Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Hörcsik Edit—Pisztora Ferenc: Ritkuló és halványuló babonás hiedelmek, valamint széles körben elterjedt technikai ismeretek napjaink psychiátriai kórképeiben

3. Pathológiás fogalmi új-képződmények, kóros szinkretizmusok alatt értjük elsősorban a szkizofreniás betegek jellegzetes gondolkodászavaraiként megjelenő neologismákat, bizarr fogalomeltolódásokat és agglutinátiókat stb. Mindezekben a kóros jelenségekben — mint jól ismert — arról van szó lényegében, hogy egyrészről a szkizofreniás gondolkodásban az absztrakt fogalmak helyét érzékleti elemek, szimbólumok foglalják el, másrészről a disszociált fogalmi elemeket kísérli meg a beteg újból integrálni, s ennek következtében jönnek létre azután kóros új-képződményként a pathológiás struktúrák. A kóros neologismákat példázza az a beteg, aki „szény"-xő\ és „szényezés"-vő\ beszélt, ami alatt azt értette, hogy őt „megszellemezték". Ezért panaszkodott gyakran „szellem-keserves életéről". Egy másik szkizofren nőbeteg alábbi kifejezése pedig a kóros fogalmi sűrítést példázza: ,,. . .beszélő babona van a fejemben, ez kínoz folyton. . .követelem, hogy vegyék ki a fortélyt a fejemből!" Mindebből bennünket most főképpen azok az agglutinátiók érdekelnek, amelyekben archaikus és korszerű technikai elemek szerepelnek. (Ilyen volt a korábban említett „rontó gép" összetétel is.) Vagy például : B. Á.-né szuhogyi lakos, 22 éves paranoid szkizofreniás nő, 1966-os kórtörténetéből idézve: ,,.. .a doktor úr is a szemem közé nézett, lehet, hogy ő általa lettem megrontva. . . rontás-injekciót akart beadni nekem..." Itt egy tipikus új-képződménnyel állunk szemben: a babona időbeni eredetét és tartalmát illetően a mai medicinától rendkívül távol álló fogalmat olvasztotta össze a beteg napjaink orvosi arzenáljának egyik banális eszközével, az injekciós tű és fecskendő képzetével. A korunkra és társadalmunkra jellemző kollektív tudat rendkívül heterogén összetétele csillant fel napjaink elmebetegeinek archaikus és korszerű gondolkodásformákat és ismeretelemeket egybeolvasztó téveseszméiben és érzékcsalódásaiban. Mindkét esetben azonban, mind a normális, mind a pathológiás populáció viszonylatában, pontosan erre a heterogenitásra kívántunk rámutatni, ami az előző korokhoz képest fokozottabban érvényes napjaink társadalmi tudatára, és annak egyik kiemelkedően jellegzetes vonását képezi. E heterogenitáson belül manapság is változatlanul jelentősek a folklórhoz kötődő babonás-megrontásos hiedelmek. , Az utóbbi 100 év folyamán éppúgy, mint ma, a mindennapi klinikai gyakorlatban a psychiater gyakran találkozott és találkozik az archaikus népi tudat psychopathológiai vetületeivel, különösképpen a babonás-megrontásos hiedelmekkel. Ez a gyakorlati találkozás egyben megköveteli a vizsgálótól annak felismerését, hogy mikor van szó csupán a folklorisztika tárgykörébe tartozó népi hiedelemről és mikor annak psychopathológiailag kóros feldolgozásáról. Ez a differenciáldiagnosztikai tevékenység feltételezi a psychiater részéről többek között azt, hogy bizonyos mértékű folklorisztikai ismeretekkel is rendelkezzék ahhoz, hogy helyesen tudja értelmezni a népi hiedelemvilágnak a psychopathológiában játszott pathomechanikai szerepét. Találóan fogalmazza meg ezt a követelményt J. Zutt professzor az alábbiakban: „A tévely elmekóros állapotát bizonyára könnyebben és jobban megérti az, aki előkészületként pl. a sámánok extatikus és megszállottsági képeivel foglalkozik, mint aki egész életében folyton csak hullákat boncolt."* Gál Piroska [11] munkatársunk végzett az 1967—77-ig terjedő időszakból a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területéről válogatást, kizárólag archaikus és korNervenarzt, 38, 1967, 6—9.