Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Balogh János: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon

amelyben az arczsába gyógyításával foglalkozik, azt írja, hogy „a legújabb időben víz vagy híg borszeszben felolvasztott bódító szerek vonatai (extraktumai) és az alkaloidáknak bőralatti alkalmazása vétetett igénybe, amely célra Pravaz egy fecskendőszerü készületet ajánlott". Az új módszer iránti magyarországi érdeklődést jól mutatja az a cikk-ismertetés, amelyet Duka Tivadar munkájáról közölt az Orvosi Hetilap. Duka, Görgey egykori segédtisztje, akkor mint az angol gyarmati hadsereg katonaorvosa, a Gangesz partján, Monghryban működött. Duka idegzsábánál Hunter útmutatása szerint járt el, a bőrt redőbe emelve egy hirtelen mozdulattal átszúrta azt, és a fecskendőt lassú nyomással kiürítette.Véleménye szerint férfiaknak a szájon át adandó mennyiség fele, nőknek az egyharmada elegendő. A hatást szerinte 5—10 perc múlva lehet észlelni. Dr. Langer Ignác, aki a szabadságharc után Amerikában Davenportban telepedett le, levéllel fordult a pesti orvosokhoz, és eredményeik után érdeklődött a kínak kéreg készítmények befecskendezésének eredményeiről, ő maga Ferguson fecskendőt használt. 1860-tól számíthatjuk tehát a befecskendezéses kezelés megindulását Magyarországon. 1861-ben Lőwy Ignác és Hermann Sándor tudorok és műtőorvosok csúzos ülzsábát kezeltek sikeresen, szubkután injekciókkal [33]. Még ugyanebben az évben olvashatunk arról, hogy a francia Courti példájára asztmát gyógyítottak a „Wood-féle beföcskendéssel" úgy, hogy egy szemer nadragulyát egy lat desztillált vízben feloldva 10—30 cseppet fecskendeztek be Anel-féle fecskendővel. 1863-ban Balassa egyik tanítványa, Horváth György tudor és műtőnövendék sebzési derme-tetanus traumaticus esetét ismerteti. Dunai matrózról volt szó, akinek a tenyerét faszálka sértette meg, és a sérülés utáni 23. napon tetanusz alakult ki nála. Eleinte Ve szemért (azaz 1 ctgr-ot adtak), később egyre emelkedő adagok alkalmazásával sikerült a beteget a 47. napra meggyógyítani. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 10. Nagygyűlése 1864-ben Lumniczer Sándor elnöklete alatt Marosvásárhelyt ülésezett. Lumniczer ecetsavas morfiumnak delirium tremens elleni alkalmazásáról adott elő olyan esetben, amikor a deliriumot baleseti sérülés váltotta ki, és a deliriumos állapot nehezítette a törés helyretételét. Dr. Kauka pozsonyi orvos hozzászólásában kifejtette, hogy Lumniczer eljárását Pozsonyban is teljes sikerrel alkalmazták ilyen esetekben. Császár János 1866-ban Egy szó a bőr alá fecskendésről címmel a Gyógyászatban arról ír, hogy a külföldi szerzőknek nincs igazuk abban, hogy ha az acélcső (injekcióstű) a visszérbejut, akkor mindjárt súlyos kórtünetek mutatkoznak. A szerző igen sok morfiumot fecskendezett be magának, mert tüdőbaja volt és gyötrő álmatlanságban is szenvedett, „Szunyal" (morfin) nélkül nem létezhetett és így többször előfordult vele is, hogy a tű a visszérbe jutott; a szer azonnal hatott, de semmi baj sem történt [10]. Beszedits Ede gyakorló orvos Tapolcán, elakadt szülés esetében Pravaz fecskendővel a szemérem domb felett a bőr aljába, jó hatással, atropint injiciált [5]. 1866-ban Hermann Adolf Rókus kórházi orvos szerint a morfin szubkután alkalmazása a következő esetekben javallott: neuralgiáknál, rákos daganatnál, görcsöknél (mint eklampszia, kardialgia, ólomkólika, epe-és vesekő kólika), kínzó tuberculótikus köhögésnél. Két befecskendezéssel meggyógyított ólomkólikás esetről is megemlékezett [21]. 1868-ban Kaczánder Ágoston recidiváló emlőrákos csomóba egy rész ecetsav és három rész desztillált víz befecskendezését végezte, amire állítólag a daganat megkisebbedett. Ugyanebben az évben Sigmund Károly luetikusoknak higanyhalvagot (higanyklorid) fecskendezett bőr alá, kedvező eredménnyel. A gyermekek gyógyszermérgezése a régi időkben is előfordult. 1868-ban Tordai Ferenc ismerteti esetét, amelyben egy 5 éves kislány súlyos atropin mérgezést kapott,