Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Virchow és Pertik

„a császár koszorúját vagy képviselőjét várták az utolsó percig, hiába". Ennek megértéséhez tudni kell, hogy általános népszerűsége és köztiszteletben állása ellenére a „világjelenségnek" tartott Virchow-t a császári udvar nem kedvelte ismert liberális politikai nézetei miatt. Ezért hiányzott az udvari fogat a gyászmenetből is. Kényesnek ítélte meg Pertik előzetesen a gyászszertartás, akkori szokás szerint kötelező egyházi részét is, mivel Virchow közömbösnek mutatkozott vallási kérdésekben, és rektori beszédében úgy nyilatkozott, hogy „a tudományban egészen közömbös, mily valláshoz tartozik valaki és ahhoz, hogy jót tegyünk, utóbbira nincs is szükség". De elégedetten regisztrálta Pertik, hogy Kirmsz tiszteletes tapintattal oldotta meg feladatát, gyászbeszédében kiemelve, hogy Virchow személyében a halál ellen harcolók legerősebbike esett el az élet küzdelmében. Továbbiakban „ez a fennkölt lelkű pap" a nagy politikus „elévülhetetlen hazafiúi érdemeit" ecsetelte. „Itt a politikában mutatta ki az ő idealizmusát, azt a hitét, hogy a népben és annak felszabadult belső erőiben bízni lehet." Elismerését Pertik így fejezte ki: „Pap ajkáról soha sem halottam ilyen búcsúztatót". Majd leírta a hatalmas gyászmenetet és a temetés utolsó aktusait, amikor is mindenki távozott, de Pertik — letéve az Orvoskar és az Orvosegyesület babérkoszorúit — még ott maradt. Záró elmélkedése sokat elárul Pertik Virchowhoz fűződő szellemi kapcsolatából. így írt: „Gyász és fájdalom fog el, a miért kedves Mester, nem láthatom többé felséges vonásaidat. Áldott marad az emléked, a ki nekem életem legszebb, legemelőbb emlékét hagyományozod. . . Eleted zárt gyűrű; boldog voltál; az emberiséget új igazságokkal gazdagítottad; eszméid tanítványaidban tovább élnek... az alkotó erőnek századok alatt egyszer sikerül oly remeket teremteni, mint Te voltál..." Zsenialitását utánozhatatlannak tartja, de lankadatlan munkásságát és tetterős emberszeretetét példának tekinti. A születésnapi beszámoló és a nekrológ stílusára a századvég, a szellemi hős iránti posztromantikus rajongása és a patetikus hangvétel jellemző. Ez mai szemmel és ízléssel sem tekinthető túlhaladottnak, hisz korunkban is elkellenének a tudomány Virchowhoz hasonló herosai és egy-egy valószínűleg van is, de értékelésük — a korunkra jellemző óvatosság és deheroizáló hajlam miatt — sokkal szegényesebb. E két esszé jellegénél fogva, nyilván „az ünnepeltről és megholtról vagy jót, vagy semmit" elv alapján csupa elismerést fejez ki Virchow iránt, de semmi kritikát. Évek múlva, 1911-ben megjelent két másik tanulmánya már nem nélkülözi ezt. Virchow személye iránti csodálata változatlan, de nem annyira ezt emeli ki ezekben, hanem —eszmei jelentőségének hangsúlyozása mellett—az utolsó évek eredményeinek kritikai fényében a valódi, vagy feltételezett tévedéseket és hibás interpretációkat is. Itt már mellőzi az idegen szakterületeket és kizárólag az orvostudomány keretei közt méltatja Virchow-t. A „Semmelweis-serlegbeszédben" így kiált fel [6]: „Volt-e a szabad kutatásnak nagyobb apostola, mint R. Virchow ? Mégis, fájdalommal látjuk őt Semmelweis ellenzőinek vezérkarában. Három ízben... nyilatkozott ellene. Hogyan fejtsük meg a rejtélyt?" Pertik rámutat az ellentétekre, amelyek a Virchow-féle „Anatómiai gondolat" és a „Kóroktani gondolkodás" közt kialakultak. Ezt részletesebben és elmélyültebben elemzi negyedik tanulmányában, így a serlegbeszédből csak Pertik korszerűsödő állásfoglalását érdemes még idézni. Eszerint „a bonctani elváltozás végre is csak okozat és a gondolkodás legmagasabb normája a causalitas". Továbbiakban Semmelweis eredményeit taglalta és rámutatott Pasteur, majd Lister fellépésének jelentőségére. A negyedik igen nagy jelentőségű — mert minden, akkoriban aktuális tényezőt bemutató —, de sajnos teljesen feledésbe merült dolgozata szintén 1911-ben jelent