Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Gesnerus, 1979, No. 1—4. (Rákóczi Katalin)

Ótestamentumban, a Corpus Hippocraticumban már megtalálhatók, és minden kor — melynek rettegett betegsége volt —- pontosította a pestisről alkotott képet. Meghatározásához a halálozás, fertőzés, rothadás fogalmak járultak. A sematikus meghatározás mellett sok orvos nem is tekintette Önálló betegségnek. A 19. századi kutatások, amelyek e betegség kórokozóját fedezték fel, szükségesek voltak ahhoz, hogy a ma is érvényes pontos definíció megszülethessen. Bd. 36. Heft 3—4. Dilg, Peter: Die „Reformation der Apotheken''' (1536) des Berner Stadtarztes Otto Brunfels (181—205. p.). A 16. századi gyógyszerészet reformátorai közé tartozott O. Brunfels, Bern városi orvosa, aki egyetlen művével halhatatlanná tette nevét Svájc gyógyszerészeitörténetében. A Straßburgban 1534-ben kiadott diszpenzatórium mintájára készítette el reformjavaslatát, amely a gyógyszerészeinek szinte minden részletkérdését érintette. Alapos ellenőrzést kívánt a városi tanács részéről, amely a gyógyszertárak felszereltségére, a gyógyszertartalékok mennyiségére, a drogok öszszetételére, a taksák meghatározására vonatkozott. Az ellenőrzés második célja a visszásságok felderítése és a hiányosságok felszámolása volt. Javaslatai kiterjedtek a gyógyszerész személyére is. Tekintélyének biztosítása érdekében lehetőségeket keresett a szakmai fejlődésére, és hangsúlyozottan követelte a gyógyszerészeskü szigorú betartását. Művében szereplő hasznos javaslatai a gyakorlati gyógyszerészet konszolidálását és ezzel a társadalmi egészségügy fejlődését szorgalmazták. Waldis, Vera: Obrigkeitliche Maßnahmen gegen Pest in Stadt und Herrschaft Rheinfelden im 16. und 17. Jahrhundert (206—227. p.). Rheinfelden város és körzete osztrák fennhatóság alá tartozott, de földrajzi helyzeténél fogva néhány vonatkozásban Svájc pestistörténetének is része. E város összefonódott a kereskedelem történetével. Amikor a 17. század elején profilaktikus rendelkezéseket léptettek életbe Ausztriában, ezzel a Svájc felé bonyolódó kereskedelmet csökkentették. E rendelkezések érintették a személyeket, akiket izoláltak, karanténokba zártak, de kiterjedtek a vásári és egyéb rendezvényekre, sőt vendégházakra is, amelyeket időközönként betiltottak, ill. bezártak. Az áruk megvizsgálása, visszatartása szintén hátrányosan befolyásolta a kereskedelmet. Mivel a korabeli ismeretek szerint a pestis kontágium által terjed, az osztrák hatóságok a speciális intézkedéseket igen nagy területekre terjesztették ki és betartásukról szigorúan gondoskodtak. Haffer, Carl: Die Entstehung des Begriffs der Zivilisationskrankheiten (228—237. p.). A civilizációs betegség fogalmat a 20. században pontosították, előtte kultúrbetegség néven emlegette a szakirodalom. A fogalom 200 évvel korábban keletkezett a „modern civilizáció" káros hatásaképpen, gyökerei pedig az antik medicina humorálpatológiájában keresendők. Mivel e betegségek: melankólia, hipochondria, spleen stb. nagyrészt Angliában fordultak elő, angliai betegségnek is nevezték. Rousseau a kultúrember ellensúlyozására a természet emberét állította példaképül. Tissot a civilizációs betegségeket neurotikus betegségként fogta fel, okát pedig a forró italok: tea, kávé fogyasztásában, az erkölcsök általános romlásában látta. Mindkét gondolkodó a természetes életmódot hangsúlyozza. Haenel, Thomas: Jakob Klaesi — Schlafkur und Antieidodiathese (246— 265. p.). J. Klaesi (1883— ) a svájci pszichiátria nagy élő klasszikusa a 20-as évek elején ideggyógyintézetében a hagyományos szomatikus módszerek ellensúlyozására alvó kúrával és altatók-