Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Die Waage, 1980 (H. Szende Klára)

készítettek. Később ezeket fametszet vagy rézmetszet reprodukciókkal sokszorosították. Az orvos könyvtárában filozófiai és teológiai munkák is voltak találhatók, éppenúgy, mint az akadémiák tudósításai, tanulmányok és felfedezésekről szóló írások. A hézagnak nevezett korszakban a szellemi és természettudományok között szakadás mutatkozott, és ahogyan ez a rés bővült, úgy haladt az orvostudomány lépésről lépésre a természettudományok felé. A klinikusok nagy érdeklődéssel követték a fontosabb kísérleteket, amit a hagyományoktól való elszakadás követett, „haladás a hagyományok helyett" jelszóval. Később az orvostörténet tudománya is az orvosi szemlélethez kezdett közelíteni. Az 1900-as évek újrakezdése korszakában az orvosi kutatás históriai eszközei fejlődtek és terjedtek. Szövegkiadások jelentek meg, publikálták a jelentős orvosok egyetemes életrajzi lexikonját, új könyvtárkatalógusokat, majd a monográfiákat, kézikönyveket és folyóiratokat. Számuk notion nőtt. Az orvostörténelem a jelenben kutatási terület lett. Fontosak lettek a forráskiadások részletező kommentárokkal, nagy kutatók és orvosok életrajzai, az egyes orvosi szakok fejlődésének bemutatása éppenúgy, mint a felfedezések és technikai tanulmányok, végül az ember változó szerepe a világegyetemben. Az orvostörténelem jelenlegi feladata kutatni az embert és az emberiség képét, azt történelmi változásaiban ábrázolni. A szakismeret és a képzőművészet összekapcsolódása az orvostudomány számára már a korábbi időkben jelentős volt. Ekkor fontosak voltak a múzeumok, gyűjtemények, kiállítások, mert az orvos itt közvetlen tapasztalatokat szerezhetett. Az emberi test kutatása, az anatómia Nyugat-Európában alakult ki. Az első nagy anatómiai munka Leonardóé volt. A 17. századig alig érzékelték a holttetem és az élőtest közötti lényegbeli különbséget, de aztán nélkülözhetetlenné vált az élő ember ábrázolása, a belsőszervek, az izmok és idegek mozgásban levő képe. A betegségeket csak a 18. sz. végétől rajzolták le. Elsősorban a bőrbetegségeket (pl. az arcon), de személytelenül, a fájdalom kifejezése nélkül. 1844-től a Ffebra-atlasz szép aquarelljei már kifejezték a megbetegedettnek érzéseit is. Baumgärtner 1839-ben 72 kifejezésteljes képet adott ki. A század második felében gipszmásolatok tették lehetővé a betegségek tanulmányozását, sőt tanítását. 1840 körül a fényképezés feltalálása nagy lépést jelentett a betegségek kiterjedt ábrázolásában. Az egyéniség felmutatásának problémája különösen a lelki zavarok esetében jelentkezik. Ezt három különböző időből, három különböző mestertől való képek és szobrok illusztrációjával mutatja be a szerző. Megdöbbentően érdekes Theodor Géricault (1791—1824) festménye: Salpetrière, a nagynevű párisi orvos kleptomanias lelki betegének ábrázolása. H. Szende Klára