Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

ADATTÁR - Lázár Szini Karola: Adalékok a XVI. századi Ars Medica vizsgálatához. Anatómiai és kórtani műszókincs

6.1. Az Ars Medica bármelyik részét tanulmányozzuk, arról győződhetünk meg, hogy szerzője következetesen kerüli az idegen szavakat, és merőben új anatómiai, kórtani fogalmak közvetítésével birkózva, mindenekelőtt az anyanyelvből, azaz belső nyelvi forrásokból merít; a köznyelv meglevő, hagyományos szavait mintegy ..átértékeli", vagy új morfológiai egységeket létesítve bontja ki mondanivalóját. A szóalkotás ún. külső forrásai'

27 közül az idegen nyelvől való kölcsönzésnek az Ars Medica 1. szövegtestében elenyésző nyomait találjuk. Terjedelmét és fordításvoltát tekintve, a műben alig néhány görög vagy latin kölcsönszó bukkan fel. (Viszonylag több található a gyógyszertani fejezetrészekben). Általában avagy, azaz kötőszóval, vagy deákul kit hivnak fordulattal kapcsolódnak az anyanyelvi műszóhoz. Az Ars Medica 1. könyvének görög-latin anatómiai terminusai: meatus seu ductus — „agyvelőnek folyási", cephalica — „főnek ere", mediana — „karon való külső ér", pulsus — „érnek fölverése", artériák — „lélöklakó erek", musculus — „inas hús", hypochondrion — „máj- és lép fölött való hús", virga — „férfinak szömérömteste'*, a körülírással megnevezett médiástinom ('gátőr') és diaphragma ('rekeszizom'), és a coli intestini cellulae-t „temérdök bélnek apró likú cellai"-val magyarító terminus. A valószínűleg bizánci görög forrásból nyelvünkbe került hártya vándorszó anatómiai jelentése elsőként Szikszai Fabricius Nomenclaturájából és az Ars Medicából (hártyák, kik az agyvelőt betakarják — membranae capitis: meninges, pericranium) adatolható. E csoportban említhetők a szláv eredető csepöszháj — omentum és a mádra

28 — „asszonyállat méhe" bonctani műszavak is. A kórtani terminológiában szintén kevés jövevényszó található. A népi érintkezés útján nyelvünkben már rég meghonosodott szláv eredetű bolond(ság) — insania mellett a görcs — spasmus, nátha — catarrhus és a szerb-horvát eredetű rászt — skyrrhus lienis, már a XVI. századi szójegyzékekből ismert betegségneveket az Ars Medica szerzője is az kit magyarul hivnak megjegyzéssel használja. Ezeken kívül a mű szövegtestében mindössze néhány görög-latin kórtani műszó fordul elő (a fejezetcímként kiemelt magyar betegségneveknek a kortárs forrásművek példájára lapszélen feltüntetett görög-latin nyelvi megfelelőit itt nem vesszük figyelembe): melancholia — „fekete sártul lött esztelenség", cholera — „sárga sár(bántás)", pleuritis — „nyilalló oldalfájás", phlegmon — „nyilalló tüzes kelevény", haemorrhois — „férfinak vére folyása", a 'testi folt'jelentésű macula („szömnek maculái"), a 'szélhűdés' jelentésű guta („gutaütés" — apoplexia), a 'betegség* szóval tomácsolt febris és „az húsos, temérdök bélben levő fájadalmat" ('bélgörcs*) jelentő colica. A korszak akútan pusztító betegségének, a morbus gallicusnak (lues venerea) francu elnevezése közkeletű a század második felében — bizonyítja a mű Franczuról című fejezete (313 b—317 a). Ezek a szakmai műveltség gyökereit is jelző, a klasszikus és más nyelvekből származó terminusok jelölő értékűket tekintve egyforma értékűek, s így orvosi nyelvünk-~ Rendszerezésünk nagyvonalakban egybeesik a Papp Istvánéval (A szóalkotás problémái. Magyar Nyelvjárások, IX, 1963. 3—30.) Ebből a munkából — melyet utólag ismertem meg — vettem át a szóalkotás külső és belső forrásai, illetve a belső nyelvkeveredés terminusokat. 28 Lásd a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának mátra és nadragulya címszavait (II. Bp., 1970). Etimológiai utalásaink a MTESz adatain alapulnak. A kronológiai adatolás egyes esetekben műszókincstárunkból kiegészíthető.