Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Acta Medicae Historiae Patavina, 1978/79 (Kapronczay Katalin)

tudományára rányomták bélyegüket. Másik alapvető következtetése — amelyet azonban speciális olasz jelenségnek tart —, hogy krízishelyzetben a humán kultúra léte nem tudja pótolni az aktuális tudományok hiányosságait. Arra utal, hogy hiába ismerkedik meg a medikus a medicina múltjával, ha a képzés egyéb területein felületes ismereteket kap. Végezetül feladatul tűzi ki, hogy elő kell segíteni a kapcsolatot és véleménycserét a különböző tudományok specialistái között. Luciano Bonuzzi összefoglaló jellegű felszólalásában az orvostörténetírás és az orvostörténeti kutatásokban jelentkező különböző irányzatokat mutatja be az 1700-as évektől kezdődően. A huszadik század történeti kutatásai és történetírása feladatául a megfelelő módszertan kidolgozását tűzi ki. Felhívja a figyelmet arra, hogy az a metódus, ami esetleg a kémia, matematika, fizika történetének kutatására alkalmas, az nem biztos, hogy megfelelő az orvostörténelem területén — nem lehet a tudományokat unifikálni és általános elvek szerint vizsgálni. Periele di Pietw szintén a korszerűbb oktatási formát keresi. Elsősorban a kötetlenebb formát ajánlja, tehát nem kell szigorúan előírt anyagot leadni és azt pontosan számonkérni, hanem beszélgetés jellegűen tartani az órát. Arra kell adni korrekt, pontos választ, ami a hallgatót érdekli. Ki kell választani azokat a témákat, amelyeknek valóban propedeutikai jelentősége van, olyan féléveket kijelölni az orvostörténelem oktatására, amikor nem különösebben túlterheltek az egyéb vizsgaköteles tárgyakban a hallgatók. Végezetül kitér az olasz kutatók között egyre jobban elterjedő episztemológiai szemléletre, helyesebben az abban rejlő hibalehetőségekre. Marco Cesare Nannini nemcsak a jó szakemberré válás titkát látja abban, ha a tudomány fejlődéstörténetét megismerik a jövendő orvosok, de mesterségük „emberközelbe hozását" is. A megfelelő sorrendet azonban fel kell állítani: elsősorban jó orvosokat és csak másodsorban orvostörténészeket képezzenek az egyetemeken. Pietro Gelmetti határozottan kijelentette, hogy valamennyi orvosegyetemen be kell vezetni az orvostörténelem oktatását. Konkrét feladatokat nevez meg a tudomány oktatása és népszerűsítésének megkönnyítése érdekében : 1. A római orvostörténeti intézethez hasonló gyűjteményeket kell létrehozni. 2. Meg kell győzni a modern orvosi munkák szerzőit is, hogy rövid történeti bevezetőt írjanak műveikhez, vagy valamilyen módon utaljanak történeti adatokra. 3. Valamilyen módon fel kell kelteni az egyetemisták figyelmét az elmélyült múzeumi és könyvtári kutatások hasznára és értékére. Maria Antonietta Salemme az oktatás és kutatás módszerének elavulását észrevételezi. Fő feladatnak azt tekinti, hogy korszerű módon kell a történeti kérdésekhez közeledni. A délután folytatódó ülés egyik nevezetes pontja Luigi Nanetti előadása volt: Su alcuni rapporti tra storia e medicina /égale címmel. A törvényszéki orvostan fejlődésének néhány fontos mozzanatát emeli ki. Azért éppen a törvényszéki orvostan taglalását választották, mert itt érthető meg világosan, hogy az orvostudományra milyen fontos befolyással vannak az egyéb tudományok. Bár az igazságügyi orvostan kezdetei már a középkorban is megtalálhatók, de a kórbonctan, a méregtan, a vegyészet nem volt még olyan szinten, hogy kibontakozását elősegíthették volna. De emellett ide kapcsolódik a jog, a törvényhozás, filozófiai, valláserkölcsi kérdések, a kor és a nép hagyományaiban megrögzött