Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Huszár György: Az önéletrajzok mint fogorvostörténelmünk forrásai

SALAMON HENRIK (1865—1944) Salamon Henrik c. egyet. rk. tanár, protetikus, orthodontista és fogorvostörténész [22, 24, 25, 46, 48] „Visszaemlékezéseim''' c. önéletrajza 1923—25-ben a Magyar Fogorvosok Lapjában 25 részletben, kb. 100 oldalnyi terjedelemben jelent meg. Mi késztette Salamont önéletrajz írásra? Az első világháború és a forradalmak után, mint sok más öregedő ember, Salamon is úgy érezte, hogy nemcsak a történelem nagy szakasza zárult le, hanem az ő pályafutása is zátonyra került. „Már nincsenek előttem célok" — írja. Önéletrajzából megtudjuk, hogy néhány évig mint fogtechnikus működött. Tízéves késéssel jutott orvosi oklevélhez, mert családi és személyi okoknál fogva már az elemi, majd a középiskolai, később pedig az egyetemi tanulmányait is kisebb-nagyobb zökkenőkkel tudta csak elvégezni. A századforduló táján tudományos érdeklődésű fogorvosaink két, egymással éles ellentétben álló magántanár (későbbi professzorok), Iszlai József és Árkövy József köré tömörültek. Salamon mint fogtechnikus, majd mint orvostanhallgató nyolc éven át szoros munkatársi kapcsolatban áll Iszlaival, azonban oklevelének megszerzése után Arkövyhez pártol és klinikájának tagja lesz. Életének az Árkövy-klinikán töltött szakában jelentős tudományos munkát végez, három monográfiája jelenik meg, szaklapszerkesztő, egyesületi élet vezető személyisége, 1911-ben magántanári habilitációt nyer. Az első világháború alatt azonban az Arkövy és Salamon közti viszony megromlik; Salamon távozni kényszerül a klinikáról. Az önéletrajzok egyik lélektani indítéka az írójuk hibás, vagy hibásnak vélhető lépéseinek mentegetése, vagy indoklása az utókor számára. E jelenség Salamon visszaemlékezéseiben jól észlelhető. Igyekszik megmagyarázni, hogy miért hagyta el első mentorát, Iszlait, majd miért került kenyértörésre a sor közte és Arkövy közt. E magyarázgatás közben értékeli, sőt gyakran túlértékeli mindkét mesterének érdemeit és hibáit. Iszlai modorosságát túlzottan részletezi, Arkövy tudományos és klinikai alapító tevékenységét szinte magasztalja, de helyenként mégis hangot ad ellenszenvének olymódon, hogy jelentéktelen, de árnyékot vető dolgokat ír róla pl. hogy matematikából megbukott az érettségin, egy zugbankár 20 000 koronát, csalt ki tőle és a Borsszem Jankó c. élclapra sok pénzt dobott ki. Salamon az eseményekről legtöbbször mint azok tanúja, vagy résztvevője ír. Érdekes módon önéletrajza számos fejezetének címe egy-egy kiemelkedő személy neve. A közel húsz évvel később írt történelmi művében, a Magyar stomatológia történetében visszamelékezésének számos fejezetét — megválogatva, átalakítva, hol mérsékelve, hol kiélezve — beolvasztotta. Néhány részlet a Visszaemlékezésekből: „1880. május 1-én, kicsiny feketére fényezett, belül piros plüssel bevont szekrénykét függesztettek ki az Andrássy út és a Gyár u. egyik sarokházán. A szekrényke hátfalában apró porcelán kezecskék voltak csavarva, amelyek különféle rendszerű, kisebb-nagyobb műfogsorokat tartottak. Szóval: kirakat szekrényke. Egy vaspléh-táblácskán pedig arany betűkkel ez volt írva: Salamon Henrik mű fogász". Salamon és Madzsar József — aki akkor fogorvos volt — között szoros baráti kapcsolat alakult ki a század elején. Salamon önéletrajzában gyakran említi MadzsarX. Egyik ilyen érdekes idézet írásából: „Madzsar meghívott, jöjjek fel hozzájuk egy nap estéjén kis vacsorára... Nagy társaság volt együtt. Jászi Oszkár születésnapját ünnepelték. Az ottlévők közül még