Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Avicenna Kánonja és az európai orvostudomány

Különleges figyelmet szentel Avicenna — mint ahogy az egész középkori medicina — az úgynevezett „res non naturales"-nek, melyek erősen befolyásolhatják az egészség alakulását. Az utóbbi tényezők alatt az európai középkorban a következőket értették: Minthogy a „res non naturales" megfelelő irányítása nagyrészt valóban az emberen múlik, a korabeli orvostudományban jelentős helyet foglaltak el az idevonatkozó tanácsok. Annál is inkább, mivel a medicina gyakorlati feladatai között egyenlő rangot képviseltek a gyógyszeres és a sebészeti gyógyítás, valamint az egészségvédelem. Az utóbbi teendőit is igen komolyan vették. Ezt a felfogást tükrözi a számos korabeli regimen sanitat is. Avicenna, tehát behatóan tárgyalja a res non naturales által okozott káros következményeket. A környező levegő kórtanáról például többek között megállapítja, hogy a meleg levegő általában lazítja, elernyeszti a testet. A vért a felületre vonja. Elősegíti a bőr bámulását, izzaszt és csökkenti a vizelet mennyiségét. A hideg levegő vértolódásokat, apoplexiát, paralitikus állapotot, továbbá náthát és köhögést idézhet elő. Az őszi éjszakák hűvössége oka lehet a nedvek megromlásának. E hatás a gyümölcsök anyagát, az állatok és az emberek szervezetét egyaránt azonos módon érintheti. E gondolatmenethez kapcsolódik a különböző irányú és jellegű szelek, az időjárás és az évszakok kóroktani értékelése, levonva mindebből a kedvező lakóhely megválasztásának következtetéseit. A Kánon 1. könyve azután sorra veszi a pathomechanizmusok lehetséges típusait, melyekkel a klinikai részek megbeszélésekor többször is fogunk találkozni. Összegezve tehát, a Kánon e fejezeteiben megtalálhatók azok a szempontok, amelyekből kiindulva az orvos a beteg állapotát megítélheti. Tájékozódnia kell az egész test humorális és kvalitásbeli státusáról. Ezen belül pedig a közelebbről érintett szervek vagy régiók adott komplexiójáról. Számításba kell vennie emellett a spiritusok és a virtusok viselkedését csakúgy, mint az anatómiai eltéréseket (a méretbeli és formai anomáliákat). Az orvosnak rendelkeznie kell a munkájához hasznosítható csillagászati ismeretekkel is. Holmi naiv asztrológiai prognosztikáról azonban a Kánonban nem esik szó. Az eddigiekben vázolt kórtani fejtegetéseket az általános orvosi diagnosztika előadása követi. E részből már kétségtelenül kitűnik, hogy a szerző nemcsak igen művelt, hanem roppant gazdag tapasztalatú orvos. Érdemes néhány figyelemre méltó megállapítását kiemelni. Az arc akrocyanosisa („rubor pomi maxillae") pangással járó tüdőfolyamatra utal. A „gibbositas unguis", amit dobverőujjként foghatunk fel, a tüdőtályog, illetve fekély egyik jele. Részletesen elemzi a pulzusfajtákat. Megkülönbözteti többek között a „hullámzót", a „gazella futására emlékeztetőt", a „féreg" valamint a „hangya-mozgásúakat". Ismerteti, hogy melyek fordulnak elő általában a különböző külső (időjárás, táplálék, ital, mozgás-állapot stb.) és belső (életkor, alkat, fájdalom, lázak stb.) körülményekkel összefüggésben. Foglalkozik a kóros pulzusfajták prognosztikájával. A diagnosztikai fejezetek között találkozunk a középkori orvoslásra különösen jellemző aprólékos uroszkopizálással is. Avicenna azt tanácsolja, hogy a reggel 1. a levegő, 2. az étel és ital, 3. a mozgás és pihenés, 4. az alvás és álmatlanság, 5. az éhezés és túltáplálkozás, 6. a lelki állapot.