Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Brandenburg, D.: Medizinisches bei Herodot (H. Szende Klára)

Gyakran találták a nem orvosi szövegekben is az „swnw" jelöléseket. Az Ebers és Smith papiruszok megfejtése szerint ez az írás az orvosi területen dolgozókat jelentette. D. Brandenburg sem ismeri még az etimológiai megfejtését, de az 1979. Beiträge zur Geschichte der Medizin 31. köt. 2. számában Kioto Kamal Sabri már ír a további kutatásokról. Eszerint a régi hieroglifa jelölés, az emberi alak előtt a nyíl és edény képe a belgyógyászt és seborvost, a tenyérjóst, amellett a gyógyszerkészítőt és kereskedőt is jelentette. A „nyíl" a hirtelen jött halálos betegség szimbóluma is volt. Az orvos pap és gyógykuruzsló volt egy személyben, aki írni is tudott, így az orvosképzés megkövetelte a papi szemináriumot, a theoretikus képzés mellett a gyakorlatit is. A betegekkel való foglalkozás — kórház nem lévén — a szabály szerint a beteg lakásán történt, ahová az orvost a chirurgus segítője kísérte. Hérodotosz történeteiben azokról is ír, amiket hallomásból ismert meg. így kerül be írásaiba az a téves hiedelem, hogy a babilóniaiaknak nem volt orvosuk. Könyvünk írója ezt a babilóniai Hammurabi (i. e. 1947—1905) kőbe írt törvénykönyvével cáfolja, melyen az orvos járandóságát is rögzítették. Pl. súlyos seb gyógyításáért, a látás megmentéséért az orvos 10 ezüst sekelt kapott. Ezt a gyógyítás befejezése után fizették ki. Sokáig tartott az a hiedelem, hogy az egyiptomi orvosoknak kitűnőek lehettek az anatómiai ismeretei, mivel a bebalzsamozás reájuk volt bízva. Ez a hit azonban teljesen téves, mert a balzsamozók a Nílus keleti oldalán elkülönítve éltek, tudásuk és munkájuk apáról fiúra öröklődött. Az orvosok gyakorlatilag semmiféle kapcsolatot nem tartottak a mumifikációt végző szolganéppel. Az Eber papiruszokból tudjuk, hogy ismerték a szív fekvésének rendellenességeit, a vérkeringés rendszerét és a kis vérkör ismertetése Ibn-El-Nafiz (sz. 1210) híres egyiptomi orvos nevéhez fűződik. Szerintük a szív volt az érrendszer közepe, mely nemcsak a vért, levegőt, de a könnyet, vizeletet, a csírát és az ürüléket is vezette. A vér és a levegő áll az élet középpontjában, és nagy szerepet játszanak a különböző betegségeknél. Az egyiptomi betegségtanítás sajátossága volt a féregtheoria : a kívülről élősködő férgek a betegség okozói. Paraziták okozta betegség volt a máj, hólyag és bélpanaszokkal járó bilharziasis. Ismerték a rovarok veszélyét is, de a száraz sivatagi klímában a malária nem jelentett veszélyt. Úgyszintén a tüdő megbetegedése sem ez éghajlat alatt. Régi korban a syphilis még ismeretlen volt. Sack 30 000 múmiát vizsgált meg, de a syphilisnek egyetlen jelét sem találta. A súlyos gondot a trachoma szembetegség okozta, a statisztika mai napig is 80— 90%-os elterjedését jelzi. Gyakori és komoly lefolyású volt a szemhályog. Hérodotosz is nagy figyelmet szentel ennek, ír a szemorvosokról, gyógykezelésükről, és meseszerű történeteket mond el hirtelen megvakulásokról. Történetei között rendkívüli figyelemre méltó a Kambyses királyról szóló. Róla tudja, hogy születésétől fogva epileptikus. Beszámol agyrémes cselekedeteiről, vad vérszomjáról, 7 évig tartó uralkodásának szörnyűségeiről. A szellemi és lelki beteg az ókorban éppen úgy lehetett szent, mint kitaszított, természetesen más volt a befolyásos vagy uralkodó személy helyzete. Az elmebeteg gyógyításához alig volt remény. Hérodotosz helyesen tapint az epileptikus Kambyses esetében a „mens sana in corpore sano" tézisére. Az egyiptomiak szokásainak, erkölcsének és higiéniájának részletes leírása mellett megemlítendő a körülmetélés orvosi jelentősége. Vita tárgya, hogy vallásos ritus hagyományaként vagy higiéniai okból terjedt-e el oly általánosan a kisázsiai népek