Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)
TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A Magyarországon hivatalos gyógyszernormatívumok
a kiadásban már érvényesültek Huszty Zakariás Teofilnak a Pharmacopoea AustriacoProvinciálishoz 1785-ben kiadott „Kritikai kommentár"-jában lefektetett elképzelései és indítványai, részint pedig a kémiai részben Franz Jacquin hatására érvényre jutottak Lavoisier és körének antiflogisztikus elméletei. Fontos megjegyezni, hogy a hivatalos szakirodalomban világviszonylatban első ízben itt vezették be az ezzel kapcsolatos racionális kémiai nómenklatúrát. Huszty a „Kritikai kommentár"-jában, addig nem szokásos módon, merészen bírálta a Provinciális Gyógyszerkönyv fogyatékosságait, nemcsak tárgyi, farmakológiai tekintetben, hanem eszmei téren is. A felvilágosodás világnézetének jegyében harcolt az ésszerűért, a babonák, előítéletek, az elavult, de magukat makacsul tartó vélemények ellen és a művelt, etikai magaslaton álló gyógyszerész ideáljáért. Könyvének előszavában leszögezi, hogy „Kell a jó gyógyszerkönyv, mert ettől függ a jó patika, az orvos sikere, a beteg gyógyulása." Ennek jegyében egy részletesen kidolgozott gyógyszerkönyv tervezetét adja a „Kritikai kommentár"-jának végén. Az ifjabb Jacquin az 1787-ben elhunyt Johann Well helyébe lépett a Pharmacopoea szerkesztőbizottságában. A nem sokkal korábban tett külföldi tanulmányútja során megismerkedett a francia Lavoisier és körének antiflogisztikus kémiai elméleteivel. Ezzel egyetértve, bevezette azt a Provinciális Gyógyszerkönyvnek ebben a kiadásában, úgyszintén a kémiai nómenklatúra ezzel kapcsolatos reformját is. Ugyanis Lavoisier, társszerzőségben Berthollet, Fourcroy és Morveau francia kémikusokkal, 1787-ben megjelentették a nagy vitát kiváltó „A kémiai nómenklatúra módszere" c. munkájukat, amelynek javaslatait a hivatalos szakirodalomban világviszonylatban első ízben a Pharmacopoea Austriaco-Provincialis e kiadásában alkalmazták, ha nem is minden esetben főcímként, de legalább mint szinonim elnevezést. Ez azt jelentette, hogy a gyógyszerkönyvben hivatalos kémiai anyagok ezentúl nem fantázianeveken szerepeltek, hanem a korabeli felfogásnak megfelelő kémiai összetételükre utaló neveken. (Elől a savgyökből képzett név, mögötte a bázikus alkotórész neve birtokos esetben. 9 ) Ebben a kiadásban már elhagyták a műveletek, fogalmak, gyógyszerformák leírását, úgyszintén az alkimista jelekből kifejlesztett orvos-gyógyszerészi jelrendszer feloldásait is. Ez utóbbit annál is inkább, mert ekkor már uralkodói rendelet tiltotta ezek használatát. A simpliciák esetében sem követték már a korábbi kiadásokban alkalmazott hármas beosztást (mineralia, plantae, animalia), hanem azok is a nevük szerinti szigorú alfabetikus sorrendben követték egymást, ugyanúgy mint az összetett szerek, tekintet nélkül arra,, hogy a három csoport közül melyikbe tartoznának. Az összetett szerek esetében már nem tesz különbséget essentiák és tinctúrák között, hanem egységesen a tinctúrák között sorolja fel azokat. A gyógyszerkönyv végén levő „ Appendix"-ben leír még 7 simpliciát és 23 compositát, amelyek az előszó szerint részint még nem teljesen tisztázott hatású anyagok, részint pedig még csak ritkán rendelt szerek. Ezért ezeket nem kellett készletben tartani, hanem „ex tempore" készültek rendelés esetén. Újdonságot jelentett még a Pharmacopoea végén levő két táblázat, amelyek közül az egyik egy 10 °R-os vízre vonatkoztatott oldódási táblázat, a másik pedig különböző készítmények higany-, antimon- és ópium-tartalmát mutatja. Általában ez a kiadás a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb gyógyszert tartalmaz annak ellenére, hogy ebben a kiadásban szerepel a legtöbb újonnan bevezetett anyag. 9 Duka Zólyomi Norbert: Huszti Kritikai Kommentárja, 35—38.; Kurt Ganzinger: Osztrák Gyógyszerkönyvek, 422—424.; Kurt Ganzinger: Provinzial Pharmacopöe, 22—23.; Rádóczy Gyula: Provinciális Gyógyszerkönyvek. 186.
