Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Huszár György: Az önéletrajzok mint fogorvostörténelmünk forrásai

és azt befejezni. Nem engedett magának fájdalomcsillapítót adni. Nekem mondta — én többször meglátogattam — inkább szenvedek, ameddig lehet, mielőtt a morfium eltompítja gondolkodásom tisztaságát." Bencze 65 éves korában feladja londoni magángyakorlatát és a kaliforniai Saint Louis Obispoban telepszik le, „ahol nincsen tél és ahol a nap legtöbbször süt reggeltől estig." Állást is vállal, az egyetemen előadásokat is tart. Ott hal meg 84 éves korában. BAKÁCS TIBOR (1912—1976) Az eddig ismertetett önéletrajzok írói kivétel nélkül a múlt században születtek. Bakács Tibor századunk szülötte, 1936-ban nyert orvosi oklevelet és pályáját mint fogorvos kezdte meg. „Egy életrajz ürügyén..." [5] c. postumus önéletrajza nagy érdeklődést keltett. — Idézem írását: „Kenyeremet tehát orvosi magángyakorlattal kellett megkeresnem. Ez akkor nem is volt olyan lehetetlen, hiszen társadalombiztosításban kevesen részesültek. A Horthy érában az orvosoknál a magánpraxis bejárt életforma volt. Orvosi munkám tárgyaként a fogorvosságot választottam, hiszen az alig-alig társadalombiztosított emberek 32 foga biztos egzisztenciát jelentett." Bakács részt vesz a spanyol polgárháborúban, utána a Gurs-i francia táborban mint fogorvos dolgozik. „A fogászati szakrendelést vezettem — írja —. Nappal fogorvosi teendőket láttam el, este munkám végeztével hazamentem, vissza a magyar barakkba, az elvtársak közé. Munka bőven jutott. A hosszú háború alatt az elvtársak fogai tönkrementek. Ezer számra kellett ezeket eltávolítani. Napi 6—8 óra megfeszített munka is kevés volt." A felszabadulás után Bakács Tibor egészségügyünk egyik vezető személyisége lett, Budapest tisztifőorvosa, az OKI igazgatója, egyetemi tanár — fogászattal többet nem foglalkozott. Tizenhat magyar (származású) fogorvos írt egy évszázad alatt önéletrajzot. Sokszor azonos eseményekről számolnak be és azonos személyekről írnak, de azokat más-más nézőpontból észlelik. Az önéletrajzokat egymás mellé helyezve, az események és személyek többsíkú értékelésére nyílik alkalom. A nézőpont aszerint is változik, hogy az író az események középpontjába helyezi-e magát, vagy azokról mint tanú-megfigyelő számol-e be. A fogorvosi önéletrajzaink írói jobbára ismerték egymást, az intézeti, a klinikai és egyesületi életben együtt, egyidőben dolgoztak sokszor barátok, másszor ellenfelek voltak. Ez az életrajzokban szereplők értékelését sajátságos módon befolyásolja és így a személyek megítélése gyakran eltérő. Jó példa erre, hogy Arkövy Józsefet (1851—1922) a tudományos fogászat egyik megalapozóját a budapesti Fogászati Klinika első igazgatóját másként ítéli meg Salamon, Gobbi és Morelli, ugyancsak eltér Szabó József jellemzése Salamon és Moreili írásaiban. Míg a fogorvos önéletrajzíróink szubjektivitása elsősorban személyek értékelésekor jelentkezik, addig szakmájuk múltbeli módszereinek és eljárásainak leírása csaknem mentes ettől. A tudomány- és szakmatörténeti adalékok egymást megerősítik és kiegészítik. Vonatkozik ez a fogeltávolítással kapcsolatos mondhatni intim, a hiva-