Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KRÓNIKA

népi vallásosság kézikönyvei a Karácsony, Húsvét, Pünkösd (1974-ben), az Ünnepi kalendárium két kötete 1977-ben; Tombácz János meséi (1975) és Szeged reneszánsz kori műveltsége (1975). A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete utolsó kötetének megjelenését már nem érhette meg. Mert ő kenyeret adott, ha kővel dobták meg: újabb és újabb alkotásokkal válaszolt a mellőzésre, méltánytalanságra. Előbb említett nagy összefoglaló műve bevezetésében írta: „Most, életem őszén mégis a summázásra kellett rászánnom magamat és a további feladatok elvégzését a jövő nemzedékektől kérnem". —• Akik ismertük, életre szóló példát kaptunk tőle szerénységben, tudós alaposságban, hűségben és mindenek fölött: emberségben. Igaz ember volt, méltók leszünk-é emlékéhez? „Azért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól". . . Grynaeus Tamás RÉTI ENDRE (1911—1980) 1980. április 6-án hosszantartó betegség következtében meghalt Réti Endre, társaságunk örökös tiszteleti társelnöke, a Weszprémi István Emlékérem tulajdonosa. Személyében a MOT egyik legrégibb és legaktívabb vezetőségi tagját vesztette el. Réti Endre az ötvenes évektől intenzív munkát végzett a magyar orvostörténelem szervezésében. Mind az 1958-ban létrejött Szakcsoport, mind az 1966-ban megalakult Társaság vezetőségében tisztséget töltött be, 1968—1970 között főtitkári, 1970—72-ben elnöki, azt követően pedig tiszteleti társelnöki minőségben. Tagja volt az MTA Orvostörténeti Bizottságának is. Számos fontos orvostörténeti tárgyú rendezvény létrehozásában működött közre. Réti Endre eseménydús és a háborús években különösen viszontagságos életében jelentős helyet foglalt el aktív munkásmozgalmi tevékenysége, melynek elismerését kitüntetései: a Szocialista Hazáért Érdemrend, a Partizán Emlékérem, a Népköztársasági Emlékérem, a Szocialista Munkáért Érdemrend, a Szocialista Kultúráért jelvény, a Jubileumi Érdemrend és a Médaille Commemorative de la Guerre 1939— 1945 is jelzik. Ezen érdemeit csakúgy mint egyéb, orvosi, tudományos, közéleti és szervezői munkáságát a halálakor elhangzott és írásban megjelent méltatások ismertették. E késői nekrológban szorosan vett orvostörténeti tevékenységéről emlékezünk meg. Tudományos érdeklődése kiterjedt a hazai orvostörténelem valamennyi nagy korszakára. Témáit főként életrajzi tanulmányaiban fejtette ki. Számos biográfiai munkája jelent meg. Ezek közül kiemelésre kívánkozik a magyar darwinista orvosokról írt kandidátusi disszertációja (vitája és védése 1963-ban történt), a két kiadásban (1954. és 1959.) is megjelent Nagy magyar orvosok c. sokat forgatott könyve, valamint a szerkesztésében készült A magyar orvosi iskola mesterei (1969) című reprezentatív munka. Sokat foglalkoztatták az orvosi gondolkodás ideológiai alapjainak történeti változásai, az azokat meghatározó eszmeáramlatok dialektikája. E problémákat széles perspektívában, alapos felkészültséggel elemezte legutolsó munkáiban is. Sokat tett a szocialista és haladó szellemű orvosi szemlélet népszerűsítéséért. Ilyen tárgykörben több cikkén kívül néhány ismeretterjesztő jellegű könyvet is publikált. Az orvostörténeti kutatásokat elősegítő hasznos hozzájárulásként értékelhetjük a 18—19. századi