Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK AZ ÓKORI MEDICINA KÖRÉBŐL - Steiger Kornél: A hippokratészi orvostudomány természetfilozófiai előzményei

TANULMÁNYOK AZ ÓKORI MEDICINA KÖRÉBŐL A HIPPOKRATÉSZI ORVOSTUDOMÁNY TERMÉSZETFILOZÓFIAI ELŐZMÉNYEI STEIGER KORNÉL e\. hippokratészi orvostudomány és a korabeli természetfilozófia viszonyáról két nézet alakult ki az újkori tudománytörténetírásban. 1. Az egyik szerint a medicina úgyszólván születése pillanatában szakít a filozófiai spekulációval, módszerét a megfigyelés és a tapasztalatból levont óvatos általánosítás jellemzi. 2. A másik nézet szerint a görög medicina, amely a filozófiából fejlődött ki, azzal mindvégig szoros kapcsolatban maradt, és a gyógyító tevékenység alapjául szolgáló fogalmi séma mélyen rokon a természetfilozófia fogalomrendszerével. Az első nézet a múlt század második felében fogalmazódott meg, nyilván nem függetlenül a korszak ama törekvésétől, amely a természettudományt experimentáló tudományként kívánta látni, az elméletalkotás terén pedig különösen érzékenyen reagált a spekulációra, amelyet üresnek, terméketlennek, metafizikusnak tartott. E nézet legnagyobb képviselői közé tartozik Theodor Gomperz, Max Wellmann, Max Pohlenz és a mindmáig egyetlen magyar nyelvű Hippokratész-monográfia szerzője, Hornyánszky Gyula?- A görög orvostudomány empirikus jellegét alátámasztó érveiket a szerzők részint a Corpus Hippocraticum kazuisztikus műveiből merítik (pl. az Epidémiák 7. könyve ilyen), részint pedig a két híres, filozófiakritikát tartalmazó munkát, „A régi orvostudományról" és ,,Az emberi természetről" címűeket szokták idézni. Ez a nézet azóta háttérbe szorult. A metafizikai spekuláció ma már nem számít a természettudományt létében fenyegető rémnek, aztán meg a tudománytörténetből azóta tudjuk, hogy természetfilozófia és a természettudomány között a 18. sz. előtt jogosulatlan volna különbséget tennünk, hiszen a jelzett korszakban a kettő azonos, A Hippocraticumra nézve tehát egyáltalán nem dehonesztáló, ha kitűnik, hogy természetfilozófiai alapjai vannak, amelyeket soha nem hagyott oda: más bázisa nem is lehetne. Jelenleg a második, a Hippocraticumot és a filozófiát szoros kapcsolatban látó irányzat az uralkodó. Schumacher, Jones, Festugière, Vlastos, Lloyd, Diller, Edelstein, Guthrie nevét elegendő itt felsorolni.

2 1 Th. Gomperz: Griechische Denker I

—III, Leipzig 1893—1909.; M. Wellmann: Die Fragmente der sikelischen Aerzte Akron, Philistion und des Diokles von Karystos. Berlin, 1901.; M. Pohlenz: Hippokrates und die Begründung der wissenschaftlichen Medizin, Berlin, 1938.; Hornyánszky Gy.: A görög felvilágosodás tudománya. Bp. 1910. 2

/. Schumacher: Antike Medizin: die naturphilosophischen Grundlagen der Medizin in der Griechischen Antike. Berlin, 1940.; W. H. S. Jones: Hippokrates. With an English Translation, Vol. I

—IV. London, Cambridge, Mass. 1923—1931.; A. J. Festugière: Hippocrate, r Ancienne Médecine, Introduction, traduction et commentaire. Paris, 1948.; G. Vlastos: „Equality and Justice in Early Greek Cosmologies", Classical Philology 42 (1947) 156—178. ; G. E. R. Lloyd: „Hot and Cold, Dry and Wet in Early Greek Thought", Journal of Hellenic