Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben
Kezdetben és részben később is, számos külföldi — főleg osztrák — elmegyógyintézetből hazaküldött beteget, a budapesti „Megfigyelő Osztály", vagy a Schwartzerintézet által továbbított krónikus kázust volt kénytelen befogadni a lipótmezei elmegyógyintézet. További evakuációra — eleinte — az angyalföldi (Haitsch F. 1959), majd a nagykállói tébolydákba, a budai és az egri irgalmasokhoz, s a Gyöngyösi Alapítványi Kórházba nyílt lehetősége. Mindez azonban nem tudta megszüntetni az úgyszólván állandó zsúfoltságot és főleg krónikus beteganyaggal való feltöltődését. Epstein L, (1901) lipótmezei főorvos referátumában főleg ezek miatt panaszkodik, s követeli a zsúfoltság megszüntetését, a gyógyuló félben levő betegek részére külön pavilonok felállítását, a gyógyíthatatlan kázusok nagy tömegben való stagnálásának megszüntetése érdekében a „caput mortinim"-ok vidéki elmeosztályokra, családi vagy községi ápolásba történő mielőbbi elhelyezését. Az állami elmegyógyintézetek közül főleg a lipótmezei részéről mutatkozott olyan tendencia, hogy ne csupán őrző jellegű, „gyógyíthatatlan, közveszélyes őrültek számára való tébolyda" legyen, mint volt kezdetben az angyalföldi. Kormányintézkedés folytán az 1897. évben a 4 állami tébolyda neve „állami elmegyógyintézet"-xt lett változtatva, hogy kedvezőbb benyomást keltsenek így az oda bekerülő betegekre, valamint a hozzátartozóikra. A kellékek azonban ahhoz, hogy valóban „gyógyintézetekké" lépjenek elő, mind a 4 létesítményben hiányoztak. Epstein L. (1901) emiatt kesereg 10,5 , s szorgalmazza a betegek állapot szerint történő osztályozását: az osztályvezetőn kívül minden 100 betegre legalább 1 orvos működését tartja kívánatosnak (az akkori 500 beteg helyett), továbbá a physikális gyógymódokhoz szükséges eszközök beszerzését, miután a Lipótmezön is be kellene vezetni a fürdő-, prolongált fürdő-, hydro- és elektrotherápiát. 104 A lipótmezei elmegyógyintézetben a Monarchia időszakában folyó therapiás tevékenység tanulmányozására kitűnő dolgozatok kellő száma (Böszörményi Z.; Brunecker Gy. és Harrach A.; Fekete J.; Szirtes Gy. — valamennyi szerző írása az 1968-ban publikált „Az Országos ideg és Elmegyógyintézet 100 éve" című könyvben) és egy aránylag épen maradt, s főleg a századforduló előttről igen jó minőségű kórtörténeteket tartalmazó kórrajztár áll rendelkezésre. 105 mi Epstein L.: i. m., 156.: „. . . gyógyulásnak indult betegeink nagy része gyógyult a nélkül, hogy mi gyógyítottuk volna, gyógyult intézetben, de nem az intézet által, hanem inkább annak daczára", 104 Ő ugyan a reá jellemző iróniával 1901-ben (i. m„ 159.) ezeket írta: „. . . nem mintha azt hinném, hogy bármiféle árammal is a paralysisnek vagy vesaniának lefolyását irányítani tudnák. . ." És: ,,. . . bizonyos stuporformáknál a villamozás, mint ok is talán nem volna egészen eredménytelen" 105 Csupán az 1900 előtti férfi kórrajzanyag pusztult el a második világháborúban. Két kórtörténetből idézem az ápolásra és a gyógyításra vonatkozó részleteket: 7. L. P. Mária 1876. szept.-ben vétetett fel „Tébolyodottság" miatt és 1877. augusztusában halálozott el „idegrendszeri kimerülésben". Ez a beteg 62 éves nő, egyébként nyugalmazott megyei számvevő felesége. „Budapesti magy. kir. Országos tébolyda" nyomtatott feliratú és szép kézírással kitöltött kórrajzából megállapítható, hogy a III. élelmezésifizetőosztályon nyert elhelyezést. Egy 1876. szeptemberében eszközölt bejegyzésben le van írva, hogy „. . . a beteg körmei roppant nagyok, mivel hosszú időn át nem lettek levágva. . . " Ez egyben az ápolónői munka indirekt kritikája is. Ugyanez a beteg esténként chloralhydrátot kapott 1 és 0,5 grammos adagokban altatóul. 2. T. B. Mária, 38 éves földműves a „Tébolyodottság, időnkénti izgatottsággal" diagnózis miatt 1869. áprilisban nyert felvételt és 1883. októberben halt meg „idegrendszer kimerülés" következtében. Jóllehet a III. élelmezési osztályon ápolták, folyton
