Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Virchow és Pertik

Ezután Pertik hosszan és jelentőségének megfelelően ismertette a causalis kutatás történeti eseményeit, Cl. Bernard determinizmusából indulva ki. Méltatta Pasteur és Koch alapvető kutatásait, módszertanukat, iskoláikat, amelyek már immuntherápiás sikereket is felmutathattak. Elismerte azonban Pertik azt is, hogy a bakteriológiai éra sem volt mentes tévedésektől. Ugyanis sokáig megelégedtek az új kórokozók megismerésével, de elhanyagolták a szervezet szerepének kutatását, amely végeredményben eldönti, hogy adott kórokozóval érintkezve megbetegszik-e a szervezet vagy védett marad. Pertik érdeme, hogy rámutatott M. v. Verworn akkoriban megfogalmazott conditionalismusának értékére. Verworn ugyanis a monocausalis felfogás ellen küzdve hangsúlyozta, hogy a betegség kialakulásában nem elég egy ok érvényesülése, hanem tényezők sorozata szükséges. Itt határozta meg Pertik a betegség lényegét, amely szerint a kórokozó hat a sejtekre, és a behatás eredménye a reakció, tehát a cellularis elv jelentősége is megmarad. A serotherapia akkori sikereit regisztrálva kimutatta az aetiologiai szempont fölényét az anatómiával szemben — a therápiás konzekvenciákat illetően. Kétségtelen, hogy egy időben a morfológiai szemlélet therápiás nihilizmushoz vezetett. Ez manapság, a 20. század második felében persze megváltozott, gondoljunk csak a correctiós műtétek sikerére. Pertik összefoglalójában végül is megállapítja, hogy — 1911-ben — „nem állunk még kizárólag aetiologiai alapon, hanem az egymást kiegészítő anatómiai és aetiologiai felfogás határmesgyéjéri"', és ismételten utal Virchow nézeteire és törekvéseire, amelyektől nem állt távol a functionalis tényezők méltányolása. E két elméleti dolgozat elemzéséből megállapítható, hogy Pertik Ottó néhány kritikai észrevételével — helyes konzekvenciák levonása mellett is — túl lőtt a célon. Az aetiologiai epocha ismertetéséből kiderül, hogy számára a kóroktani kutatás szinte kizárólag élő kórokozók felismeréséből állt, ebből fakadó immuntherápiás következményekkel. így az élete utolsó szakában uralkodó bakteriológiai divatirányzatnak szinte áldozatul esett, amely irányzat pedig egymagában éppúgy nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mint az utána következő vitamin-, enzym- és endokrin-éra, manapság pedig a regulációk tana sem (szabályozáselmélet). Tisztában kell lennünk azzal, hogy a pathologia, mint az összmedicina alaptudománya, még mindig alakulóban van, és valószínűleg csak a Virchow-féle sejtpathologia modern átértelmezése hozhat jövőt formáló fordulatot tudományunk fejlődésében, természetesen a conditionalismus, illetve annak tovább fejlesztett változata, a Tendeloo-féle constellatios pathologia szemléletének érvényesítésével. Pertik Ottó négy dolgozatának tanulmányozásából leszűrhető az, hogy személyes impressziókkal színezett méltatása a Virchow személye iránti csodálatot ma is indokolttá teszi a munkásság nagysága, sokrétűsége és maradandó értékű megállapításai miatt egyaránt. Másrészt Pertik elméleti hajlandóságát is jellemzik ezek a kiemelt dolgozatok, aláhúzva az elméleti orvosi gondolkodást befolyásoló jelentőségét, továbbá Pertik rugalmas modernségét, amellyel a legújabb elméleti kutatásokra is reagált, beépítve azokat az orvostudomány akkori — és valljuk be, ma is — homályos kontúr rendszerébe.