Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben

ismeretes, hogy kezdetben a Szt. Rókus Kórház „Elmebeteg Megfigyelő Osztálya" engedte át betegeit tanítási célokra. Erre a „Megfigyelő Osztályra" került a főváros lakossága körében előforduló, vagy a Budapestre feljött és alkalmilag ott tartózkodó vidékiek között jelentkező bármilyen akut psychiátriai kázus. Igen gyakran a Rendőrség szállított be az utcákon és köztereken furcsa vagy botrányos magatartást mutató betegeket.

90 Nem véletlen, hogy ezen időszak kórházi statisztikái főleg sok mániás, expensiv paralytikus és alkoholos kórkép felvételéről számolnak be. A krónikus lefolyású, vagy eleve gyógyíthatatlannak tartott esetek túlnyomó részét azután rövid időn belül (rendszerint 3 hét múlva), a Budai Irgalmasokhoz, Lipótmezőre vagy Angyalföldre helyezték át. A nagy betegforgalom, az esetek gyors átfutása, az 1880-as és 90-es években az osztály működését döntően meghatározó és az ezen időszakra vonatkozó történetének jellegzetes adottsága volt. Ugyanakkor a munkához képest nagyon is kis létszámú volt a tanszék személyzete. Jóllehet a „Megfigyelő" részlege 40 ágyas volt csak, de a létszám többnyire 55—65 között ingadozott, az évi forgalom pedig 684—838 beteget tett ki. A betegellátás, a törvényszéki elmeszakértés, és az oktatás feladatait 1886-ban is még csupán a tanszékvezető Laufenauer K., az akkor még tanársegéd Moravcsik E. E. és egy díjas gyakornok látták el. 1S89-ben lett a „Megfigyelő Osztály" a régi Szt. János Kórház budai épületébe áthelyezve, melynek függelékeként működött. Az I. ker., Nagy Rókus utca 20. sz. alatti épületébe összesen 151 beteget tudott befogadni. Schajfer K. szerint ez az áthelyezés a psychiatria mesterséges sorvasztását okozta. Maga Laufenauer K. (1896. és 1901.) is így értékelte ezt az intézkedést.

97-98 Laufenauer K. halála után, 1902-ben Moravcsik E. E. lett az utóda a tanszék élén. Már az ő professzorsága alatt került sor 1908-ban az új klinikai épületekbe való költözésre. A klinika tervezésében Moravcsik E. E. szakmai szempontjai érvényesültek, melyek megvalósulásuk után természetesen tükrözték a klinikán folyó gyógyító tevékenység sajátosságait is. O erről így írt: „A tudományos búvárkodás igényeinek teljes kielégítésén kívül súlyt kell fektetni arra, hogy az intézet berendezése kellő módot és alkalmat nyújtson az individualizáló elbánásra, a kórforma természete és tüneteinek változása szerint való csoportosításra, amit elsősorban az ágybafektetés, a tartós langyos fürdők alkalmazásával érhetni el, mesterséges izgatosságot kiváltó kényszereszközök elkerülésére, továbbá a szükség szerint használható különféle hydrotherapiás, eljéirások kivitelére."

99 1909. jan. elsején a „Bpesti Egyetemi Elmekórtani Klinikán" 135 beteg állott kezelés alatt, ugyanezen év folyamán 248 eset került felvételre, s összesen 383 ápoltatott. 96 Hollán H.: Adatok és szemelvények a Szent Rókus közkórház és fiókjai alapításának és fejlődésének történetéből. Budapest, 1967. 100. 95 „. .. tanítás szempontjából, eddigi értékéből — távol esve a többi egyetemi intézetektől —• rendkívül sokat veszített." {Laufenauer K.: Elmekórtani intézet. In: Emlékkönyv.... Budapest, 1896. 537.) 118 „.. . az osztálynak Budára való áthelyezése egyenesen káros hatású volt. A mostani már 10 évig húzódó ideiglenes állapot a betegekre sokkal elviselhetetlenebb, mint a régi Rókusi elhelyeztetés és pedig azért, mert az egész épület nem egyéb, mint egy nagy dühöngő traktus, melyben a nyugodtabb és értelmesebb betegek éjjel-nappal háborítva vannak a dühöngő betegek lármájától . . . volt reá eset, hogy miniszteri tanácsos, ügyvéd, pap, földmíves, disznóhajcsár, bérkocsis, iparossegéd, epileptikus és idióta gyermek együtt tartózkodtak 20—21 -en egy nagy kórteremben!" {Laufenauer K.: Budapest székesfőváros elmebetegügye. In: Az 1900. évi... Elmeorvosi Értekezlet Munkálatai. Budapest, 1901. 136.) yü Moravcsik E. E.: Elmekór és gyógytan, Budapest, 1922. 23. o.