bocsátotta, egyben hozzájárult a közléshez. A képeket Holczinger László, az Onkopatológiai Kutató Intézet h. igazgatója is átnézte. 6 Véleménye egyezett a svéd patológuséval, hozzátéve, hogy a kiindulás lehetett nyálmirigy jóindulatú megnagyobbodásának rosszindulatúvá változott formája, vagy a garatból származó, igen speciális felépítésű tumor. Ily módon tehát 40 évvel halála után megkerültek a hiányzó láncszemek, melyek segítségével véglegessé tehető Babits Mihály betegségéről alkotott képünk. 7 Úgy érzem, hogy az adatok publikálása nem csupán a magyar irodalom egyik legnagyobb XX. századi alakja sorsának ismeretét tette teljesebbé, ami alapvető cél volt, de ugyanakkor bebizonyította, hogy a két világháború között, szinte már a II. árnyékában, az elnyomó törvények szorításában a magyar orvosok világszínvonalon gyógyítottak. Közülük egy sem él már, volt akit a fasizmus pusztított el, volt akinek végzetes betegségét a fasizmus elől aktatáskában menteni kívánt rádium okozta. Sorsuk és emlékük összefonódik a költőével — legyen ez az írás is emlék mindannyioknak. 6 Holczinger László szóbeli közlése (1981) 7 Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik e munkában segítségemre voltak és adataikkal hozzájárultak a kórkép tisztázásához. Közöttük is elsősorban Kabdebó Lórántnak. Rudolf Nissen és Jerzy Einhorn professzoroknak, valamint C. Silferswäld docensnak.
